---

Tartalom

Előszó
Zubánics László: "Soha nem feledem azoknak a gyermekeknek az arcocskáit, akiknek láttam a testét füstkarikákká foszlani a néma, azúrkék ég alatt."

Huber Béla, a KMZSE elnöke: A KMZSE tevékenysége és a holokauszt emlékhelyek ápolása Kárpátalján
Dupka György, PhD-Zubánics László (Ungvár-Beregszász): A kárpátaljai zsidóság főbb életszakaszai és problémái
Doma István-Zubánics László (Beregszász): A zsidóság múltja és jelene Kárpátalján
Vákiv Marietta (Ungvár): A galíciai zsidók szerepe a magyarországi antiszemitizmusban
Dupka György, PhD (Ungvár): A zsidó holokauszt és szovjet zsidóüldözés kárpátaljai vonatkozásai a levéltári anyagokban
Alekszej Korszun (Ungvár): A náci üldözés elől a magyar-szovjet határt átlépő zsidó fiatalok sorsa a sztálini lágerekben
Mihajlo Misjuk (Ungvár), a Kárpátaljai Megyei Állami Levéltár igazgatója: A zsidóság életével, deportálásával kapcsolatos iratcsoportok a KMÁL-ban
Fedinec Csilla, PhD (Budapest), az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete főmunkatársa: "visszatérés a semmibe" - Kárpátalja zsidósága az 1940-es évek második felében
Tóth Gábor (Budapest): A kőrösmezei deportálás
Csordás László (Eszeny): A tűzre vetett Radnóti
Hudák Elvira (Nagyszőlős): A történelem legszégyenteljesebb és legsötétebb fejezete (Mozaikok Beregi Sámuel és Kutlán István képzőművészek baráti kapcsolatáról)

Epilógus helyett
Halpert Tilda (Ungvár) túlélő levele

A kötet szerzői

Kronológia

Melléklet
  A beregszászi emlékkonferencia és kísérő rendezvényeinek programja
  A Tiszabökényben felavatott emlékoszlop felirata
  Magyar holokauszt emlékév Kárpátalján - 2014. A beregszászi emlékkonferencia és kísérő rendezvényeinek díszvendégei (2014. április 16.-április 25.)

Fotódokumentumok
  Az Auschwitz Album (A bilkei Jákob Lili (Jakab Lenke) és az Auschwitz Album története)
  A magyar holokauszt emlékévéhez kapcsolódó felvételek

---

Előszó

Gyerekként, amikor autóbusszal Beregszászba utaztunk, mindig értetlenkedve figyeltem egy parcellát Ardóban (a Munkácsi út és a Dózsa György utca kereszteződése utáni második telken), ahol félredőlt nagyméretű fejfák árválkodtak a hatalmas gaztengerben. Értetlenkedtem, hiszen mindig azt tanultam nagyszüleimtől, hogy az ősök emlékét nem csupán tisztelni, de ápolni is kell. Faluhelyen még ma is nagy szégyennek számít, ha a hozzátartozók nem gondozzák az eltávozottak sírhelyeit... Akkor miért nem ápolja ezeket a sírokat senki? Ezekkel a miértekkel az ember csak rövid ideig foglalkozik, de bekövetkezik az az időszak is, amikor választ kap (kaphat) az általa feltett kérdésekre.

A zsidó holokauszt témakörével minden középiskolás gyermek találkozik, azonban a történelem oktatásával foglalkozó kollégák gyakran álszemérmes módon egy-két mondattal letudják az embermilliók életét követelő probléma taglalását. Meglátásom szerint érdemes lenne legalább áprilisban egy napot arra szánni, hogy megemlékezzünk elpusztult embertársainkról, hiszen a tudatlanság és az információk elferdítése nyomán mára már olyan nemzedékkel is találkozhatunk, amely tagadja a holokauszt tényét, annak áldozatai számát.

Pedig annak idején a zsidóság ugyanúgy hozzátartozott a beregi tájhoz, mint a cukor a jó kávéhoz. Ha végigsétálunk Beregszász utcáin, akkor lépten-nyomon az ő emlékükbe ütközünk. Ha kinyitjuk a szemünket és látjuk a látnivalókat, akkor szemünk előtt megelevenedik az a színes kavalkád, amely a Vérke-parti várost a századfordulón jellemezte.

...

S ebből a békés, századfordulós miliőből rövid út vezetett a náci haláltáborokig. A XX. századi világégések, az azokat követő határrevíziók még az évszázadok alatt egymás mellett békésen, toleránsan élő emberek értékrendjét is felborították. Előbb a gyanakvás, majd az ellenségkép-keresés költözött a lelkekbe, s éppen ezért nem meglepő, hogy ahogy Técsőn, úgy más városokban is tapsoltak a vasútállomás felé tartó zsidók hosszú sorai láttán. ekkor még senki sem sejtette, hogy 1944 nem csupán a kárpátaljai zsidóság, de a magyarok és a németek számára is a megpróbáltatások esztendeje lesz.

A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2000-ben hozott döntése értelmében minden április 16-án megemlékeznek a Holocaust Napjáról. Tudniillik ezen a napon kezdődött a magyar zsidóság tömeges deportálása Kárpátalján és Észak-Erdélyben.

...

Mi az utókor felelőssége? Elég-e megemlékezni és gyászolni? Elég-e feleleveníteni a múltat? Megbeszéltünk-e mindent, minden részletet a történelem e nem túl távoli szakaszáról? Megszólaltattunk-e mindenkit? Emléknapjainkkal, megemlékezéseinkkel letudhatjuk-e a ma emberének teendőit?

Elvesztettük hatmillió embertársunkat a Földön. Megmenekült - tudjuk-e pontosan mennyi? Megteszünk-e mindent, hogy a jelenkor s gyermekeink megismerjék s megértsék mi az, ami nem ismétlődhet meg soha többé?

Helyénvaló, ha a kutatók, történészek, pedagógusok, a túlélők, a leszármazottak motiválják a ma élőket, az ifjúságot, hogy kutassanak, írjanak az embermentőkről és a megmentettekről, beszéltessék őket, hogy a szörnyűségben átélt napok megőriztessenek az utókor számára. Az igaz emberekről, az ő bátorságukról, az ő megélt történetükről mindenkinek, minden korban tudnia kell...

A történelemben nem létezik olyan kategória, hogy mi történhetett volna? Pedig alaposan bele kell gondolnunk, hogy a magát következetesen magyarnak valló kárpátaljai zsidóság nélkül szegényebbek lettünk! Szegényebb lett közösségünk lélekszámra, szegényebb lett kultúráját tekintve. A második világháborút követően a kárpátaljai magyarságnak gyakorlatilag a semmiből kellett újraépítenie önmagát, s ennek az épületnek az összekötő "habarcsában" már nincs ott a zsidóság szívóssága, közösségi összetartó ereje, a minden körülmények közötti talpra állás képessége...

Zubánics László történész

---