Előszó

A közmondásokban talált örömem volt a jelen munka szülőanyja.

Midőn 1892-ben egykori tanárom és későbbi gimnáziumi igazgatómmal (az idősebb Korodi Lajossal) együtt volt szerencsém kiadhatni az "Uebungsbuch zum Uebersetzen aus dem Deutschen ins Magyarische" cimű Gyakorlókönyvünket, mely munkáért az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1894. évi március 2-án 2937 sz. a. kelt rendelete folytán utólagosan "némileg fáradságuk elismeréseül 100 frt."-ot kiutalványoztatott, azon gyakorlókönyvhöz két csoportban mintegy 170 olyan német közmondásból álló gyüjteményt is csatoltam, amelynek fölvételével mindkét nyelv iránt érdeklődést véltem kelthetni az által is, hogy a német közmondásoknak (értelmükre nézve) megfelelő magyar közmondásokat állítottam szembe.

És csakugyan nemcsak magamnak, hanem tanítványaimnak is nem kis örömet szerezhettem ezen eredeti, teljesen szabad és mindamellett igazán népies alakban - az egyik nyelv lelkéből a másikba ültetett fordításaimmal.

Az immár egy negyed évszázadot meghaladó, a Honterus-gimnáziumon lefolyt tanári működésem idején ezen eleinte csak saját használatomra szánt gyüjtemény mindegyre gyarapodott, úgy hogy áttekinthetőségével egyre jobban meggyült a bajom. Mindig égetőbb szükségét éreztem annak, hogy rendet teremtsek, azaz rendszeresítsem a felgyülemlett anyagot, kivált ha ezen gyüjtemény németajkúak számára épúgy mint született magyarokra nézve könnyen hozzáférhetővé akart lenni.

Hogy ebbeli munkálkodásomban úgy a legkülönféléb német mint magyar közmondások gyűjteményei nemcsak ismeretesek voltak előttem, hanem hogy azokat céljaimra lehetőleg fel is használtam, az természetes. Hanem teljesen elhibázottnak bizonyult - kivált szótárilag használandó fölkereső könyvnél - a közmondások olyféle elrendezése, amint p. o. Almásy János "Magyar közmondások gyűjtemény"-ében - (1890-ben jelent meg) található, ahol az illető közmondások a legkülönfélébb, bizonyos általánosabb csoportokba osztott fő- vagy címszavak alatt vannak felsorolva. Mert felkereső könyvnél mint egyedüli célszerű elrendezés a betüsoros címszavak szerinti rendezés vált be; amint azt különben nemcsak a Wander Károly-féle nagyszabású, igazán monumentálisnak mondható öt kötetnyi német közmondási szótárnál hanem a M. T. Akadémia, valamint a Kisfaludy Társaság támogatásával a magyar állam ezerévi fennállásának ünnepélye alkalmával Margalits Ede, budapesti egyetemi tanár által gyüjtött és rendezett: "Magyar közmondások és közmondásszerű szólások" című egykötetes munkájában is található.

Arról azonban, hogy vajjon megvan-e valamely nemzetnek jelen gyüjteményemhez hasonló azaz két nyelv számára szótárilag kidolgozott közmondások gyüjteménye, mindez ideig (minden utánjárásom dacára) tudomást nem szerezhettem.

E gyűjtemény egyébiránt a szoros értelemben vett "közmondások"-ra szorítkozik; tehát nem foglalja magában az úgynevezett szójárásokat v. szólamokat - azaz nem akar frazeologia lenni - ámbár - mellesleg mondva - egy lehetőleg teljes és jóravaló német-magyar és magyar-német frazeologia magyar hazánkban élő minden miveltebb ember számára csaknem mulhatatlanul szükséges könyv volna, ha csak e két nyelvnek (a magyar meg a német) minél tisztább és pontosabb megkülömböztetését feleslegesnek nem tartjuk.

A szójárásokat máskülömben nagyon jól meg kell külömböztetni a közmondásoktól, mely utóbbiak tudvalevőleg valamely általánosabb igazságot akarnak kifejezni avagy csakugyan ki is fejeznek, - míg a szójárás nem egyéb, mint egy oly átvitt értelmű mondatrész, melyet rendesen csak bizonyos nyelven használhatunk és amelyben tehát a benne előforduló ige is a helyzetnek megfelelően változhatik (alakjára nézve), ami rendes közmondásnál nem fordul elő. Igy p. o. hoppon maradni, csütörtököt mondani, kudarcot vallani, cserben hagyni, apró pénzzel kifizetni, kákán csomót keresni stb. - nem közmondások, hanem szójárások, frázisok, szólamok. Aki tehát e gyüjteményben fenti értelemben való szólásokat keresne, olyanokra legfeljebb a közmondások szövegében találhat. Sőt az itt felsorolt közmondásokból is hiányoznak mindazok, melyeknek megfelelőjét az egyik vagy másik nyelven nem közölhettem, nem azért, mintha nem lettem volna kellő tekintettel mindenkor ezekre a közmondásokra is, hanem azért, mivel megfelelőjüket az egyik v. másik nyelv kincsében még eddig nem sikerült felfedeznem. Egyébiránt az a véleményem, hogy nem éppen a leghitványabb könyvek azok, melyek mind az olvasót mind az irót folytonos kiegészítésre ösztönzik. Ezen csak az egyik nyelven ismert és a másik nyelven tőlem fel nem fedezett közmondásokat azért a jelen, már amúgy is nem kis terjedelmű gyűjteményemből kihagyandóknak véltem, amint szántszándékkal kerültem e munkámnak tudományos színt kölcsönözni. A mindennapi mindnyájunkat körülfolyó életből merítettem, annak is szántam. A tudományosság sallangjait annál inkább tartottam nélkülözhetőknek, minthogy könnyen tudákos azaz a tudományosság szinében fellépő, de mégis csak megbizhatatlan állításokat kockáztatni arra nézve, hogy a nem épen oly ritka esetben megegyező közmondások melyike az eredetibb, a tőrőlmetszettebb, melyik tekintendő tősgyökeresebbnek. Hisz még az igazán nem tudatlan Wander is az egyes közmondások eredetét kutató kérdéseket a maga német közmondások gyűjteményében - épen az ilyen bizonyítékok kétes volta miatt - nem vonta feladatának körébe.

Hogy máskülönben a nagy német nép közmondási irodalma sokkal terjedelmesebb mint a számbelileg sokkal kisebb magyar népé, az talán nem szorul magyarázatra. De úgy is a magyar nép közmondásaiban a találó észrevételek, az igazi életbölcseség gazdag kincstárát bírjuk, még pedig klasszikus népies alakban - bár nem akarjuk kétségbe vonni, egy percig sem, hogy az egyes közmondások is, ép úgy, mint az egyes emberek magok is, nem egyenlő tartalmúak vagy egyértékűek, sőt nemcsak szárazak avagy unalmasak lehetnek, hanem olykor még sokkal alábbvaló tulajdonságokkal is bírhatnak.

De mindamellett amint a nagytudású Wander a saját nemzete iránti bámulatos szeretetéről és szorgalmáról tanuskodó munkája jeligéjének méltán használhatta Goltz Bogumil szavait: "Kit a német közmondások nem képesek egész valójában felemelni, vigasztalni, abban nincsen német lelkiismeret, nincsen német élc" - ugyanazon joggal mondhatta a magyar közmondások egyik legjobb ismerője és tisztelője, Erdélyi János: "A közmondás a nép hallható lelkiismerete, o- és ujtestamentoma, szellemi hitbizománya."

Ha pedig e gyűjteményben nem is oly ritkán azt találjuk, hogy bizonyos közmondások mindkét népnél megegyeznek alakjokra nézve is, azon nem kell csodálkozni, kivált ha megfontoljuk a két nemzetnek nem csak helybeli közelségét, hanem a társadalmilag, irodalmilag szóval közmivelődésileg is oly élénk és sürü érintkezését. És akinek alkalma van a német, valamint a magyar nyelvvel közelebbről megismerkedni, az mindinkább észre fogja venni, hogy a semmiképen el nem vitatható nemzeti különbség dacára is a két nemzet erkölcseiben, életfelfogásában, élettapasztalataiban, életelveiben mégis sok megegyezés is található, sőt, hogy egy nemzet sem mondhatja az életbölcseséget egyedüli sajátjának és hogy nemcsak az egyes emberek, hanem egész nemzetek is több rokonvonással birnak, amint az talán valamely felületes észlelőnek szemébe ötlik.

Ily észrevételek azonban arra vannak hivatva, hogy bizonyos kölcsönös ismeretből és tiszteletből fakadó emberi együvétartozás érzetét keltsék és táplálják, mert ahhoz kétség nem férhet, hogy az egyesek valamint egész nemzetek jóléte nem a másajkúak megvetésében avagy üldözésében keresendő és találandó, hanem inkább az egyesek valamint az egész nemzetek közötti mindjobban érvényesülő kölcsönös tiszteletben, megbecsülésben. Ha ez nem volna úgy, mily joggal vehetné aztán igaz meggyőződésű keresztény ember megváltónk imájának csak két első szavát is ajkaira?

Vajjon egyáltalában és mikor lehetek azon szerencsés helyzetben, hogy a német és magyar nyelv szójárásait (frazeologiáját) szótárilag rendezett alakban közrebocsáthassam, az nem múlik annyira a magam óhaján, mint inkább a magam idején és erején. Mert egy lehetőleg teljes és egyszersmind jóravaló és könnyen áttekinthető gyüjteménye a csakis egy nyelvben előforduló szójárásoknak és állandó kifejezéseknek - körülbelül oly kiterjedésben mint a Sachs-Villatte-féle német-francia szótárban - oly hatalmas teljesítmény, mely a legjobb akarattal, a legnagyobb munkabirás mellett is több évet vesz igénybe - nem is szólva a hasonló munkának útját álló technikai és pénzügyi bajokról. Véleményem szerint azonban egy ilyen munka kivitele oly könnyen el nem évülhető érdem számba mehetne.

Végezetül csak annyit legyen szabad még említenem, hogy noha tőlem telhetőleg azon voltam, hogy a közölt gyüjteményemben főleg népies azaz igazán közmondásokat nyujtsak, mindazáltal helyenkint célszerűnek tartottam - és oly esetben mindig a forrás vagy a szerző megnevezésével - hol a biblia, ezen elsőrangú klasszikus népkönyv legismertebb, leghasználtabb mondásaival, hol pedig és főkép ott, ahol az egyik vagy a másik nyelven megfelelő egyéb közmondás nem állott rendelkezésemre, - kivételesen más klasszikus - magyar és német-iró szavaival is élnem.

Ha pedig igaz, hogy könyvnek, melynek élnie kell, védő szelleme is kell, hogy legyen, akkor e könyvemnek illőbbet nem kívánhatnék, mint a német-anya-szülte Eötvös József báróét, mint magyar hazánknak talán nemcsak legnagyobb bölcselőjéét, hanem - ami még több - mint a legnemesebb emberbarátét, akinek a napokban következett be születésének századik évfordulója, ama férfiu nemtőjét, aki - mint ezt gyermekéveimből megtartottam - a franciákon vett német győzelmek idején az 1870/71 években halálos ágyán azon gondolatnak is adott volt kifejezést, hogy most már nyugodtabban halhat meg, minthogy azt hiszi, hogy ha saját nemzete, mint magyar nemzet, nem tarthatná fenn magát - amint azonban teljes szivéből óhajtotta, hogy fenntartsa magát - hogy most már legalább attól a veszélytől meg lesz mentve, hogy a szlávok tengerében végkép elmerűljön.

Kedves kötelességem még e helyen köszönetet mondani a vallás- és közoktatásügyi m. kir. kormánynak azon anyagi támogatásért, mely nélkül a munkám magyar-német része nyomtatatlanul maradt volna.

Schlandt Henrik