Bevezetés

Európa egész területén és a világon sok helyen élnek cigány közösségek, akik a romani nyelvet beszélik. Európában a romani nyelvnek – valamennyi nyelvhez hasonlóan – több beszélt nyelvjárása, változata él egymás mellett. Az elmúlt évtized során a romani nyelv használatát a médiában, az oktatásban és más területeken a nyelvi pluralizmus megjelenése jellemezte: a nyelvi kodifikáció, amely elsősorban regionális szinteken zajlik. Ezek a regionális szintű kezdeményezések autonóm módon saját útjukat járják, saját megoldásaikat keresik. Ezzel egyidejűleg kialakulóban van a romani nyelv kodifikációjának egyfajta régiók fölötti, nemzetközi hálózata is – szakmai találkozókon, levelezésen, publikációkon, valamint az interneten keresztül (Matras, 2007).

A tanulmány célja a romani nyelvvel kapcsolatos kutatások, jogszabályi háttér bemutatása. Az első fejezet röviden ismerteti a romani nyelv eredetét, fejlődési szakaszait, majd kitér a fontosabb fogalmakra (konzervatív és pararomani nyelvváltozatok, dialektusok). Ezután a lényeges nyelvészeti kutatások, azon belül a nyelvhasználati vizsgálatok összefoglalása következik. A tanulmány kitér a romani nyelv oktatásban betöltött szerepére (köz- és felsőoktatás), illetve a nyelvvizsga lehetőségek bemutatására. Az írás vége egy válogatott bibliográfiát tartalmaz, melyben fellelhetőek a romani nyelvvel kapcsolatos kutatások, PhD disszertációk, illetve oktatási segédanyagok könyvészeti adatai.

A romani nyelv fejlődési szakaszai

Proto-romani szakasz

A romani egy olyan indiai gyökerekkel rendelkező nyelv, mely az indo-aryan nyelvek közé tartozik. Különleges módon ennek a nyelvnek a használata csak az európai kontinensre jellemző. A romani nyelvvel kapcsolatos legkorábbi feljegyzések körülbelül a 16. századig vezethetőek csak vissza, ez okból a nyelvészek a ma használatos romani nyelvet tudják helytálló szintaktikai és szemantikai vonatkozásokban elemezni. Az indiai nyelveket beszélő csoportok részeként több nyelv is nyelvrokonságban állhat a romanival (kaukázusi és anatóliai lomok; közel-keleti domok; észak-pakisztáni dumok). A kutatók a romani nyelv fejlődési szakaszaiból arra a következtetésre jutottak, hogy az évezred első felében a proto-romani nyelvet beszélők elhagyták India centrumterületeit és valószínűleg a középkorra már a peremkerületekre (Észak-India egyes részeire) vándoroltak (Matras, 2002).

Korai romani szakasz

A proto-romanit követő korai romani korabeli kodifikáltsága és forrásai hiányosak. A korabeli romani összehasonlítása során számos strukturális hasonlóság felfedezhetővé vált az iráni, perzsa, kurd és különösképpen a görög nyelvvel. A kisázsiai és balkáni jelenlét jelentősen formálta a romani nyelvet, mind lexikai, morfológiai és egyéb tipológiai vonatkozásokban. A nyelvi hatások egyfajta kronológiai sorrendet követhettek a földrajzi adottságok (vándorlások iránya és üteme) miatt. Más vélemények szerint a nyelvhatások egy időben és párhuzamosan mentek végbe. Az erőteljes görög hatás eredményeként a romani a késő bizánci évekre egy balkanizált ind nyelvvé formálódott (Matras, 2002).

Modern romani

A romani nyelvet beszélő csoportok a 14. század végén vonultak ki a Balkánról és indultak el a közép-nyugat-európai területek felé. Körülbelül a 16. századra alakult ki a napjainkban is ismert romani nyelv. A vándorlás folyamata során a különféle nyelvi közösségek (kontakt-nyelvek: török, román, magyar, német, szláv eredetű nyelvek) hatására morfológiai, fonológiai és lexikai változások mentek végbe a romani nyelvben. A korai romani nyelvű források hiánya miatt az adott nyelvi-földrajzi jellegzetességek valószínűleg a Bizánc elhagyása után és a bevándorolt területekre letelepedés után alakult ki. A 18. század végére felhalmozódott források által jól követhetően kialakultak a különböző nyelvi, nyelvváltozati különbségek. Az ekkor kialakuló nyelvi jellegzetességek és nyelvválozatok határozzák meg a napjainkban is használatban lévő romanit (Matras, 2002).

Romani nyelv/nyelvváltozatok{2}

Az évszázadok alatt – vándorlásoknak köszönhetően – a romani is sokat változott, hatottak rá más népek nyelvei, és a több csoportra bomlott cigány közösség is a különböző vándorlási irányok miatt más-más nyelvi közösségekkel került kapcsolatba, így az egykori ős-romani már rég nem hasonlított egykori önmagára (Tálos, 2001. 318.). Európa és Ázsia cigány közösségei nyelvtörténeti szempontból két világosan elkülöníthető nyelvtípusra tagolódnak: konzervatív romani és pararomani. A nyugat-európai és amerikai nyelvészek közül Ian Hancock, Norbert Boretzky, Yaron Matras és Peter Bakker munkásságát kell kiemelni e két nyelvtípus vizsgálata kapcsán. Ők foglalkoztak a konzervatív romani és a paranyelvek/nyelvváltozatok leírásával, értelmezésével és törvényszerűségeinek leírásával, munkásságuk a hazai kutatók számára is új perspektívákat nyitott meg (Hegyi, 2010. 81.).

A konzervatív romani nyelv

A konzervatív romanit ismerjük és definiáljuk cigány nyelvként hazánkban. Az indiai eredetről ejtettem már szót, így részletesen ehelyütt nem szükséges a nyelvet bemutatni. Alapvetésként csak a legfontosabb jellemzőket foglalom össze: indiai eredet (az alapszókincs egyezései a középind nyelvvel); az új indoárja nyelvekkel való hasonlóságok a morfematikus szerkezetekben. Az ebbe a típusba tartozó európai cigány dialektusok a nyelvkeveredések és a törzsi elkülönülés, valamint a kontakt nyelvi hatások ellenére sem estek szét, sőt megértik egymást a különböző közösségek (Hegyi, 2010. 82-83.).

A pararomani nyelvek/nyelvváltozatok{3}

A kortárs romani nyelvészetben a pararomani terminológiát általában azokra a nyelvváltozatok jelölésére használják, amelyek esetében jelentős mennyiségű romani szó egyesült a környező nyelvek nyelvtanával (Krinková, 2015. 21.). Ezeket az úgynevezett pararomani nyelvváltozatokat nem soroljuk a romani nyelv alá. Közös jellemzőjük, hogy a szókincs részben romani eredetű, a nyelvtani szerkezetek (és a szókincs egy része) viszont a többségi nyelvből valók (Hegyi, 2010. 83.).

A pararomani nyelvváltozatra az egyik példa az angloromani, mely az angol nyelv hatására alakult ki és Nagy-Britanniában beszélik (Matras, 2002). További fontos példa a pararomani nyelvváltozatokra a káló néven ismert változatok. Az Ibériai-félsziget magukat kálónak (feketének) nevező cigány csoportjainak nyelveit hívjuk így, amelyek különféle módokon alakultak ki: a spanyol káló romani lexikát és spanyol grammatikát használ; a katalán káló romani lexikával és katalán grammatikával dolgozik; a portugál kálónak romani a lexikája és portugál a grammatikája; a brazil káló pedig a portugál káló brazíliai változata; végezetül a baszk káló romani lexikát és baszk grammatikát használ (ez a nyelv a többi kálóval ellentétben nem neolatin szerkezetű). A katalán káló esetében a nyelvtani szerkezet mellett egyre inkább a szókincs is kicserélődik: ma már a hétköznapi beszédben csak 60-70 cigány eredetű szót használnak az anyanyelvi beszélők (Matras, 2002; Hegyi, 2010. 83-84.).

Tálos Endre egy tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad lebecsülni a romanit és azt gondolni róla, hogy nem önálló nyelv, csak azért, mert a nyelvet beszélők legtöbbször két- vagy többnyelvűek, és ezáltal a második, a cigányok környezete által beszélt nyelv hatással van a romanira is. Tálos is azt képviseli, hogy a nyelvváltozatokat nem lehet a romani dialektusok közé sorolni, hiszen a pararomani esetében –, melyet köztes nyelvnek is hívnak – a romanival szemben az úgynevezett gazdanyelv (hazánkban a magyar) kerül túlsúlyba, de a romani szókincséből számos elemet továbbra is használnak. A paranyelvek/nyelvváltozatok is olyan csoporton belüli nyelvváltozatok, melyek nagymértékben hozzájárulnak az adott közösség identitásának ápolásához és belső szolidaritáshoz. Olyan nyelvváltozatok tartoznak ide többek között, mint a brit anglo-romani, vagy a spanyol káló, és egyes szakértők szerint Magyarországon a romungrók által beszélt hungaroromani is (Kovalcsik és Kubínyi, 2000; Tálos, 2001. 318-319.).

Dialektus

Nemzetközi dialektusok

Ian Hancock nyelvész 1979-ben a romani nyelvre irányuló kutatása eredményeként – Terence Kaufman felosztása alapján – csoportokba rendezte a romani dialektusokat beszélő közösségeket. A magyarországi romanit beszélők a Hancock-féle felosztásban a proto-európai romani főcsoporton belül a vlax{4} alcsoportba tartozó lovári és a centrális vlax csoportokban helyezkednek el. A lovári alcsoport beszélői Magyarországon, Németországban és Lengyelországban, míg a centrális vlax{5} alcsoport beszélői Romániában, Magyarországon, Nyugat-Ukrajnában, az Amerikai Egyesült Államokban és Dél-Amerikában élnek (Hancock, 1995. 32-33.).

A Yaron Matras által kialakított csoportosítás szerint az európai romani a beszédritmus és a kiejtés (fonológia) alapján négy nagyobb csoportra osztható (Matras, 2007. 137.).

A balkáni változatokra jellemző egy, a többi csoporthoz képest erősebb görög hatás, melynek oka feltehetően az, hogy a többi csoport már a 14-15. században elhagyta a Balkánt. A görög hatás mellett szintén jelentős török hatást figyelhetünk meg. A balkáni csoport déli és „konzervatívabb” déli alcsoportra oszlik. A déli csoportba tartoznak az ún. drindári, kalajdzsi és bugurdzsi változatok. A második, ún. „konzervatívabb” kategóriába tartozik az Észak-Görögországban és Törökországban dokumentált szepecsi változat, a szófiai erli, a Görögországban, Macedóniában, Albániában beszélt arli és a többségében Grúziában beszélt krími romani.

A vlah romani dialektuscsoport beszélői vannak a legtöbben, és földrajzi elhelyezkedésüket tekintve is a legkiterjedtebbek a többi csoporthoz viszonyítva. Erős román hatás mutatható ki az ide sorolt dialektusok szókészletében, fonológiájában, kölcsön-morfológiájában. Az e változatot beszélők migrációja a román nyelvterületről a 19. század második felében vált intenzívebbé. A vlah csoport déli és északi részre bomlik: az ún. déli vlah dialektusok délkeleti csoportjába a Görögország déli részein beszélt vlah romani tartozik, míg a délnyugatihoz az ún. gurbet-típusú, főként Szerbiában, Boszniában, Albániában és Koszovóban használt változat, illetve a xoraxano romák változata. Az északi vlah csoportba sorolt két legismertebb romani dialektus a kelderás és a lovári. Hazánkban a romani anyanyelvűek nagyobb része a lovári változatot beszéli. A lovári és kelderás változatok előfordulnak továbbá Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is, ahová a romák nagyarányú migrációjával jutottak el. A kevéssé tanulmányozott csurári és az északkelet-magyarországi cerhári közösségek romani változata is az északi vlah alcsoportban klasszifikálható, bár a cerhári a centrális dialektusokkal közös jegyeket is mutat (Szalai, 2007. 26-27.).

A centrális dialektuscsoporton belül három alcsoport található. Az északi alcsoportba sorolható az ún. nyugat-szlovák és a kelet-szlovák romani, illetve a Dél-Lengyelországban és Kárpát-Ukrajnában élő roma közösségek által beszélt változatok is. A délkeleti alcsoportba a Magyarországon is használt romungró változat, a délnyugati alcsoportba a vend romani különböző típusai tartoznak – burgenlandi, prekmurje, magyarországi vend romani (Szalai, 2007. 26-27.).

Az északi dialektuscsoport terminus több különböző dialektuscsoport és egyedi dialektus megnevezésére használt gyűjtőnév. Az északnyugati alcsoportba tartozik a főként német nyelvterületen elterjedt szintó-manus és a finn romaninak nevezett változat is. Az északkeleti csoportba pedig az északorosz vagy xaladitka romani változat, az ún. lengyel roma, illetve a lett romani sorolható (Szalai, 2007. 26-27.).

Hazai kutatóink közül Tálos Endre is készített egy felosztást az európai cigány nyelvjárásokról. Három fő csoportba sorolta őket, melyek további alcsoportokra oszlanak:

Hazánkban mindhárom csoport képviselve van, azonban a leggyakoribb romani nyelvet beszélők az oláhcigány nyelvjárás valamely dialektusát használják (Tálos, 2001. 319-320.).

Magyarországi romani dialektusok

A nyelvjárások/dialektusok elnevezéseiket a „vicákról / fácákról”, vagyis a nemzetségekről és azok hagyományos szakmáiról / mesterségeiről kapták. E dialektusok közül a legelterjedtebb a lovári, mely név eredetét illetően különböző elképzeléseket ismerünk. Az egyik legmegalapozottabbnak tekinthető elterjedt nézet arra támaszkodik, hogy a lovári dialektust beszélők fémművesek is voltak (loha = fém, lohári = fémmunkás). Más kutatók szerint a lovári csoport megnevezése a love = pénz szóból származtatható. A harmadik magyarázat szerint a lováriak lókupecek, lókereskedők voltak, akiknek felmenői a lovári dialektust beszélték.

A lovári dialektus elterjedésének oka, hogy a Magyarországon elsőként kiadott romani nyelvkönyv, a Zhanes Romanes (Choli Daróczi és Feyér, 1988), ebben a dialektusban jelent meg, a későbbiekben pedig ezt a nyelvjárást akkreditálták az állami nyelvvizsgaközpontban, a közép- és emelt szintű érettségi is ebben a dialektusban készül, és ezt tanítják a közoktatásban és a felsőoktatásban is.

A romani nyelvnek sokáig nem volt írásbelisége. Azok a különböző tudósok, akik megpróbálták átírni vagy lejegyezni a beszélt nyelvet, gyakran saját fonetikai konvencióikhoz folyamodtak, ám mivel a nyelvek igen változatosak a helyesírás és a kiejtés közötti megfelelés szempontjából, az így keletkezett átírások között sok az eltérés. Magyarországon – ha eltekintünk a 19. század közepének-végének ez irányú eredményeitől – a nyelv leírására 1943-ban történt az első kísérlet: a Csenki testvérek a Kodály-évkönyvben, illetve a Bazsarózsa 99 cigány népdal című munkájukban nemzetközi normákra és pontos nyelvészeti lejegyzésekre törekedtek. Ez a folyamat az 1980-as évek második felétől válik intenzívebbé.

A vándorlás során a letelepedés színhelyéül szolgáló országok nyelvéből a közösség átvett a mai napig is használatos szavakat, az átvétel azonban az együttélés kölcsönösségén alapul, így a magyar nyelv is használ cigány eredetű jövevényszavakat. Nyelvjárásainak eltéréseit is elsősorban az határozza meg, hogy melyik területen mi volt a „gazdanyelve” (Lakatos, 2008. 172-173.).

2. táblázat
A romani nyelv magyarországi dialektusai
(Forrás: Erdős, 1989. 79-80.)

A magyarországi romani dialektusainak összegyűjtésére elsőként Erdős Kamill vállalkozott a 20. század derekán. Az általa csoportokba szedett 13 nyelvjárásból azonban feltehetőleg már nem él mindegyik, hiszen a vegyes házasságok és a nyelvvesztés miatt mára több eltűnhetett közülük (2. táblázat).

A magyarországi oláh cigányokat az általuk beszélt romani dialektusok alapján csoportosította Szalai Andrea (3. táblázat). A beszélt nyelv tekintetében Magyarországon nemcsak a nem cigányok által gyakran homogénnek tekintett, valójában különböző etnikai és nyelvi csoportokat magában foglaló „cigányság”, hanem azon belül a romani változatokat beszélők csoportja is heterogén kisebbség (Szalai, 2007. 43.).

3. táblázat
A romani nyelvi csoportjai Magyarországon
(Forrás: Szalai A., 2007. 43.)

Magyarországi nyelvészeti kutatások

A magyarországi oláh cigányok által beszélt romani nyelvtani rendszerének leírásával már jóval azelőtt foglalkozni kezdtek nyelvészek, mielőtt a nyelv írásbelisége kialakult volna.

Már említettem a Csenki testvérek úttörő munkáját, akik népdalgyűjtéseiken keresztül próbálták meg leírni a romani nyelvet. Csenki Sándor kitűnő cigány nyelvtudása és tereptapasztalata, valamint Csenki Imre zenei képzettsége és a korabeli népzenekutatásokban való tájékozottsága rendkívül jól kiegészítette egymást. Különösen értékesek Csenki Sándornak a püspökladányi másári, hosszúpályi gurvári és recski romungró dialektusokra vonatkozó kéziratos feljegyzései (Kovalcsik, 1988. 107.).

Erdős Kamill nevéhez fűződik az első magyarországi dialektus-kutatás (1959), amely máig is az egyetlen e témakörben elérhető forrás. (A közeljövőben terveink közt szerepel a kutatás megismétlése.)

Hutterer Miklós és Mészáros György 1967-ben A lovári cigány dialektus leíró nyelvtana címmel publikáltak elsőként e témakörben, míg Vekerdi József Mészáros Györggyel közösen igyekezett feltérképezni a romani szókészletét, nyelvtanát, mondattanát, munkájuk eredményét 1974-ben A magyarországi oláh cigány nyelvjárás mondattana című kiadványban jelentették meg.

Az 1960-70-es években olyan romanival találkoztak a leíró nyelvészettel foglalkozók, amely még nem rendelkezett írásbeliséggel. Mészáros és társai azzal magyarázták a nyelv fejlődési szakaszainak ki-, illetve elmaradását, hogy a vándorlások miatt a közösségek nem rendelkeztek hagyományos, generációk között átörökített verbális folklór-anyaggal (versek, mesék), így ebben látják a mindennapi nyelvnél szigorúbban szerkesztett, kötöttebb, bonyolultabb irodalmi nyelv kialakulásának hiányát (Vekerdi és Mészáros, 1974. 1-2.). Ezek a nyelvészeti munkák így csupán egy sokkal szabadabb és kötetlenebb nyelvtannal, mondattannal rendelkező élőbeszéddel tudtak találkozni, és ebből kellett leszűrniük, hogyan is épül fel a romani nyelvtana. A későbbi nyelvészeti munkák számára, melyek már a romani kodifikációjával foglalkoztak, és az írásbeliség fejlesztésére törekedtek, mindenképpen fontos alapot jelentettek ezek a korai nyelvészeti tanulmányok.

A romani nyelv stilisztikájának bemutatására elsőként Karsai Ervin vállalkozott, 1999-ben jelent meg A romani (cigány) stilisztika vázlata című munkája.

A cigány nyelvek leíró nyelvtana kapcsán Papp Gyula munkássága mind a romanival, mind a beás nyelvvel kapcsolatban kiemelkedő. A Segédanyag beás cigány gyermekek magyar nyelvi kommunikációs készségének fejlesztésére című kiadványában a beás mellett a romani (lovári) nyelvre vonatkozó adatokat is közöl.

Babos Ildikó nyelvész a metaforaelméletek alkalmazhatóságával foglalkozik a romani nyelv esetében. Elméleti eredményeiről a 2002-ben megrendezett Friss kutatások a romológia körében című, a PTE BTK Romológia és Nevelésszociológia Tanszék által rendezett konferencián számolt be.

Fiatal, kortárs kutatóként figyelemre méltó munkát végez Baló András Márton (ELTE-MTA Elméleti Nyelvészeti Doktori Program), aki a romani (lovári) nyelv leíró nyelvtanával foglalkozik.

Magyarországi nyelvhasználati kutatások

Nyelvészeti szempontból sokkal több olyan romani nyelvvel kapcsolatos tanulmány jelenik meg, amely inkább a nyelvpolitika oldaláról közelíti meg a nyelvhasználatot, és jellemző, hogy szociolingvisztikai tanulmányok közvetlen módon nem készülnek, a vizsgálódások sokkal inkább egy-egy antropológiai vagy néprajzi kutatásnak kis részét, egy-egy szeletét képezik. Szalai Andrea véleménye szerint hazánkban megfigyelhető, hogy – elsősorban oláh cigány közösségekben – az antropológiai nyelvészet és a beszélés etnográfiája módszereit alkalmazzák a nyelvészeti kutatásokban, ami jelentősen eltér a nemzetközi trendektől (Szalai, 1999. 270.).

A cigány nyelvek szociolingvisztikai vizsgálata már a hetvenes években megkezdődött. Az elsők között a gyermeknyelvi kutatások indultak meg, amelyek Réger Zitához köthetőek. Réger kutatásai során azt vizsgálta, hogyan zajlik a magyarlovári kétnyelvű gyerekek nyelvelsajátítása és nyelvi fejlődése. Sokáig csak a pszicholingvisztika tükrén keresztül vizsgálódott, de az 1980-as évektől már egyre nagyobb teret adott a szociolingvisztikának. Ekkoriban már nemcsak a gyermeknyelvvel („baby-talk”-kal) foglalkozott, hanem a nyelvi szocializációval és a nyelvelsajátítás közbeni felnőtt-gyermek interakciókkal.

Utak a nyelvhez (1990) című munkájában nyelvészeti és szociolingvisztikai bizonyítékokkal cáfolta meg azokat a korábbi nézeteket, melyek szerint a cigány gyerekek iskolai hátrányának okait gyenge és szegényes otthoni nyelvi környezetükben kell keresni, vagyis abban, hogy a szülők nem fejlesztik megfelelő szinten gyermekeik beszédkészségét. Munkáiban és kutatási eredményeiben többször rávilágít arra, hogy az oláh cigány családok nagyon gazdag orális kultúrával rendelkeznek, melynek átadása folyamatos a gyermek születésétől kezdve. A szülők kellőképpen felkészítik gyermekeiket a közösségben tőlük elvárt szerepekre, de mivel nekik maguknak nincs intézményes tanulmányi tapasztalatuk, így nem tudják átadni azokat az ismereteket, melyeket az iskola minden első osztályostól elvár (Réger, 1990). Azt is megfigyelte, hogy a kisgyerekekhez intézett romani mondatokban megjelenik minden olyan strukturális, interakciós sajátosság, amely a roma közösség orális kultúrájának alapja, úgymint „a laza, improvizatív szerkesztésmód, a lírai műfajokat is jellemző nagyfokú párbeszédes jelleg, az interaktív szövegalkotás” (Szalai, 1999. 275.).

Réger az 1990-es években már a pszicho- és szociolingvisztikán túl a nyelvészti antropológia és a beszéd-etnográfia módszereit is alkalmazta kutatásaiban. A Szegő Judit által megkezdett, gyerekek körében gyűjtött folklóranyagok, mesék alapján vizsgálta a gyermekek közötti kommunikáció sajátosságait, majd a gyűjtést tovább folytatva és az anyagokat hasznosítva összeállított egy iskolai használatra szánt szöveggyűjteményt, Cigány gyermekvilág címmel (Stewart, 1994).

A romani nyelv használatával kapcsolatos kutatások között kiemelkedő fontosságú a romani beszéd két használati módjának, illetve regiszterének azonosítása és jellemzése. Erre vonatkozóan Kovalcsik Katalin és Michael Stewart is végzett vizsgálatokat. Mindketten azt tapasztalták, hogy a romani használatakor a beszélők tisztán megkülönböztetnek formális és informális helyzetekben használt beszédmódokat. Az informális tulajdonképpen a hétköznapi társalgási helyzetet jelenti, amit a „duma” szóval jelölnek a romani beszélői. A formális helyzet pedig minden ünnepélyesebb eseményt, közösségi összejövetelt és ahhoz kapcsolódó beszédmódot jelent, melyre a „vorba” kifejezést alkalmazzák (Szalai, 1999. 278.).

Bartha Csilla Nyelvmegőrzés és nyelvcsere két magyarországi oláh cigány közösségben (2007) című munkája mellett számos publikációt jegyez, emellett a MTA Nyelvtudományi Intézetének Többnyelvűségi Kutatóközpontját vezeti.

Hegyi Ildikó nyelvész fő kutatási területe a magyarországi romani dialektusok szerepe a nyelvi norma kialakításában. Elsősorban nyelvészeti és nyelvszociológiai vizsgálatokat folytat, 1986 óta végzett adatfelvételt Pettenden és Mindszenten, ahol a helyi romani dialektusokat gyűjtötte, és egy lehetséges nyelvi norma feltételeit és lehetőségeit is körvonalazni kívánta.

Az oláh cigányok nyelvhasználatával kapcsolatos kutatásban úttörőnek számító Réger Zita mellett sokan foglalkoztak, foglalkoznak a mai napig is a romanival és beszélőivel. Szalai Andrea a romani formális stílusának nyelvi jellemzőit, a női és férfi beszédmódokat kutatta, Kovalcsik Katalin népzenei vizsgálatokat és gyűjtéseket végez, míg Michael Sinclar Stewart nevéhez fűződik az első magyarországi antropológiai kutatás egy cigány közösségben (Pálmainé Orsós, 2006. 96.).

A romani mai helyzete Magyarországon

A norma nyelv és a sztenderdizáció

A klasszikus értelmezés szerint a nyelvi norma egy mindenek felett álló szabályrendszer.{6} „A kifejezés két egymással összefüggő, mégis különböző dologra utal: Minden beszélőközösségben létezik valamiféle, a helyességre vonatkozó, spontán megegyezés, nyelvi konszenzus – azaz közösségi norma. Ezt a hallgatólagos konszenzust sokszor központilag is kodifikálják. Ennek eredménye az intézményes norma, amely a közösségi normán alapul, de általában kevésbé toleráns a változatokkal szemben” (Cseresnyési, 2004. 106.).

„Ma a cigány nyelv esetében nincs egységes nyelvi norma, »kvázi standarddal« vagyunk kénytelenek dolgozni a nyelvvizsgáztatás során, a dialektusok variabilitása jó és demokratikus, viszont ez az egységes megértést – finoman szólva is – nehezíti, így a helyzet kissé kaotikus szemantika és lexika terén is...” – írja Hegyi Ildikó 2010-ben készült doktori értekezésében (Hegyi, 2010. 99.). Magam is úgy vélem, hogy a romani nyelv közoktatási státuszának emeléséhez jelentős nyelvtervezési feladatokat kell még megoldaniuk a hazai cigány nyelvekkel foglalkozó szakembereknek, így mindenekelőtt a nyelvi normarendszer kialakítását is el kell végezni.

A romani nyelv bizonyos szempontból egyedülálló helyzetben van, hiszen beszélői Európa és más földrészek különböző részein szétszórva élnek. Nincs olyan hatóság vagy képviselet, amelyet a romani nyelv minden változatára vonatkozóan nyelvtervezési döntések meghozatalával meg lehetne bízni, még kevésbé olyan, amely ezeket a döntéseket mindenhol meg is valósítaná. Ennek felelőssége Matras szerint az egyes kormányokat terheli (Matras, 2007. 131.).

A romani nyelv kodifikációja és sztenderdizációja a mai napig sem zárult még le. A romani nyelv kodifikációjára tett kísérletek legfőbb ismérve a többközpontúság. Az olyan kezdeményezések, mint például a romanival foglalkozó aktivistáké, mint I. Hancock vagy V. Kochanowski, akik egy meghatározott dialektus elfogadását javasolták sztenderdként, nem találtak pozitív visszhangra. M. Courthiade egységes helyesírási rendszer kidolgozására, valamint konszenzus hiányában kialakított sztenderd létrehozására irányuló javaslata sem terjedt el, noha a javaslatot a Nemzetközi Roma Unió 1990-ben hozott határozata is támogatta. A jelenlegi tendencia egyéni törekvések helyett egy többközpontú network-modell felé halad. Európában több kodifikációs műhely is működik hálózatszerűen, egymással mellérendelt kapcsolatban. Környezetükben legitim és koherens koncepciókat kidolgozva (Matras, 2007. 35.). Ez megfelel a cigány/roma népesség diaszpóra-jellegű állapotának, amely nagymértékben hat a kultúra, nyelv- és hagyományrendszer pluralitására is.

Ez a pluralizmus jellemző a magyarországi romanira is, ugyanakkor megfigyelhető egyfajta természetes kiválasztódási folyamat, amely a lovári nyelvet helyezi előtérbe a sztenderdizáció során. Kiss Andrea mezőtúri kutatása során a következőt állapította meg: „Magyarországon presztízse a lovári változatnak van, ezzel a megállapítással nem lenézve a más dialektusokat beszélők nyelvi változatát. Valójában ez csak annyiban érvényes, hogy mivel a magyarországi oláhcigányok többsége ezt beszéli, ezt a változatot akkreditálták, állami nyelvvizsgát ebből a változatból lehet tenni és tanítják néhány iskolában.” (Kiss, 2005. 137.)

A sztenderdizációs folyamat azonban számos további megoldandó feladatot ad a nyelvvel foglalkozó szakembereknek, közösségek tagjainak, azaz fontos nyelvtervezési és nyelvpolitikai döntésekre, összehasonlító kutatási folyamatokra van szükség.

A romani nyelv közoktatási helyzete

Az elmúlt évtizedekben számos olyan nemzetközi jogi dokumentum született, mely elősegítette a hazai kisebbségek, így a cigány/roma közösségek kultúrájához tartozó elemek (népismeret, nyelv) oktatásban való megjelenését. Ilyen jogi dokumentumnak mondható a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája (1992) és a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Európa Tanács Keretegyezmény (1995), melyek a kisebbségek nyelvhasználati jogainak érvényesülését mozdították elő.

Továbbá a magyarországi cigány nyelvek oktatásának elindításához több törvény és rendelet is hozzájárult. A kisebbségi oktatás alapja az Alkotmány 68. § (2) bekezdése volt, amely biztosította a nemzeti és etnikai kisebbségek számára az anyanyelvi oktatást. A kisebbségi törvény elfogadását követően a cigány kisebbségnek először nyílt lehetősége arra, hogy a többi nemzeti kisebbséghez hasonlóan a kisebbségi oktatás megszervezését is igényelhesse, így a cigány/roma gyerekek oktatása-nevelése már el tudott határolódni a szociális hátrányok kezelésétől (Pálmainé Orsós, 2008).

A legnagyobb lépést a romani nyelv tanításának érdekében a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló, módosított 1993. évi LXXVII. törvény adta, amely – egyéb jogaik mellett – meghatározza a kisebbségi közösségek nyelvi jogait is. E törvény szerint a nemzeti kisebbségi óvodai nevelést és iskolai oktatást a központi költségvetés kiegészítő normatívával külön támogatta. A támogatást az intézmény fenntartója kapta a nemzetiségi nevelési-oktatási feladat ellátására (Forray, 2000. 246.).

A nemzeti és etnikai kisebbségek óvodai nevelésének irányelve és a nemzeti és etnikai kisebbségek iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló – többször módosított – 32/1997. (XI.5.) MKM rendelet - 2003-ban történt tartalmi változtatásáig – oktatásszervezési keretként a külön csoportban történő oktatást határozta meg. Az ezt követően bevezetett Integrációs Pedagógiai Rendszer hozadéka, hogy tartalmában átalakult a nemzetiségi oktatás irányelve is: a cigány kisebbségi oktatás részből kikerült minden olyan elem, amely a szociális hátrányokra utaló felzárkóztatást célozta meg. Az 58/2002. OM rendelet szerint külön normatívát igényelhetnek az iskolák a cigány népismeret, valamint bármelyik cigány nyelv oktatására. Ez alapján 2003-tól a 32/1997. MKM rendeletnek a 2002/147. Magyar Közlönyben megjelent módosítása lehetővé teszi a romani vagy beás nyelv oktatását. A módosítás szerint az óraszám heti kettőre csökken, így könnyebbé válik az összevonás (blokkosítás) az év során, és vendégtanárral, tábor vagy más rendezvény keretében is szervezhető a nyelvoktatás (Pálmainé Orsós, 2008).

A jogszabályi háttérnek megfelelően a romani nyelvtanítás lehetősége megjelent a tartalmi-szabályozó dokumentumokban is. A 2012-ben hatályba lépő nemzeti alaptanterv (NAT) kiemeli, hogy élő idegen nyelvként taníthatók a kisebbségek nyelvei, ehhez igazodva a közoktatási intézményeknek lehetőségük van a romani nyelv oktatására a romani nyelv és kultúra kerettanterv figyelembevételével.

A romani (lovári) nyelv közoktatási helyzetének vizsgálata
(2008/2009-as tanév)

A nyelvoktatást három intézmény vezette be a ’90-es évek elején: két óvoda és egy középiskola. Az ezredforduló után indult meg tendenciaként a romani nyelv bevezetése, és a bővülés máig folyamatos. A 2002/2003-as és 2008/2009-es tanév között 16 olyan óvoda és iskola vállalta a nyelvoktató kisebbségi programot, ahol a következő években is folyt annak tanítása.

Az ábrára kattintva kinagytható a kép!

1. ábra.
A romani nyelv tanítása közoktatási intézményekben
(2008/2009-es tanév)

A 2008/2009-es tanévben elvégzett kutatás a romani nyelv oktatásának több típusát tárta fel. Egyes intézményekben idegen nyelvként be volt építve az órarendbe, és kivétel nélkül minden iskolás tanulta azt. Ez az intézmények 47%-ában fordult elő. Eltérő a heti óraszám, jellemzően egy és négy tanóra között oszlott meg osztályonként. Szintén tendencia, hogy választható tárgyként is a gyerekek rendelkezésére állt a nyelv, de ezekben az iskolákban csak délutáni szakkör formájában valósították meg a romani oktatását. Ez az iskolák 32%-ában működött. Sajátos programként, tehát nem tantervi és nem órarendi keretben valósult meg az óvodákban – az eltérő nevelési program és napirend miatt –, jellemző, hogy életkori sajátosságaikhoz igazodva vezették be az óvodásokat a nyelv rejtelmeibe, tehát ez a 16% csoportonként eltérően oktatták a romanit. 5% volt azoknak az iskoláknak az aránya, ahol tömbösítve, az év végén, intenzív kurzusként járhattak a vállalkozó kedvű diákok romani nyelvtanárhoz.

A pedagógusok nagy része problémaként vetette fel, hogy nagyon kevés tankönyv és munkafüzet állt rendelkezésre a tankönyvpiacon, és általában ezek sem gyerekeknek, óvodásoknak, alsó tagozatos iskolásoknak szóltak. A legtöbb tanár a nyelvtanfolyami jegyzeteit használta, vagy saját készítésű, önállóan összeállított könyvet hozott létre.

A kutatás 2015 őszén kerül megismétlésre, így az utánkövetés révén lehetőségünk nyílik a hat évvel ezelőtti eredmények és a jelen helyzet összehasonlítására.

Közép és emeltszintű érettségi

A kétszintű érettségi rendszer a 2004/2005-ös tanévtől került bevezetésre a 2003-as és 2004-es próbaérettségi után. Hatalmas előrelépésnek számított a kétszintű érettségi bevezetése, hiszen lehetőség nyílt mindkét magyarországi cigány nyelvből – romani, beás – közép- és emelt szintű vizsgát is tenni, sőt a többi idegen nyelvhez hasonlóan a sikeres (60% feletti) emelt szintű vizsga középfokú komplex (B2) nyelvvizsgának is minősül. Az Oktatási Hivatal által nyilvánosságra hozott és a honlapjukról letölthető hivatalos dokumentumok alapján az utóbbi években egyre többen választják a lovári nyelv emelt szintű érettségit vizsgatárgyként, ami a romani növekvő népszerűségét jelzi. Jellemző, hogy egyre magasabb azoknak a vizsgázóknak a száma is, akik kiegészítő vizsgaként teszik le a lovárit, tehát már korábbról rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal. A nyelv presztízse szempontjából különösen fontos, hogy romák és nem romák egyre többen tesznek érettségit és nyelvvizsgát is romaniból. A következők között keresendők ennek okai: egyrészt érettségi tárgyként választható a lovári nyelv is, másrészt az emelt szintű érettségi többletpontot jelent a felsőoktatásba történő jelentkezésnél, harmadrészt a diplomához szükséges középfokú nyelvvizsgát ezzel szerzik meg a hallgatók. Mind közép-, mind emelt szinten a legtöbb jelentkező a Dél-Dunántúlról érkezik, ami a Gandhi Gimnázium és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romológia és Nevelésszociológia Tanszék hatókörét jelzi, hiszen mindkét intézményben tanítják a romani nyelvet.

Nyelvvizsga

A 2000. január 1-jétől érvényes az a kormányrendelet{7}, mely szerint több nyelvvizsgaközpont akkreditáltathat alap-, közép- és felsőfokú nyelvvizsgákat, amelyek megfeleltethetők a nyelvtanulás, nyelvtanítás, nyelvi értékelés közös európai referenciakerete által meghatározott szinteknek. A rendelet hatályba lépését követően az Oktatási Minisztérium pénzügyi támogatásának segítségével lehetőség nyílt államilag elismert nyelvvizsga letételére cigány (romani és beás) nyelvből is. A vizsgahelyek többsége a fővárosban található, ám 2002-től az ország több pontján is lehetőség van rá, hogy a gyakran tanított és tanult, valamint az adott régióban élő kisebbségek nyelvéből nyelvvizsgát lehessen tenni (Poór, 2002).

Az Idegennyelvi Továbbképző Központban 1995 óta van lehetőség államilag elismert romani nyelvvizsga megszerzésére. Az akkreditációs anyag elkészítése Choli Daróczi József és Karsai Ervin nevéhez fűződik. Itt az összes magyarországi romani dialektus elfogadott annak ellenére, hogy a romani nyelv lovári dialektusa lett akkreditálva. Érdekes és egyben figyelemre méltó, hogy 2005-ig nem regisztráltak egyetlen sikertelen nyelvvizsgát sem, tehát minden jelentkező „átment”. 2006-tól azonban megugrott a bukások száma is, sőt az utóbbi két-három évben jóval több a sikertelen nyelvvizsga, mint az eredményes (2013-ban 945 jelentkezőből 334 fő, 2014-ben 739 jelentkezőből 295 fő tett sikeres nyelvvizsgát).

Felsőoktatás

Az 1996-os hágai ajánlások – bár nem kötelező érvényűek – nagymértékben hozzájárultak az eredményesebb nyelvoktatás kialakításához. Az ajánlások értelmében az eredményes kisebbségi nyelvoktató programok működéséhez elengedhetetlen olyan szakképzett nyelvtanárok képzése, akik minden tantárgyukat az adott kisebbség nyelvén tanulták (Hágai ajánlások, 1996. 7.).

A 2002-es Országjelentés felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar felsőoktatásban -legfőképp a szűk szakmai háttér miatt – még csak nemzetiségi nyelv és irodalom szakos tanár, nemzetiségi tanító- és nemzetiségi óvóképzés folyt. Azóta már több felsőoktatási intézményben elindították az akkreditációs eljárásokat az önálló kisebbségi tanszékek vagy programok kialakítására, amelyek többsége mára már működik is (Poór, 2002).

1994-1996 között a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola szervezett kétéves romológus képzést másoddiplomásoknak. Ennek érdekessége, hogy mindkét hazai cigány nyelvet oktatták a képzés során. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (Vác) a romani nyelv oktatását vállalta, azonban a cigány/roma nemzetiségi óvodapedagógus-képzést és cigány/roma nemzetiségi tanítóképzést a 2015/2016-os tanévtől nem indítottak az intézetben. Az Eötvös József Főiskola (Baja) Pedagógiai Karán BA képzés keretében választható cigány/roma nemzetiségi tanító, illetve nemzetiségi óvodapedagógus képzés is. Beás nyelvet itt nem oktatnak, csak romanit, akárcsak a Gál Ferenc Főiskola (Szarvas) Pedagógiai Karán indított nemzetiségi tanító és óvodapedagógus képzés cigány/roma szakirányán. Ezenkívül a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán elindult a nemzetiségi óvodapedagógus alapszintű képzés.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán működő Romológia és Nevelésszociológia Tanszék Magyarországon egyedül nyújt olyan képzést, mely a cigány nyelveket, kultúrát, történelmet, gazdaságot szisztematikusan, egyetemi szinten oktatja. Az első levelező tagozatos évfolyam a 2000/2001-es tanév szeptemberében kezdte meg tanulmányait. A 2005/2006-os tanévtől tanárképzésre is lehetőséget biztosít a tanszék. A bolognai folyamattal, az „Egységes európai felsőoktatási tér” kialakulásával párhuzamosan a 2006/2007-es tanévtől kezdődően az eddigi hagyományos egyetemi képzési struktúra is átalakul: az 5 éves egyetemi képzést a 3 éves BA és a 2 éves MA képzés váltotta fel. A romológia alapszakot a 2006/2007. tanévtől indította a tanszék, az itt végzettek romológus BA végzettséget szereznek. A 2009/2010-es tanévtől a mesterképzés is elérhető Pécsett, okleveles romológiatanár végzettség szerezhető romani nyelv és kultúra vagy beás nyelv és kultúra szakiránnyal.

A Pécsi Tudományegyetemen 2006-ban elindult a doktori képzés (azon belül romológia specializáció), amellyel immár az oktatás teljes spektrumát felöleli a romológiai képzés az óvodai és általános iskolai cigány/roma programoktól a középiskolai programokon, a felsőoktatáson át egészen a doktori fokozat megszerzéséig.

Összegzés

A romani nyelv kodifikációjára tett kísérletek legfőbb ismérve a többközpontúság. Az olyan kezdeményezések – pl. I. Hancock vagy V. Kochanowski elméletei –, melyek egy meghatározott dialektus elfogadását javasolták standardként, nem találtak pozitív visszhangra. M. Cortiade javaslata – amely egységes helyesírási rendszer kidolgozására, valamint konszenzus hiányában kialakított standard létrehozására irányult – sem vált különösebben népszerűvé, noha a javaslatot a Nemzetközi Roma Unió 1990-ben hozott határozata támogatta. A jelenlegi tendencia egyéni törekvések helyett egy többközpontú network – modell felé halad. Európában több kodifikációs műhely is működik hálózatszerűen egymás mellett környezetükben legitim és koherens koncepciókat kidolgozva. (Matras, 2008) Ez megfelel a cigány/roma népesség diaszpóra-jellegű állapotának, amely nagymértékben hat a kultúra, nyelv- és hagyományrendszer pluralitására is. A cigány nyelvtervezés és nyelvoktatás térségünkben a kezdetek nehézségeit mutatja: nem jött létre áttekinthető regionális összehasonlító tudományos lingvisztikai kutatás. Ennek hiánya miatt nincs együttműködés az egyes tagországok tankönyvkiadása és az oktatási segédanyagok cseréjének területén, nincs közös nyelvészeti- és nyelvtanári továbbképzés sem.

Több országos kutatás készül a kultúra, a szociális kérdések, vagy éppen a nyelvészet témakörében mint máshol. A romani nyelv fennmaradása, fejlesztése és továbbörökítése szempontjából nemzetközi szinten az egyik legfontosabb nyelvészek előtt álló feladat az egységes kodifikáció és standardizáció kialakítása. Ilyen törekvés már létezik Európában a Manchesteri Egyetemen Yaron Matras vezetésével. Nekünk, közép-kelet-európaiaknak szükséges lenne bekapcsolódnunk saját tapasztalatainkkal, ötleteinkkel és javaslatainkkal. Mindezt természetesen úgy kell kialakítanunk, hogy a romani nyelv sokszínűsége fennmaradjon, és az egyes közösségek dialektusai továbbéljenek.

Jegyzetek

Irodalomjegyzék

Internetes források

Válogatott bibliográfia

PhD disszertációk

Szótárak

Nyelvkönyvek, oktatási segédanyagok