Viszlek soraimban

Te vagy a múzsám,
hát tűrd a sorsod,
hogy néha sátánná teszlek,
néha vagyok bolondod,
szidlak és kacaglak,
vonzlak és sírlak,
sírig zaklatlak,
s karollak magamba.
Dobj a sárba,
dühöd fölém,
- konok hallgatásként
kerítsd körém.

Kilestelek magamnak,
cselezheted a károd,
csörgősipkát adok,
leszek a palástod,
és simító kezed,
s ha végsőn reszketeg
már izmod,
akkor kikezdelek.
És felsértelek a szívemig,
hogy nekem fájjon mindez,
- amíg meg nem halok,
viszlek soraimban.
A múzsám lettél,
foglya koromnak.