Szalag szakadásáig

Éjnek éjjelén
megszűrve hull a fény,
mozduló sorokat
gépel az emlék.

Emberöltő tűjének,
két öltés egy ingen,
felfeslő cérnáját,
nincs ki újra tűzze.

Szalag szakadásáig
fut az idő vissza,
mosolyt rajzol újra
a végtelen papírra.

Időt adtak érte
sejtekbe simultak,
ma csak megtűrt, fénytelen
betűi a múltnak.