Bogár - világ

Szólni mernék még,
de remegnek a szavak.
Egymás lábára
állnak az emlékek,
hogy kukucskáljanak -
Oly mély; olyan mély...
S a szívkút pereme fölött
áthajolva,
egy emberárnyék: farag;
görcsös rózsafaágból
szentjánosbogarakat,
- s leküldi hozzám,
hogy látva lássalak -
Oly mély; olyan mély...
Fényt gyújt a zsebre tett
bogár-világ,
s ki alant reszket, eszmél,
hogy a szeretet, lát,
és vele reszket,
szemébe nézhet újra!
Lámpást gyújt bennünk
félszeg koboldja.