Elveszve

Gerincem 12. csigolyája,
a köldöködhöz vándorol,
ívem testedbe hajlik,
figyel a csend is
sóhajt valahol.
A napfény is suttogva
lép a szobába,
nesztelen,
lábhegyen oson,
s pirulva hullik,
elé a függöny,
piheg a hajnal,
alszik takarón.
Titokra csöppen,
a csábító reggel,
két lélek szálldos,
beleszomjaz a test.
Álmokat karol,
a lüktető élet,
ébred a vágyban
az elveszett rend.