Tartalom

Előszó

Az ifjú Akadémikusok, elvégezvén ismét egy oskola-esztendőt, utazni indúltak, hazájok bővebb esmérete végett, 's a' mint előre kidolgozták a szükséges plánumot, Mohátsnál gyülekeztek legelőször öszve, 25-en. Egy rövid heves vetélkedés után, megegyeznek abban, hogy ők, ezen a' Magyaroknak örökké gyászos emlékezetű helyen, majd egy nemzeti kis ünnepet tartanak, 's ugyan ezt valami hazafiúi próbatétellel fogják díszesíteni, minden másféle lármás őszi mulatságok helyett, mint Magyarok, a' magyar ékes szóllásból. Bizonyos zaklató kérdést elmellőzvén (ha t. i. jobb lenne-é azt a' bolondot, ha lehetne, meggyógyítani, vagy pedig szerentsés bolondságában meg hagyni, a' ki, p. o. azt képzeli, hogy ő - világ ura?!) a' próbatételnek tárgyáúl választják a' hólt 's az élő nyelvek ügyét. 24-en ugyan annyi külömbféle nyelveket védelmeznek. Röviden felel az előlülő, 's azt vitatja, I. hogy: Magyar Országban első és országló nyelvnek kell lenni a' magyarnak; II. hogy: Nem lehet ott igaz szíves szeretet, igaz szíves egyesség, a' hol a' polgárok egymást nem érthetik. 'S ám ugyan erre tzéloz ama' deák jegymondás (szimbolum, olaszosan: motto). A' Magyar és a' Kína (v. Kínai) Szószólló, III-dik, a' többiek, mindnyájan, II-dik esztendőbéli Filozofusok. Az itt következő három ódával, példa gyanánt, kedveskedünk Barátinknak. Ha tetszhettünk a' jóknak; az ő megelégedések, örömök, - a' mi egy jutalmunk! A' Kritikusnak azt ötletem eszébe, különösen én magam, a' ki, tanításba, tanúlásba, már bele őszültem, hogy az én igen kedves mottóm ím e' deák (nem: latán) szavakból áll: FUNGOR VICE COTIS.