Tartalom

Előszó

Gazdag történetírásunknak még mindig nagy hiányai vannak s azok kiküszöbölését történetíróink ezentúli munkásságától várhatjuk. Különösen áll ez a magyar-lengyel történelmi kapcsolatokról. E téren ugyan elég munkánk van, de a százados kapcsolatok összefoglaló története még mindig hiányzik. Várunk egy olyan munkát, amely művészien megírt élet- és jellemrajzokban bemutatja azokat a lengyeleket, akik történelmünk évezredes folyamán Magyarországon jártak és szerepeltek, valamint azokat a magyarokat, akik Lengyelországban működtek vagy haltak el, nyomot hagyva mindkét nemzet életében.

Első írónk, aki lengyel vonatkozásainkkal foglalkozott - tudtunkkal - Wenzel Gusztáv volt, midőn majdnem félszázada IV. Béla király magyar vejéről, Rastislaw lengyel hercegről, majd utána a lengyel történelmi kútfőkről értekezett. Hatása alatt Szádeczky K. Lajos írt Izabella királyné és János Zsigmond Lengyelországban való tartózkodásáról, aztán Báthory István lengyel királlyá választásáról és a lengyel földön elhunyt Békés Gáspárról. Ezt követte egy kisebb tanulmánya arról, miként akarták a Habsburgok a lengyel trónt megszerezni Báthory István halála után s egy másik a lengyel-magyar vonatkozásokról általában; amihez csatlakozott a lefolyt világháború alatt tett lengyelországi útján szerzett benyomásainak ismertetése, valamint egy értekezése Báthory István király magyar hadseregéről.

Külön figyelmet és méltatást kíván azonban két másik történetírónk ily irányú tevékenysége. Az egyik Veress Endre, alábbi munkáival: Első, 1895 tavaszán tett krakói és varsói kutató útjának beszámolója, majd Izabella és fia ötévi lengyelországi száműzetésének története s utána Izabella királyné díszes életrajza. Ezt követte a lengyel követségekben járt Kakas István életrajza, aztán a Berzeviczy Márton kancelláré, aki lengyelországi birtokán halt meg, valamint az a nagyértékű tanulmánya, amely Báthory István királyt mint történetírót mutatja be, az általa Firenzében felfedezett latin emlékirata alapján. Egyébként Veress nemrég fejezte be Báthory István királyról írt regényes korrajzát. E műnek az ad különleges jelentőséget, hogy kora e kétségkívül legkiválóbb uralkodójának a tudomány mai színvonalán álló életrajza nincsen sem nálunk, sem a lengyel irodalomban (a születése negyedszázados évfordulója alkalmával lezajlott ünnepségek mellett sem) s igy mielőbbi megjelenése magyar, lengyel, sőt valamely más nyelven is igen kívánatos lenne mind magyar, mind lengyel szempontból.

Másik kiváló írónk a Varsóban élő Divéky Adorján, aki számos magyar nyelvű értekezése mellett lengyelül is sokat írt lengyel-magyar kapcsolatainkról. Így már ezért is kétségkívül leghívatottabb e kapcsolatok pragmatikus története megírására.

Itt kell megemlékeznünk Lukinich Imréről is, aki I. Rákóczy György lengyelországi törekvéseiről, újabban pedig Báthory Istvánról értekezett.

Mindezekkel a feldolgozásokkal párhuzamosan kellene haladnia a magyar-lengyel forrás-kiadványoknak is, amelyekben igen szegények vagyunk. Pedig itt lenne az ideje, hogy megalkossuk a lengyel-magyar kapcsolatok "okleveles" kódexét. E téren Szilágyi Sándor tette meg az első lépést, midőn kiadta Erdély és az északkeleti háború történetének két kötetes oklevéltárát. Ezt követte a bécsi Schrauf Károly kiadványa a krakói magyar tanulók anyakönyvi adataival. Majd Divéky Adorján műve Zsigmond lengyel herceg budai számadásaival. Hasonló tárgyú Veress Endre munkája, amely Varsóban végzett kutatásai alapján Báthory István király udvari számadásainak erdélyi és magyarországi adalékait tartalmazza egy díszes kötetben. Ámde Lengyel-, Orosz-, Német-, Cseh-, Olaszországban, valamint a Vatikánban és Bécsben meg Bukarestben évtizedeken át gyűjtött gazdag okleveles anyagában még további tíz kötete vár kiadásra: a lengyel és magyar nemzet, sőt egész Kelet-Európa történetének e felülmúlhatatlan kincsesbányája, ami eddigi ismereteinket nem remélt fontosságú kiadatlan adalékokkal és oklevelekkel lesz hívatva gazdagítani. Hisz Veress lankadatlan munkásságával úgyszólván Akadémiák és történeti intézetek helyett dolgozott s működése ezért nemcsak egyedülálló, hanem valósággal korszakalkotó. Miután pedig felsorolt kiadatlan oklevéltárai gyűjteményében teljesen sajtó alá rendezetten várják a nyomdafestéket, szeretném hinni, hogy a két testvér-nemzet szellemi együttműködésének most kezdődő fénykorában akadnak majd magyar és lengyel mecénások, akik e forrásmunkák megjelenését lehetővé fogják tenni, hogy általa nemzetöknek, de egyben maguknak is örök emléket állítsanak.

Kiadványunk ez új - immár harmadik - száma, amely a Magyarországon járt lengyel királyok emlékezetét újítja fel, talán felkölti az érdeklődést a fenti oklevél-publikációkat is felölelő nagyarányú munkatervünk iránt. De azért amellett kisebb-nagyobb értekezéseket is megjelentetünk oly mértékben, amilyenben vállalkozásunk a két országban: Magyar- és Lengyelországban visszhangra talál.

Jelen füzetünk megjelenését a Magyar Nemzeti Bank nagyrabecsült anyagi támogatása tette lehetővé, amiért e helyen is hálás köszönetünket fejezzük ki. Vajha nemes példáját mások is követnék!

Budapest, 1935 május 15-én.
P. E.