a mindig bennem élt bölcsőben
hordoztalak kenguruban hátizsákban
szegényes kopottas felsőben
az Erzsébet hídon át néztem rád
örvendeztél a megújuló
kivilágított szép Budapestnek
mint akit feltűztek a Vár aljára
le sem hunytad szemedet a mára
csak nézted a sok-sok embert mint aki
érteni véled megszabdalt néped
ujjongtam a gyönyörű réten
a vitorlázó repülőréten
keresztül – kasul sétálgattam
kicsinyeimmel Budát Pestet
hidakon a szépséges estek
zenéltek templomok szelíd percek
játékra váró terek kertek
édesanyák édesanyja álma
Te vagy gyermekeim arcában
a rajzolhatatlan tiszta tárna
eszmélésemben kezdet jelen végzet
fagyos kezemben őrzött igézet
múltam voltál hajnalom várásában
családomnak adott gyöngédségeimben
esti altatások előtti
játszi mesékben a csöndességben
jelen vagy minden percemben mint aki
nem akar nem tud máshova menni
ott vagy minden arcban Te az Isteni
várakozásom teljessége méhemben
nappali vesződségem szegénységben
aki mindig vár és sosem hagy el
jelenléted bennem énekel
Te vagy a tűz szívemben lángoló
Te vagy hűségem zálogát tároló
aki megtart az emberfeletti létben
ahol eltűnt határok jelzik
kiszolgáltatottságom pólusát
és Te vagy mégis aki ápolsz
éledsz velem ha hackerek hada terem
mentettél halálos áramütésben
a megfeszítettség végsőkön túli
kitartó elesettségében

köszönöm a múltból forrásozó jelent
a jelenből kivirágzó jövőt
ahogy akartad ahogy akarod
kezedben nyugvó csöppnyi életem