árnyas fák alatt kis patak csobogott
méhek zümmögtek alvó ágakon
suhintott lágyan bólogatott a szél
lassú kerengéssel hívott átkarolt

mézfuvallattal érintett szabadon
nem kérdezte a tájakat a hazát
lobogott láthatatlanul serényen
és vitte angyalok csengő aranyát

tilinkók sóhaja ezrével üzent
elhaló éneküket zúgta messze
tengereken és földeken cikázott
vitte vitte a sok milliárd szívet

vágyat remegőt és kérlelhetetlen vadat
minden mező város ember sóhaját
láttam a hegyeim fölött repülni
letűnt századok ívelő hajnalát

eltűnt korok hamvadó ködében
haladtak némán az üldözöttek
hallottam szegényeket térdre esni
láttam magányos szárnyaszegett embert

mentek sorban a légi úton
hamis fénytől átitatva átszúrt testtel
ballagtak át az ezüst hídon
oly mezítelen pór lélekkel

jöttek még sokan és jöttek még mások
csak mentek és mentek
vérzivatar volt áttetsző ruhájuk
a tavaszi fellegeknek

Haladtak némán az Örök Hajnal felé
mind megannyi minden ember
tiszta fényben megfürödtek
az Örök Öröm kútja meglelt

bibés fák alatt nagy folyó kanyargott
rigók fütyültek révedő ágakon
kacagott lágyan nevetett a szél
táncoló kerengéssel súgott átkarolt

mézfuvallattal érintett vállamon
nem vádolta a tájakat a hazát
lobogott kérlelhetetlen szerényen
és hozta angyalok csengő aranyát