Gromon András
Jézus evangéliuma Máté tolmácsolásában
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
Bevezetés
A Máté-evangélium fordítása
A Máté-evangélium kommentárja
Függelék
Hogyan szerette Jézus az ellenségeit?
Mennyire jézusi a "8 boldogság"?
Rabbiból úr
Bevezetés
Hosszú évtizedek óta a szentírástudomány által igazolt ténynek számít, hogy Jézus tetteihez és tanításához már a szóbeli áthagyományozás során hozzátapadtak az ő szellemétől idegen elemek, s ezeknek az idegen elemeknek a számát maguk az evangélisták is gyarapították.
Akárcsak 2003-ban, illetve 2007-ben megjelent Márk- és Lukács-kommentárommal, e kötettel is az volt a szándékom, hogy lehetőség szerint kiemeljem Jézus alakját és tanítását az idegen elemek hordaléka alól, a babona, a mágia és a dogmatizálás világából, abból az értelmezési rendszerből, amely érthetetlenné és követhetetlenné tette őt. (Kétségtelenül hátránya ennek a kötetnek, hogy teljes értékűen csak Márk- és Lukács-kommentárommal együtt használható, hiszen a Márk, illetve Lukács evangéliumában is megtalálható szakaszokat itt már nem magyarázom részletesen, hanem csak utalok a korábbi kommentárok megfelelő helyeire.)
E cél érdekében az egyik legfontosabb feladatnak látszott, hogy abban, amit az evangélisták Jézusról elmondanak, illetve Jézus ajkára adnak, elválasszam egymástól azt, ami hitelesnek mondható, és azt, ami az áthagyományozók vagy az evangélisták vélekedése. Az újkori szentírástudomány évszázadok óta fáradozik ezen, a legkülönfélébb eredményekkel, és teljesen eltérő vélemények alakultak ki arról, lehetséges-e egyáltalán ez a szétválasztás.
A feladat kétségtelenül megoldhatatlannak látszik. Képzeljük el, hogy egy kolosszális kirakójátékkal van dolgunk, vagy hogy egy sok tízezer mozaikkőből álló mozaikképet kell összeraknunk, de a rendelkezésünkre álló kövek között vannak "jók", azaz valóban a képhez tartozó és sértetlen kövek is, vannak "hamisak", azaz olyanok, amelyek nem tartoznak a képhez, csak belekeveredtek a kövecskék hatalmas halmazába, és vannak "sérültek", vagyis olyanok, amelyek hozzátartoznak ugyan a képhez, de vagy töredékesek, vagy átfestették őket, ráadásul rengeteg kő egyszerűen hiányzik, és nincs is valószínűsége annak, hogy előkerülnek - nem szólva arról, hogy nem is tudjuk pontosan, miféle képet kellene összeraknunk.
Mégsem reménytelen ez a vállalkozás, mert a meglévő "köveket" (Jézus mondásait) viszonylag megbízhatóan szét lehet válogatni, és el lehet helyezni a keresett kép valószínűsíthető helyein, ennek alapján pedig több-kevesebb bizonyossággal meg lehet mondani azt is, milyen kövek álltak a most hiányzók helyén.
A mozaikkövek e szétszedésének, csoportosításának és összerakásának számos tudományos szabálya és módszere van, a megfelelő tankönyvekben bárki elolvashatja ezeket. Most csak négy olyan szempontot említek meg, amelyet az "akadémiai tudományosság" nem, vagy csak kisebb hangsúllyal használ.
1) Jézus egyszerű, tanulatlan embereket szólított meg, és rögtön gondolkodásuk és életvitelük átalakítására akarta rávezetni őket. Ami tehát a galileai halászok és parasztok számára túl bonyolult, túlságosan "írástudói", azt nem tekintem tőle származónak.
2) Jézust tévtanítóként, eretnekként ítélték el, ami arra utal, hogy saját istentapasztalata alapján valami újat mondott Istenről, vallásról, hitről, olyasmit, ami ellentmondott a zsidó hagyományoknak. Ami tehát szavaiban eltér kortársainak vallási elképzeléseitől, az valószínűleg tőle származik.
3) Azok a keresztény prédikátorok, akik továbbadták, illetve evangélistaként feldolgozták a jézusi hagyományt, egyrészt egyre inkább föl akarták magasztalni Jézust, tehát bearanyozták és isteni magasságokba emelték, másrészt pedig elfogadhatóvá akarták tenni őt a zsidók (és kisebb részben a "pogányok") számára mint az Ószövetség ("az ősi ígéretek") töretlen beteljesítőjét és a kortársi apokaliptikus remények megvalósítóját. Az erre utaló mozzanatokat tehát le kell választanunk Jézus alakjáról.
4) Nem mondhatunk le a "józan paraszti ész" bevetéséről sem, vagy arról, hogy teret engedjünk megérzéseinknek, sejtéseinknek, mert mindkettő segíthet eligazodni a legkuszábbnak látszó labirintusban is. A "laikus gondolkodás" nem egyszer lendítette már előre a tudományos kutatást.
Természetesen nem képzelem azt, hogy biztosan tudom: "ezt és ezt mondta Jézus, amazt pedig nem mondta"; csak annyit állítok, hogy "igen valószínű, hogy ezt mondta", vagy "igen valószínű, hogy ezt nem mondta", s amit hitelesen tőle származónak vallok, arról sem állítom, hogy feltétlenül szó szerint úgy mondta, de azt igen, hogy hűen tükrözi Jézus szellemét.
Nyilvánvaló az is, hogy kutatásaim itt bemutatott eredménye nem végérvényes, és a jövőbeli eredmények sem lehetnek azok. Éppen ezért, ha ma valamiről úgy gondoljuk, hogy nem hitelesen jézusi, nem kell kihagyni az evangéliumokból, csak jelezni kell, hogy nem tartjuk annak; holnap kiderülhet, hogy mégis az, vagy pontosabb értelmezésben az; mint ahogy az is megeshet, hogy amit ma hitelesnek tartunk, arról kiderül, hogy mégsem az, vagy nem teljesen az. Ezért választottam azt az eljárást, hogy a fordítás szövegében 1) normál betűkkel szedtem, amit az evangélisták mondanak, 2) dőlt betűkkel, amit az evangélisták Jézus ajkára adtak, de nem tartom hitelesen jézusinak, s végül 3) dőlt és kövér betűkkel azt, amit hitelesen jézusinak tartok.
A fordításban természetesen mindenkor a görög szöveget tekintettem perdöntőnek, de - különösen a nehezebb helyek értelmezésekor - figyelembe vettem nyolc meglévő fordítást is: négy német nyelvűt, két magyart, továbbá egy-egy angolt és franciát.
A leírtak számos ok miatt nem adhatják Jézus személyének, tanításának és tetteinek teljes magyarázatát. Már csak azért sem, mert az adott keretek között nem mutathattam be Jézus tanításának politikai, társadalmi, gazdasági, egyháztani vagy liturgikus vonatkozásait, bár itt-ott utaltam rájuk, és nem hasonlíthattam össze Jézus tanítását a korabeli zsidó felfogással.
Tisztában vagyok azzal, hogy a fordítás, a jézusi mondások "szétválogatása" és a kommentálás egyaránt "a lehetetlen megkísértése" (de ld. a kötet első mottóját!). Ami itt olvasható, voltaképpen csak irányjelzés, és azt mutatja meg, merrefelé keresem én a magyarázatot, illetve milyen irányt ajánlok az olvasónak a továbbhaladáshoz; másfelől pedig csak vázlat, amelyet célszerű az olvasónak "kibontania", illetve önmagára és saját világára, családi, egyházi, társadalmi környezetére alkalmaznia.
Végezetül megköszönöm mindazok szellemi, lelki, anyagi segítségét, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a könyv elkészülhessen.
Pilisvörösvár, 2013 tavaszán
G. A.