---

Tartalom

I. VARÁZSMESÉK
Hej csicsija, hej babája
Hökköm törpe
Vízi sellőt halászott ki
Tél-Istenke szamócája
Hold-Istenke ünnepére
Kőfejtő és Hegy-Istenke
Pacsirták és Csillag-lelkek
Fatálacskás Hacsibime
Kettőt kapott egy golyváért
Újhold és a Denevérek
Cseresznyefa, kivirított
Vérrózsát hajt tenger vize
Tündérlányka fátyolkája
Tükör lelke
Urasima vízországi szelencéje

II. ÁLLATMESÉK
Két kis béka
Patkány-párék virágszála
Majom- meg rák-háborúság
Világító Tűzbogárka
Nyúl félfüle, Kócsag lába
Tövig tépték Veréb nyelvét
Medúza és a majom mája
Holló úszik, Gúnár kúszik
Legyet ölő Legyezőcske
Dali Kandúr

III. VIRÁGMESÉK
Két Krizántém
Kék Ibolya, Puszpángocska
Kacskaringós Felfutóka

IV. TRÉFÁS MESÉK
Rizsborvásár
Tíz szen-pénz a halszag ára
Felejtető gyömbért evett
Mérget evett három kis bonc
Férfi-vásár
Joritomo koponyája
Igaz neve Méz-odángó
Varga púpján nincsen áldás
Jamagáta ajándéka
Bonc és vadász
Sárkány lelke
Csak a felét ha fizeti

---

Bevezetés

Derengőben a távol Kelet népeinek rejtekes misztériuma. Belső világát tárja elénk az óperenciák messzesége és új megismerések kápráztatják szemeinket.

Hasadoz a homályossága annak a másszínű, másfajzatú, máshitéletű japán népfajnak, melynek örökké derűs, örökké titokzatos, mind testiekben, mind lelkiekben való megnyilatkozása. Pedig a fölkelő nap tűzsugaras országa alig egy századja, hogy ismereteink világát szokatlan színek és gondolatok eredetiségével gazdagította és sajátos világfelfogásának, különleges lelkiéletének bizarr jelenségeivel, egy eleddig rejtve maradt kultúrát tett nyilvánvalóvá. Multját alig ismerjük, jelenjét ámultan csodáljuk és jövőjét szinte szorongva sejdítjük.

Akár a bábjátékosok szótalan árnyékalakjai, úgy suhannak át a mi kifáradóban levő világunkon és sötétesbarna színükkel, hegyesre ferdülő szemeikkel, szénfekete hajzatukkal, élesen fürkésző tekintetükkel és örökké mosolygó ajkukkal szinte nyugoti problémává, egy még megfejtésre váró világkérdéssé kristályozódtak. Nyelvük zengzetes, akár az eól hárfája, énekük igézetes, akár a szférák zenéje, bensőséges életük fehéren csillogó, akár a vizek tükrein imbolygó lótuszvirágok színtisztasága.

Történet előtti eredetük mitikus homályosságba burkolódzik. Hitté magasztosult mondájuk szerint a Nap-Istenasszonyának a kisarjadzottjai és az Isten-Anya dédunokájának Dzsimmu-nak, a japán nép első mikádójának származékai. Ebből az égiekhez vezető ősiségből alakult ki a japán nép belső életének ama mély gondolata, mely az ősök kultuszában tömjénezi az életadó Istenséget.

A japán nép lelkivilága, hitéleti kifejlődöttsége elsősorban lakóföldjükkel, földjük éghajlati sajátosságával van okozatos összefüggésben. A japán szárazföld hosszú és keskeny szigetalakulatoknak szeszélyes csoportozata, Észak jeges Kamcsatkájától a Dél trópikus Formózájáig. A jórészt hegyes tagozottságú szigetek vulkánjai nem egyszer, hogy tőből inogtatják meg áldástosztó rizsföldjüket, mimózás és krizántémos kertjeiket, melyek balzsamos levegőjét a tenger jótékony áramlásai és a nagy passzátszelek teszik enyhén meleggé és termékenyítően nedvessé.

A színeikben tobzódó cseresznyefák virágszemecskéi, szilvafák fehér kelyheire mosolyognak és kertek apró lugasaiban csodás illatok terjengenek. Az örökké kék égbolt vidám derűje, az enyhén domborodó hegyvidék mosolygó zöldje, a sok színvirággal teletűzdelt síkságok buja termékenysége, az életvidító tavasz hófehér virágai, a sirámos ősz bíborpiros levelei, a végtelenbe nyúló tengerpartok szeszélyes tagozódottsága, amelynek hófehér szegélyeit loccsanó habok kéksége simogatja, mindezek a festői és érzéskeltő hangulatok, mély és eltörülhetetlen nyomokat hagytak a japán néplélek derűre hajló belső életén és elzárt világuk csendes hármóniáján. Messze ködös magasságában pedig védően tündöklik a havascsúcsú Fudzsi-jama, a minden időkbeli japánságnak nemzeti szentségű és mekkai varázsú zarándokhegye.

A japán nép érzésvilága mintha egész lelkiéletükre volna átalakító hatással. Még az indokínai buddhista tanításokat is a maga derűs felfogásához idomította és úgyszólván japánosan nemzetivé tette. Mert míg a buddhizmus az örök sötétség éjjelének és a komor halálnak lett vallásává, addig a japán sintoizmus az örök világosság nappalának és a megtisztult életét élő halálnak vált nemzeti hitévé. Egyben pedig annak a mélyértelmű gondolatnak vált kifejezőjévé, mely nem az öntudatlanságba, hanem az ősi tudatosságba való visszatérést hirdeti. A haláltól, lelke valójában nem fél, mert a vele járó megsemmisülésnek hitelt se tud adni. Aminthogy hitük szerint nem egyéb a halál, mint egy újból kezdődő és ugyancsak a földön folytatandó tökéletesebb és láthatatlanná vált élet. És napfény körülragyogta oltáraikon, házi bálványaik szentségén, őseik mosolygó szellemvilágát érzik és derűs áhitattal sereglenek össze, hogy földi eledellel és égi imádsággal áldozzanak el nem halványuló emlékezetének.

...

Ebből a japán néplélekből virult elő érzékeny eszmeviláguknak népköltésekben varázskertje. És a mókaszó bohókás Istenalakja, a groteszk megjelenésű bálványarc, természeti jelenségeknek megannyi szellemei, apróbbrendű Istenkék, emberi gyarlóságok forgatagába sodródnak, virágok pompázó kelyhei között bujkálnak, állati meg növényi palástot öltenek magukra és bűvösen bogozgatják az ezerszínű meseszálak szivárványos szövevényeit. Mimózák sárgás fejecskéi hajladoznak egymáshoz, krizántémok bársonyos sziromkái sugdolóznak össze, cseresznyevirágok hegyezgetik színes kelyheiket és szilvalombok hamvas gyümölcsein a vidámság harmatcseppjei csillámlanak. Szimbólumokká finomodnak az események és nyomukban a bűnhődés vagy a jutalom, a kijózanodó okulás és a kesernyésízű kárvallás. Akár az aesopusi mesék ostor-suhintása, olyasféle a japán osztó igazságnak bambuszcsapása. Mély sebet nem okoz, de sajog, véreset nem vérzik, de fájóra dagad. Hol mosolyognak sorsukon, hol siránkoznak rajta és a magábaszállás megbánó könnyein a megnyugvás derűje szűrődik keresztül.

És csapongva száll a néplélek rejtekessége és virulnak rikító hajtásai. Rizsesföldek ingoványain, tengerbe dülő dombok zöldellő lankáin állati szólások kurrognak és emberivé finomodik a hangjuk. Mert a végzetes Kárma egyaránt teljesedik állaton, emberen, növényen, virágon és állati lélek emberi testben magasztosodik, emberi lélek meg állati testben tisztul és bűnhődik. Szinte mosolyogva büntet és büntetve mosolyog.

Egy-egy erkölcsi tanusággá, oktató példázattá válik minden egyes mese, mely a lélek megtisztulásához és az ősök igazi útjához, a testi és lelki tisztasághoz vezet. Virágszínné, virágillattá nemesedik minden egyes mese, harmatcseppek mosolyává, kékellő égboltozat örök derűjévé.

És szálljanak az én meséim, messze Kelet mosolyai, távol világ könnycseppjei, ahogy japán ajkról, japán szívből följegyeztem őket és részben a magam kedvtelésére, részben mások szórakoztatására megírtam és ritmusos rímes formába átültettem.

Budapesten, az 1930. év őszén.
Kúnos Ignác dr.

---