---

Tartalom

A mi hodzsánk

Előhang
A hodzsa

I. AZ IFJÚ HODZSA
Álmot látott
Szadaka
Üvölt a kutyája
Kacsa-levest habzsol
Odaliszk
Hová viszik szegényt?
Szofta lakomája
Gukkuru-guk
Ramazán hónapján
Házat épít
Nyarat-szaka
Dzsámi udvarából
Vakot visz a szofta
Bajazid a szultán
Datolyának magva
Fösvény lélek
Mind az öt ujjával
Jádesz-játék
Mézből mérget
Müszülmánék padisája
Kilenc ezüst para
Ájse asszony
Pasa rétje

II. A FÉRFI HODZSA
Allah kerim
Bájrám-birka
Ajándék nyúl
Álmát hajkurássza
Haragszik a hodzsa
Nagymosáskor
Nyargalász a hodzsa
Felordít a szamár
Gondolata támad
Ciprus lombja alá
Brussza bazárjában
Gyanu-perrel él a hodzsa
Imáméknál
Odalett a serbet
Dilinós a hodzsa
Jedikule káposztája
Üszküdári szofta
Szavát állja
Hozomból él
Medreszéből
Porrá égett
Szultán ajándéka
Nyelve nagyot botlott
Pityókos a hodzsa
Péntek napján
Szószéken a hodzsa
Tejes köcsög
Timurlenk tükre
Ugorkával állított be
Szamara ha tudja
Kórán ellen vétett
Felemás ház
Fáj a szeme
Vaksötét az este
Diófának árnyékában
Napot nem lát
Megszakadna menten
Visszánt ült rá

III. A HODZSA ÉS A HÁREME
Eszét elvesztette
Csucsuj belbel
Kopogtat a kiszmet
Allah köskje
Dzsinnek égi szava
Fátyol nélkül
Szubhán Allah
Hamdi párnája
Sír a hodzsa
Hamd-ül-illáh
Masallah
Csókot érzett
Rossz útra tért
Gülisztán két virágszála
Hárman a háremben
Hol a macska?
Kaftánjába rúgtak
Mangál mellett
Münker-Nekir
Paplan kellett
Falu csúfja
Tűzbogárkák
Világ vége
Forró volt a leves
Lobbot vetett
Bimbó fakad
Forrás friss vizében
Bandzsított az asszony

IV. AZ ÖREG HODZSA
Insallah
Hodzsa-sors
Alamizsnát kérnek
Kádir-Nádir
Hasszán kazánkája
Nesze semmi, Számih
Mekka felé fordul
Hegyezgette fülét
Baksis
Müftit várnak
Öreg ecet
Já-hú dervis
Rőt szamárka
Ötödszörre
Rumisztáni zarándokok
Nárgilézik az öreg
Selyem a kaftánja
Senki a mecsetben
Lá-iláhi
Teszpih-olvasóját
Végítélet napján
Gyászba borult
Utolsót sóhajtott

JEGYZETEK

---

Előszó

Köszöntöm a hodzsát, ezt a pompás török alakot, akit a török néphumor teremtett, változatosan, gazdagon fölruházott és akit most Kúnos Ignác közénk hozott, a magyar költészet világába. Jól tette, mindenképpen hivatott is volt erre.

Kúnos Ignác, aki mint fiatal poéta áll sorainkba, öreg és tisztelt tudósa a török nyelv, irodalom és néprajz tudományának. Egész életét ennek szentelte s erről szóló műveivel hírt, nevet, nagy becsületet szerzett magának. Nemcsak a mi tudósunk, hanem a török nemzeté is, mely a saját irodalmáról és művelődéséről sokat tanult a magyar tudóstól. S emellett Kúnos Ignác lényegesen hozzájárult a két rokon nemzet lelki kapcsolatának kifejlesztéséhez. A hodzsáról szóló tréfás históriákat is ő gyüjtötte egybe és részben ő ismertette meg a világgal. Most pedig versekbe szedve hozza nekünk a török néphumor válogatott gyüjteményét, hogy ezt a humort a magyar nép lelkébe ültesse.

A legjobbkor hozza. Sok szerencsétlenségünk, súlyos válságunk közepette ránk fér a tréfa. Ha sorsunkon nem örülhetünk, legalább jókat kacaghassunk. S mai írásműveink között is szép hivatást tölt be a hodzsa humora, mert nagyon elüt a költészetünkben ma uralkodó hangoktól és hangulatoktól. Derűt, vígságot, mókát vegyít a kétségektől, vívódásoktól át- és áthatott költészet stílusába.

S mialatt a Keletről hoz vidám alakot és vidám életet, mintha egyben-másban a mi régi népies költészetünk alakjait és lelkét is fölidézné. Nekünk is voltak tréfás figuráink s azokkal is estek meg bohó históriák. Az a régi falusi nótárius, meg Ludas Matyi, Bolond Istók is efféle jelenség. Ezeknek s hasonlóknak tréfás lelke jóformán eltűnt a mi új poézisunkból s csak örvendetes hatása lehet a Hodzsának, újabb kedvet ébreszthet népünkben a humoros költészet iránt.

Nyelvben, ritmusban tősgyökeres magyarként jelenik meg a hodzsa. Jól tette Kúnos Ignác, hogy mindvégig magyaros, népies versformában szólaltatta meg. Mikor idegen formák vagy formátlanságok egyre nagyobb tért hódítanak költészetünkben, üdvös példa a tiszta magyar vers. A török nyelv ritmusa különben is azonos a magyaréval; hát a hodzsa nem is érezheti magát a magyar ütemek formájában úgy, mintha idegen öltözetbe bújtatták volna. A magyar nép pedig közelebb jut a hodzsa humorához a Debrecenből való Kúnos Ignác kitűnő magyaros nyelvének révén.

Beható tanulmány kellene ahhoz, hogy a hodzsa különleges humorát híven jellemezzem. De itt vannak mókái, maguk a legékesebben beszélnek. Csak annyit fűzök hozzájuk, hogy a humor, sőt a szatira mindenféle árnyalata szólal meg bennük. Az együgyüség látszatával megjelenő irónia, az ártatlan képpel elmondott ravaszság, a naív formában kifejezett mélyebb bölcsesség, a jókedvbe takargatott szomorúság és nyomorúság, a furfang és csalafintaság, pajzánság és dévajság mindenféle neme talál itt hangot. Férfiak és asszonyok, szegények és gazdagok, mollák és padisák részesülnek a hodzsának jámbor képpel előadott csúfondáros megítélésében. Magának a hodzsának is kijut a gúnyból. S mindezen felül a török népélet és az iszlám világának sok színes képe is tárul elénk.

Azt hiszem, Kúnos Ignác sok okon felül azért is vállalkozott a török mókák megéneklésére, mert a hodzsa szellemének némely vonásával benső rokonságot tart. Az ő lelkében is van valami abból a derűből, a sors megpróbáltatásain mosolygó vagy fatalista módon megnyugvó s csendes humorral napirendre térő kedvből, amely alakját jellemzi.

Igaz szeretettel üdvözlöm a jó török hodzsát s magyar megéneklőjét, a kiváló öreget, azaz hogy ifjú poétát.

Budapest, 1930.
Palágyi Lajos.

---