---

Tartalom

I. BEVEZETÉS
I. Jordanes műveinek jelentősége
II. Jordanes neve
III. Származása. Foglalkozása
IV. Megtérése. Lakóhelye
V. Barát volt-e Jordanes. Vigilius
VI. Jordanes crotoni püspök. Viszonya Vigiliushoz és Castaliushoz
VII. Jordanes politikája
VIII. Mikor írta műveit
IX. Jordanes írói egyénisége
X. Forrásai
XI. Cassiodorius
XII. Ablabius
XIII. Priscus
XIV. Jordanes-kiadások

II. JORDANES GÓT TÖRTÉNETE. ELŐSZÓ CASTALIUSHOZ
1. Az Oceán és szigetei
2. Britannia szigete
3. Scandza szigete
4. A gótok kivonulása Scandza szigetéről
5. Scythia leírása. Lakói. A hunnok és a geták. Dicineus
6. Tanausis hadjárata Egyptom ellen. A parthusok eredete
7. Az amazonok eredete és harczaik
8. Az amazonok szaporodása. Penthesilea
9. Telephus
10. Cyrus és Thomyris. Darius. Xerxes. Sitalcus
11. Dicineus tanítása
12. Dácia és a Duna
13. Domitianus harczai a gótokkal
14. Az Amalok családfája. Ostrogótok és vesegótok
15. Maximinus
16. Ostrogotha hadjárata. Marcianopolis alapítása
17. A gepidák eredete. Harczaik a gótokkal
18. Kniva és Decius
19. Gallus és Volusianus. Aemilianus
20. A gótok elpusztítják Ázsiát
21. A gótok mint a birodalom szövetségesei
22. A gótok és vandálok csatája a Maros mellett
23. Hermanarich hódításai
24. A hunnok eredete
25. A vesegótok a hunnok elől Moesiába telepednek és arianusok lesznek
26. Lupicinus és Maximus helytartók kapzsisága. Fritigern felkelése. Valens halála
27. Theodosius a békét helyre állítja
28. Athanarich Konstantinápolyban. A "Szövetségesek" (foederati) intézménye
29. Alarich támadása. Ravenna városa
30. A pollentiai csata. Alarich győzelme és halála
31. Ataulfot Honorius Gallia elfoglalására küldi. Ataulf halála
32. Vallia és Honorius. Placidia
33. A vandálok Afrikában. Gyzerich
34. Aëtius. Priscus Attilánál
35. Attila
36. Attila és Gyzerich. A rómaiak és vesegótok szövetkezése Attila ellen
37. Sanguiban alán király magatartása
38. Catalaunum. A hadak felvonulása és csatarendje. Attila és szövetségesei
39. Attila beszéde a csata előtt
40. Az ütközet
41. A vesegótok és a hunnok a csata után
42. Attila itáliai hadjárata. Aquileia. Leo pápa
43. Ujabb támadás a vesegótok ellen. Thorismud halála
44. Theoderich és Riciar
45. Theoderich halála. Eurich Galliában. Riotim veresége. A nyugat-római császárság utolsó évei
46. Agustulus bukása, Odoacer
47. Eurich hódításai Galliában
48. Az ostrogótok a hunnok első támadása után. Vinitharius. Hunimund, Thorismud. Vandalarius. Valamir, Thiudimir és Vidimir
49. Attila halála
50. A hunn birodalom felbomlása. A népek uj elhelyezkedése. Jordanes
51. A kis-gótok. Ulfilas
52. Az ostrogótok Pannoniában
53. Az ostrogótok harczai Pannoniában
54. Győzelmük a suavok felett
55. Thiudimir győzelme a suavok és alamannokon. Theodorich hadjárata a sarmaták ellen
56. Az ostrogótok támadása a keleti császárság ellen. Vidimir Galliába vonul. Thiudimer a Balkán-félszigeten
57. Zeno és Theodorich. Theodorich meghódítja Itáliát
58. Theodorich uralkodása
59. Amalasuentha és Athalarich. Theodahad
60. Justinianus hadjárata a gótok ellen. Vitiges királysága. Mathesuentha és Germanus

III. RÉSZLETEK JORDANES RÓMAI TÖRTÉNETÉBŐL
1-5. Előszó Vigiliushoz
6. Jordanes nyilatkozata művéről
367 Athalarich és Amalasuentha
308. Theodahad. Amalasuentha megöletése. Belesar küldetése
369. Sicilia elfoglalása
370. Evermud árulása. Nápoly elfoglalása
371. Vitiges küldetése Belesar ellen
372. Vitiges királylyá választása. Theodahad kivégeztetése
373. Belesar elfoglalja Rómát és a szomszédos erődöket
374. Hunila gót vezér veresége Perusiánál és Vitigesé Rómánál
375. Vitiges meghódolása Ravennában. Theodepert frank király kudarcza
378. Heldebad királysága és támadása. Erarius
379. Baduila királylyá választása, hadi sikerei. Róma pusztulása
380. Belesar Rómába megy és azt helyreállítani igyekszik
381. Totila kudarcza Róma ostrománál
382. Theodora császárné halála. Belesar visszahivatása. Róma bevétele Totila által
383. Germanus küldetése és halála Sardicában
386. A longobárdok győzelme a gepidák felett

IV. AZ AMALOK SZÁRMAZÁSI TÁBLÁZATA. A VESEGÓT KIRÁLYOK SORRENDJE. A GÓTOK EGYÉB KIRÁLYAI

V. NÉV ÉS TÁRGYMUTATÓ

---

Ismertető

Jordanes a hunok történetének tárgyalásánál Ammianus Marcellinus és Priscus Rhetor mellett a leggyakrabban emlegetett kútforrás, nem mintha műve egységes, vagy egy bizonyos szempont szerint megírt történeti munka volna, hanem azon körűlménynél fogva, hogy kiváló forrásokból merített és pedig többek között olyanokból is, melyek azóta elvesztek, de a melyeknek létezéséről éppen Jordanes művéből értesűlünk.

Jordanes (és nem Jordanis vagy Jornandes) származásáról magában a krónikában találunk adatot. A gótok történetében (50. f., 119. l.) így ír: "A seyrok pedig és a sadagariak és némely alánok Candac nevű vezérükkel Kis-Scythiát és Alsó-Moesiát kapták. Ezen Candacnak volt atyámnak, Alanoviiamuthisnak atyja Paria, tehát az én nagyatyám, jegyzője, a míg csak Candac élt. És az ő nővére fiánál, Gunthigis hadmesternél, a kit Bazanak is neveztek s a ki Andagesnek, az amalok nemzetségéből származó Andela fiának volt fia, voltam én Jordannis, bár nem vagyok tudós, megtérésem előtt jegyző". E sorokból, de krónikájának más helyéről is (60. f., 136. 1.) világos, hogy J. is gót származású, ki "megtérése"-ig jegyző volt. A szót "conversio" Mommsen, Jordanes kiadója, úgy értelmezi, hogy Jordanes baráttá lett, szerző szerint azonban jelenthette azt is, hogy J. az arrianus (az orthodox kath. fölfogás szerint: eretnek) vallásról áttért az orthodox hitre, vagy pedig, hogy jegyzőségét abbanhagyván, pappá lett; szerző inkább az utóbbi föltevést tartja valóbbszínűnek, mint a melyet összhangzásba lehet hozni a Jordanesnél található adatokkal. Míg azonban Bokor föltevése bizonyítására egyebet következtetéseinél fölhozni nem tudhat, Mommsen mellett szól a középkori nyelvhasználat, mely a conversio szót úgyszólván kizárólagosan: a szerzetbe lépés fogalmával azonosítja. ... Szerző azon föltevését, hogy Jordanes nem Moesiában, mint Mommsen állítja, hanem Itáliában élt állandóan műve megírásakor, bátran elfogadhatjuk, nem valószínűtlen az sem, hogy éppen ő az a Jordanes, kiről Vigilius pápa (538-555), mint crotoni püspökről tesz említést, ki a pápát Konstantinápolyba is elkíséri.

A mi már most Jordanes művét illeti, tény, hogy latin nyelvtudása gyönge lábon áll s hogy stílusa olyan emberre mutat, ki a latin nyelvet beszélni valahogyan megtanulta, de annak grammatikájához nem sokat értett. De kérdés, csekélyebbé teszi-e művének értékét a sok nyelvtani botlás? Bizonyára nem; Jordanes nem Donatus grammatikájához akart példatárt írni, hanem népének történetét akarta az utókor számára föntartani, stílusa tehát csak mellékes lehet a történetíró előtt. S különben sem szabad felednünk, hogy a középkor e szakának írói legnagyobb része, többek közt pl. Toursi Gergely fölött is, a grammatika szempontából pálczát törhetünk. Szerintünk továbbá abból a tényből, hogy Jordanes egy folyót említ Potamos néven, nem lehet az ő fogyatékos görög nyelvi ismeretére következtetnünk, mert az előszóban is világosan megmondja (25. l.), hogy Cassiodorus művén kívűl "görög és latin történetekből" is dolgozott, tehát görögűl értenie kellett, de különben is nagy kérdés, hogy Marcianopolis környékén, a hol az a bizonyos Potamos folyt, nem történik-e éppen e korban azon nyelvi átalakulás, mely ugyanezen időben Európa egyéb népeinél is, sok tekintetben éppen a krónikások munkái alapján, észlelhető; a mai Bulgária terűlete, a hol Marcianopolis feküdt, már akkor is erősen ki volt téve a szlavin hatásnak, úgy hogy mi hajlandók vagyunk Jordanes folyó-elnevezésében a szlávosodás egyik bizonyságát látni.

A középkori írók nagy részénél megtalálható, úgyszólván önbecsmérlés szerénységet nem kellett volna szerzőnek készpénz gyanánt fogadnia; Jordanes is csak a szokásnak hódol, midőn Római története kezdő soraiban azt írja, hogy az eseményeket tehetségéhez mérten a "tudósok számára nagyon egyszerűen mondja el, inkább a középszerűeknek szánta művét, a kik minden félreértés nélkűl megértik azt, a mit olvastak". (141. l.) Milyen hamisan ítélnénk pl. Toursi Gergelyről, ki azt vallja, magáról, hogy még a nyelvtan legelemibb szabályait sem ismerte s azért művét "kevéssé díszes nyelven" tudja előadni, ha szóról-szóra vennők szavait!

Művének mindenesetre irodalomtörténeti fontossága van az által, hogy oly írók műveit tartotta fönn az utókor számára, melyek elvesztek; így Cassiodorusét, kit a szerző következetesen (és helytelenűl?) Cassiodoriusnak ír, ki Teodorik gót király kívánságára megírta a gótok történetét; továbbá a Cassiodorustól is fölhasznált Ablabius és végűl Priscus Rhetor: szerző Priscusnak tulajdonítja többek között Attila jellemzését, a két galliai hadjáratnak elbeszélését, Attila halálát, temetését, birodalmának fölbomlását s ezek a részek "Jordanes vezérnyoma daczára is" - "fénylapjai" az ő művének. A mi végűl Jordanes művének belső értékét illeti, utalunk Márki Sándornak a szerzőtől föl nem használt munkájára: A középkor főbb krónikásai (Budapest, 1900), mely részletesen szól Jordanesről is.

Még csak néhány megjegyzést! Németesnek tartjuk az idegen nevek megrövidítését, mint pld. (6. l.) Alanoviamuth, Alanoviiamuthis helyett; szerintünk helytelen "Turi" Gergelyt írni "Toursi" helyett, az előbbit még magyarnak nézhetné valamely nem szakember, a kik számára a fordítás tulajdonképpen készűlt; néha következetlenűl Rikimert, Recimert ír. Ezek azonban csekélységek, a fődolog az, hogy a fordítás hű, megbízható, jegyzetei a szükségesekről teljesen tájékoztatnak. Őszintén üdvözöljük a derék munkát, melynek megszerzését ajánlhatjuk az érdeklődők figyelmébe, de üdvözölnünk kell a fáradhatatlan szerkesztőt is, kinek buzgósága lehetővé tette vállalkozásának megszilárdulását.

Forrás: Lukinich Imre: Jordanes: A gótok eredete és tettei

http://eda.eme.ro

---