Mosolyog a vén Nap, hogyha Téged lát,
Le is küldi minden virgonc sugarát,
Táncba hív a napfény, s átölel,
Nincs még egy ilyen Tündér távol, s közel!

 

Mosolyod az étek, mely jól lakat,
Az édes nedű, mely oltja szomjamat,
Az ékszer, mely pompázik arcodon,
Mily csodás kincs minden napon!

 

Mosolyod a nyíló rózsaszál,
Egy vidám pillangó, hogyha arra szál,
Csak megcsodálja, mi mást is tehet,
Odahívja mind a többieket.

 

Mosolyod a talaj, melyen virágszál fakad,
Mannával táplálja a nyíló szirmokat,
Színpompával borítja mind a réteket,
Aki a természetre fogja, hát nagyot tévedett!

 

Édes mosolyod csodálja mind a napsugár,
El is merülnek benne, mint sok kíváncsi búvár,
Úgy élvezik a vidám perceket,
Fejet hajtva hódolnak Neked.

 

Mosolyod a napfény, a napsugár helyett,
Gyöngéd melegséggel tölti el a szívemet,
Mosolyod a levegő, mi életet ad,
Elsöpör, s magával ragad!

 

Szombathely, 2013. november 23.