Van mosoly, mely olyan szép,
Mint egy lágy ecsetvonásokkal megalkotott költői kép,
Megközelítően tökéletes,
Létezése mégis oly természetes!

 

Van mosoly, mely olyan kedves,
Hogy körötte a nyugalom önfeledt madara repdes,
Annyira kellemesen tápláló jelenség,
Közelében nem teremhet levertség!

 

Van mosoly, mely olyan aranyos,
Hogy mellette senki sem lehet haragos,
Annyira tüneményesen tündököl,
Mintha cuppanós csókokat csenne a mesebeli tündérektől!

 

Van mosoly, mely olyan dögös,
Hogy iránta a rideg kőfal sem közömbös,
Annyira felkavaró, szikrázó áramlat,
Nyomban felkelti az alvó vágyakat!

 

Van mosoly, mely olyan csábos,
Hogy az izzó levegő már a lobogó tűzzel határos,
Elég belőle akár csak egy röpke pillanat,
És máris lángtengerré változtatja a pislákoló parazsat!

 

Van mosoly, mely olyan édes,
Hogy a lábamról levenni gond nélkül képes,
Annyira magával ragad, s elvarázsol,
Elveszejt, és nem enged többé magától!

 

Van mosoly, Vanessza mosolya,
Egy élettel teli, eleven csoda,
Annyira elbűvölő, oly észbontóan bűbájos,
Semmi mással sem határos!

 

Abban a mosolyban benne van minden,
Túltesz csillogó drágaköveken, párja nincsen,
A szépség, a varázslat, a vidámság, a báj,
Oh, mily csodás is az a pillanat, amikor rám talál!

 

Szombathely, 2013. december 22.