I. Vanesszonett

Mosolyod cukor, édesebb vele az élet,
Maga a megtestesült elbódító varázs,
De a só is, felélénkíti az ízeket,
És előbújik minden rejtettnek hitt hatás.

 

Mosolyod tűz, lángra lobbantja az éveket,
Már felperzselve minden tékozló tagadás,
De víz is, mely tisztára mossa a vétkeket,
Már elsodorva minden fájdalmas harapás.

 

Mosolyod levegő, lélegző elevenség,
Távolságokon áttörő gyöngéd emberség,
Az életet jelentő vibráló jelenség.

 

Mosolyod fény, drágakőként csillogva ragyog,
Tündöklésétől a sötét búsan elbattyog,
Többet ér, mint a Nap, a Hold, és a csillagok!

 

Szombathely, 2014. március 3-11.

II. Vanesszonett

 

Hangod lágy szövetű, hamisítatlan selyem,
Minden egyes szála kápráztató remekmű,
Fényes fonál folyt tova angyali kezeken,
Közben vidáman dalolt egy nádi hegedű.

 

Hangod pendülő húrok erdejéből serken,
Zongorán kotta szerint leütött billentyű,
A harmónia minden szólaló hangszeren,
Az öröm völgyében megkomponált versenymű.

 

Hangod a madárdal, az ébredő kikelet,
Képes elsodorni a zord, zimankós telet,
Bús szürkeséggel szemben nem ismer kegyelmet.

 

Hangod derűs dallam, mely gyöngéden simogat,
A kedvesség virágzó szavával hívogat,
Sosem akarnám megfejteni a titkodat!

 

Szombathely, 2014. március 10-11.

III. Vanesszonett

 

Kacsód sokszöggömböt megzabolázni termett,
Szigorú határok közt is úrrá lenni rajt,
Aki pattogóan virgonc vágyakat kerget,
Az néha megérdemli a dicsőítő zajt.

 

Kacsód gyöngybetűket is gyakorta ereget,
Van, hogy az n a száguldó végtelenbe tart,
Ahol kérdés lobban, várva várt a felelet,
Csak így araszolhat közelebb a túlsó part.

 

Kacsód a gyöngéden sugárzó, kecses erő,
Amikor integet, az égig felemelő,
Csak pár apró rezdülése a fényben, nyerő.

 

Kacsód tehetséged lendületét hordozza,
Érintése maga a simogató csoda,
Nem furdal kíváncsiság, hogy csattan pofonja!

 

Szombathely, 2014. március 13-14.

IV. Vanesszonett

 

Szavaid tündérek agyagából formálod,
Finom vonallal minden útra kelő betűt,
Megalkotod az örömöd, bánatod, álmod,
Ami a lélek tengerében csak felmerült.

 

Szavaid mosolyogva szárnyukra bocsátod,
Mint kismadár, úgy célozzák a nagyérdeműt,
Gondolataidhoz hangszálad a tolmácsod,
Nehezen szabadul, aki bennük elmerült.

 

Szavaid fénylő csillagok a magas égen,
Úszó tündérrózsák az életnek vizében,
A vágy édes illata száll minden ízében.

 

Szavaid kimondatlanul is elragadnak,
Hála szabályosan táncoló ujjaidnak,
Még Távolról is gyengéden megsimogatnak!

 

Szombathely, 2014. március 15-17.

V. Vanesszonett

 

Vanessza, Veszprém városából való virág,
Vágyak vonzó völgyében viruló vadrózsa,
Vidámsággal viháncolva versengő vígság,
Vérmes vázlat villódzó valóra váltója.

 

Vanessza, verőfényben vadító versszilánk,
Verejtékes versenyek vágtató vándora,
Vékony vállad vánkosként védelmező világ,
Vetélkedő vénád vitamindús vacsora.

 

Vanessza, vakítóan virító virágszál,
Valódi vigasság valahányszor vizitál,
Valóságod vidítóbb valahány vászonnál.

 

Vanessza, váratlanul vezető véletlen,
Vagy vigasztalásra vállalkozó végzetem?
Varázslatod vagonszám van velem, végtelen!

 

Szombathely, 2014. március 18.

VI. Vanesszonett

 

Lábikód karcsú vonallal ívelő oszlop,
Szemet gyönyörködtető művészi alkotás,
Nincsenek rajta hozzáadott díszes sorok,
A maga természetességében oly csodás.

 

Lábikód a selyem lágy szövetéből bomlott,
Tükörsima tapintású finomságforrás,
Életteli takaró öleli a csontot,
Kiváló gondosságú minden ecsetvonás.

 

Lábikód stabil támaszul szolgál a pályán,
Közben dinamikus mozdítódként sem hátrány,
Lendületből, és talpon is alkothat a lány.

 

Lábikód pillér, mely összeköt a talajjal,
Elkísér, ahová szíved vágya csak nyargal,
Ékességed mindkettő, te édes kéziscsaj!

 

Szombathely, 2014. március 19.

VII. Vanesszonett

 

Ajkad az ébredő napfényre nyíló rózsa,
Mely várja, hogy kitárja színpompás szirmait,
Amint végre felvirrad a várva várt óra,
Leleplezi a kiváltság derűs árnyait.

 

Ajkad a daloló pacsirták szószólója,
Gyakorta bontogatja kelendő szárnyait,
Amint feltárul, akár csak egyetlen szóra,
Felkelti az érzékek szunnyadó vágyait.

 

Ajkad a születő gondolatok kapuja,
A zongora minden eleven, zengő húrja,
A röppenő percek életerős tanúja.

 

Ajkad rejtegeti legbecsesebb ékszered,
Tündöklő ragyogást ajándékoz teneked,
Óh, ez az édes mosoly, örökre eltemet!

 

Szombathely, 2014. március 20.

VIII. Vanesszonett

 

Arcod a hajnali napsugár derűs fénye,
Az éj sötétjét elűző lázas derengés,
A lángoló holnapok teremtő reménye,
Határokat feszegető bódult merengés.

 

Arcod szelíden szikrázó, áradó béke,
A nyugalom tengerében úszó nevetés,
Szédítő szivárvány tündöklő tüneménye,
Az élet számos csodáját rejtő lüktetés.

 

Arcod a tavak tükrén megcsillanó holdfény,
Szárnyaló fantáziát tápláló szemelvény,
Szépsége az égben született, mégis szerény.

 

Arcod bársonyosan cirógató ragyogás,
Mennyei bókokba öltöztetett harsonás,
Amikor elmosolyodik, az olyan csodás!

 

Szombathely, 2014. március 20-23.

IX. Vanesszonett

 

Hajad elkápráztató korona fejeden,
Mint frissítő nyári zápor, úgy zúdul alá,
Eleven fénye elringat a dús tengeren,
Így érik a huncut csermely derűs patakká.

 

Hajad szelíden omló, kellemetes selyem,
A tekintetet elkalandozni nem hagyná,
A szálak labirintusában bűbáj terem,
Így válik a gyanútlan látogató rabbá.

 

Hajad kíváncsi szellő kedvelt játszótársa,
Izgága tincseid örömmel viszi táncba,
Szálló fürtjeid közt lakozik megnyugvása.

 

Hajad ábrándos utazás meseszép tájon,
Sűrű erdőbe csúszdázó végtelen szárnyon,
Benne elveszni édesen derengő álom!

 

Szombathely, 2014. március 26-27.

X. Vanesszonett

 

Mezed masszív falakat ízzé-porrá tördel,
Tétován bontogatod törekvő szárnyaid,
Csillaga egészen a magas égig tör fel,
Magával ragadja fergeteges álmaid.

 

Mezed gyöngéd érintésekkel körülölel,
Elrejti, mégis kiemeli idomaid,
Nem engedhet tehozzád túlságosan közel,
De bódult ecsettel festi meg vonalaid.

 

Mezed büszkén feszít kecses ívű hátadon,
Várakozásteli nyugszik gyönge válladon,
Kemény meccseidet nem ússza meg szárazon.

 

Mezed méltó burok egy kézilabdás lánynak,
A pályán ereje lehet a négyes számnak,
Hadd lobogjanak csak azok az égő vágyak!

 

Szombathely, 2014. március 30.

XI. Vanesszonett

 

Vállad viseli álmaid tengernyi súlyát,
Maga a megtestesült teremtő akarat,
Akármilyen tomboló erővel is húzzák,
Mindig büszkén feszít édes terhei alatt.

 

Vállad célok megroppantani sosem tudják,
Bármennyi a kötelezettség, a feladat,
Közönség előtt, vagy a padban járja útját,
Sziklaszilárd támasszal adósod nem marad.

 

Vállad a nőiesség törékeny hajnala,
Fedetlenül mámorítóan zeng dallama,
Szerencsés az, aki csak egyszer is hallhatja.

 

Vállad az alap, a lendület, és az erő,
A szépség, a gyengédség, a megmelengető,
Felséges vánkosom lenne, drága hercegnő!

 

Szombathely, 2014. március 31.

XII. Vanesszonett

 

Talpad alatt mindig mosolyog, s derűs a Föld,
Mert egy hercegnőt egyensúlyozhat a hátán,
Nincs még egy hozzád hasonlóan bűbájos hölgy,
Aki fölött végig ott ragyog a szivárvány.

 

Talpad nyomában a fű mindig gazdagon zöld,
Pompázva terjed szerte a virágzójárvány,
Miattad kivirul mind az összes hegy, és völgy,
Örömtüzeket lobbant a hétfejű sárkány.

 

Talpad lágy pillére elveszejtő testednek,
Felemel, lendületet ad, megtart, és vezet,
Cserébe Hummel ágyban, nyugodtan pihenhet.

 

Talpad áradóan gyengéd masszázst érdemel,
Meccsek után is a harmónia énekel,
Hogy lehetsz ennyire édes? Engem érdekel!

 

Szombathely, 2014. április 1.

XIII. Vanesszonett

 

Pillantásod az első tavaszi napsugár,
Melengető fény, mely elűzi a zord telet,
A kikelet hírével elbocsátott futár,
A szürkeségre adott csattanós felelet.

 

Pillantásod, mint sebesen lüktető pulzár,
Fényévnyi távolból is hegyeket remegtet,
Mint mélyebb vizekbe alámerülő búvár,
Felhozza a rég elveszettnek hitt kincseket.

 

Pillantásod lágy selyemfonálként tekereg,
Szelíd szellő szárnyán körös-körül kevereg,
Finom szála is gúzsba köti a kezemet.

 

Pillantásod kék ég, elveszejtő végtelen,
Gyengéden átölel, átvezet a vészeken,
Oh, most már nem kerülhetem el a végzetem!

 

Szombathely, 2014. április 3-4.

XIV. Vanesszonett

 

Nevetésed virágba borult dús füvű rét,
Széttárt sziromlevelek pompázó erdeje,
Lágy fuvallat, mely fodrozza a tavak tükrét,
A tavaszi szél vizet árasztó ereje.

 

Nevetésed felráz minden szendergő tündért,
A lét magával ragadó, sodró veleje,
Harsogó kiáltás a lángra lobbant tüzért,
Élettel teli szikrák áradó tengere.

 

Nevetésed a vérző sebek hűs gyógyírja,
A gyógyulást hozó, messzire szálló ima,
Minden borús búbánat mélyre ásott sírja.

 

Nevetésed az életet adó levegő,
Az elesni nem engedő, megtartó erő,
Soha ne hagyd abba, édes, drága hercegnő!

 

Szombathely, 2014. április 8.

XV. Vanesszonett

 

Szemed, ha kinyitod, megszűnik a sötétség,
Fénybe borul az egész, Élet nevű sétány,
Árnyékba húzódik mind a mardosó kétség,
Világtalanná lesz minden támadó példány.

 

Szemed, ha lehunyod, álmodni kezd a szépség,
Tündérek repülőjén kienged a fékszárny,
Szivárvány színeiben pompázik a térség,
Az édes mosoly felfelé mászik egy létrán.

 

Szemed, ha kacsint, huncut villámok villannak,
Fénysávok ölelésében tincsek csillannak,
Ádáz, ártó árnyak fejvesztve elillannak.

 

Szemed, ha mosolyog, lámpa gyullad a ködben,
Fénylő lángok lobbannak a borongós völgyben,
Hogy lehet ennyi bűbáj egy fiatal hölgyben?

 

Szombathely, 2014. április 9.

XVI. Vanesszonett

 

Tincseid közt játékos tánccal mulat a szél,
Izeg-mozog, pörög-forog, öröme lángol,
Minden mozdulatával a pillanatnak él,
Még sohasem volt ilyen zabolátlan máskor.

 

Tincseid csintalan rendben szálnak, mind kacér,
Vonzza őket a végtelenbe sodró távol,
Holott csakis a közelben teremhet babér,
Nem szabadulhatnak ragyogó koronádból.

 

Tincseid könnyedén libbenő selyemszálak,
Virgonc napsugarakkal bátran cimborálnak,
Szárnyak nélkül is megelevenedő vágyak.

 

Tincseid mélységes sűrűbe csábítanak,
Semmi nyoma a kivezető útvonalnak,
De nem fogom bánni azt sem, hogyha elragadnak!

 

Szombathely, 2014. április 11.