Thoukudidēs
A peloponnesusi háború története 1.
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
I. Bevezetés (1-23. fej.)
II. Az epidamnusi ügy s a viszálkodás Corinthus és Corcyra között (24-55. fej.)
III. Az ellenségeskedések Corinthus és Athén között Potidaea miatt (56-66. fej.)
IV. A tárgyalások a lacedaemoni népgyűlésben; a szavazás eredménye (67-88. fej.)
V. Athén hatalma fejlődésének története. (89-118. fej. 2 p.)
VI. A szövetségesek gyűlése Lacedaemonban. (118. fej. 3. p.-125 fej.)
VII. Végső tárgyalások a peloponnesusiak és az athéniek között a háboru kitörése előtt (126-146 fej.)
Előszó
Midőn Thucydidest, a történettudomány halhatatlan érdemű megalapitóját, műve első könyvének magyar forditásban való közzététele által nyelvünkön ezennel megszólaltatom, nem mulaszthatom el, hogy részint a műről, részint magáról az iróról, részint pedig egyéb, a forditó által megemlitendő dolgokról pár szót ne szóljak.
Thucydides műve a peloponnesusi háboruról szól, azon háboruról, mely Görögországot 27 éven át, 431-404-ig K. e. dúlta s a görög népre oly iszonyu csapásokat árasztott, hogy ez a történelem egyik legszomorubb, legviszontagságosabb időszakának méltán nevezhető. Az első könyv a háboru előzményeit, nyiltan pengetett s meg nem nevezett, roszúl titkolt okait, általában az összes előleges tudni valókat adja elő.
...
Hogy e történetiró fontosságára nézve magunknak fogalmat alkothassunk, e tekintetben a mű által az események tárgyalásában előtüntetett módszerre s azon szavakra útalok, a melyeket erre vonatkozólag az első könyv bevezetésében (a 15-ik lapon) maga az író elmond. Ezen, korábban merőben ismeretlen módszer szigoru alkalmazása által lett Th. a történelmi kritika megalapitójává s a történettudomány atyjává. Nagyjelentőségüvé lett továbbá ezen író még azáltal is, hogy a mi különben felfogásom szerint teljesen az általa teremtett módszer következetes alkalmazásának a kifolyása, hogy mig az őt megelőző írók szerint a történeti eseményeket felsőbb titokzatos hatalmaknak az emberi dolgokba való csodás beavatkozása igazgatja: ő a történelmet kizárólag emberi cselekedet gyanánt fogja fel; ő szerinte az emberi gondolatok, indulatok, szenvedélyek, az ember az ő összes jó és rosz tulajdonaival, fényes sajátságaival és gyöngéivel, erényeivel és bűneivel, alkotják egyedül azt, a mit történelemnek nevezünk; ő nála válik csak ekkép a történelem azzá, a minek valójában lennie kell, az emberi dolgok hű tükrévé s ez által az élet tanitó mesterévé.
Thucydides született egy Halimus nevű attikai községben (demos) a 456-ik és 452-ik év között K. e. Anyai ágon Athén egyik legrégibb s legelőkelőbb családjából való volt, atyja, Olorus részéről pedig a thráciai királyi családdal állt rokonságban. Mint a legkitünőbb s roppant vagyonnal rendelkező családok egyikének sarja, igen szerencsés neveltetésben részesült; a philosophiába Anaxagoras, a szólás művészetébe pedig Antiphon avatta be. Hogy a görög philosophia és attikai ékesszólás e kitűnő mesterei mily hatalmas befolyással voltak e mély, fogékony lélekre, azt a történelmi tényeknek magas philosophiai szellemben való felfogása s tárgyalása, továbbá művének, mondhatni, gyöngyei, a közbeszőtt jelentékeny számú, magvas gondolatokkal terhelt beszédek bizonyitják. Thucydides a peloponnesusi háboruban, melynek története megirásába, vagyis inkább ehhez az adatok gyüjtésébe, műve elején tett vallomása szerint nyomban hozzá fogott, az első években hazája érdekében cselekvőleg részt vett; azonban a háboru nyolcadik évében, 424-ben K. e. egy oly esemény történt, a melynek következtében Thucydidesnek számkivetésbe kellett mennie. Ez eseményt ő a IV-ik könyvben maga részletesen előadja. Itt ebből röviden csak annyit, hogy az emlitett évben Brasidas, spártai vezér, a thrák partvidéken levő nagyfontosságu helynek, Amphipolisnak az athéniektől való elhóditására tett intézkedéseket; Thucydides ekkor, mint ezen évre megválasztott egyik vezér (strategos), egy hét hajóra menő kis hajórajjal épen a thrák partvidékkel átellenben, Thasos szigeténél állomásozott. Ő, mihelyt a Brasidas intézkedéseiről s e város kockáztatott helyzetéről értesült, rögtön megindult, hogy ezen állapotából kiragadja. Ebben azonban megkésett, mert mialatt ő oda vonult, Brasidas, tartván attól, hogy Thucydides, a kinek, mint a thrák partvidéken roppant vagyon birtokosának, ama környéken nagy befolyása volt, ha idejében érkezhetik, tervei valósitása elé elhárithatatlan akadályt gördit, az amphipolisbelieket igen kedvező feltételek felajánlásával városuk feladására nagy gyorsasággal reábirta. Thucydides ekkép Amphipolist, mire oda ért, már a Brasidas kezén találta. E miatt ő, bár akkor mindent megtett, a mit helyzetében s a körülményekhez képest megtennie lehetett, hogy hazája részére azt, a mi még megmenthető volt, megmentse, a fontos hely elvesztése miatt kikeseredett athéniektől száműzetett. Ekkor thráciai birtokára vonult, Skapte Hylébe. Húsz évig tartó száműzetése alatt folyvást adatok gyűjtésével foglalkozott. 403-ban K. e. a szabadságnak Thrasybulus által való visszaállitása után külön népvégzés alapján tért vissza hazájába. A háboru befejezése után hozzáfogott összegyüjtött adatainak művészi feldolgozásához; művét azonban nem fejezhette be teljesen. Ugy látszik, hogy ez, ha be volna fejezve, három részre oszlanék: Az első részre, mely tárgyalja a háborut kitörésétől kezdve Nicias békéjeig, az ugynevezett archidamusi háborut; a második részre, mely tárgyalja a békekötés után ennek dacára tovább tartó hadi mozgalmakat s a siciliai háborut; a harmadik részre, mely tárgyalná a peloponnesusi háborut, újból való kitörésétől kezdve egészen Athén bukásáig. A műnek könyvekre való felosztása nem magától az írótól, hanem az ó-kor egyik nyelvtudósától ered. Az első részt tartalmazza a II., III. és IV -ik könyv; a másodikat az V., VI. és VII-ik könyv. A harmadik részből az író csak egy könyvet fejezett be, a VlII-ikat; ez is a 411-ik év végén történt eseményekkel, nevezetesen nem sokára a cynossemai tengeri ütközet után s kevéssel a cyzicusi ütközet előtt hírtelen, váratlanúl végződik be. Valószinü, hogy az iró orgyilkos kéz áldozatává lett, körülbelől 396-ban K. e.
E nyolc könyve terjedő műve tehát nem az egész peloponnesusi háborut, hanem csak annak első 21 évét tárgyalja. Az események elbeszélését Xenophon folytatja "A görögök története" (Hellenika) cimü művében.
...
Kevés mondani valóm van még.
Én, a ki e műremekkel több éven át foglalkoztam s feladatomnak egészen le nem küzdhető nehézségeit annak minden pontjánál megujuló sajnálkozással éreztem, természetesen csak nagyon szerényen gondolkozhatom e forditás értéke felől. Annyit azonban tiszta öntudattal mondhatok, hogy a legkomolyabb igyekezettel voltam azon, hogy az eredeti minta által kifejezett gondolatokat tisztán, meghamisitatlanúl juttassam át nyelvünkbe; e végből törekedtem annak szellemébe bele élni magamat, s oda emelkedni, a hol alkotója állt. Ebben pedig szándékom az volt, hogy ennek eszme-kincsei valahára már nemzeti műveltségünknek részévé váljanak, s műve ne legyen többé hét pecséttel zárt könyv a classica philologiával szakszerűen nem foglalkozó művelt magyar közönség előtt. A mi azonban feladatomnak sulyosabb részét, művészi oldalát illeti, bár jól tudom, hogy a legszebb tartalom is hatástalanúl vész el, ha a neki megfelelő formából ki van forgatva, erre gondolni is alig mertem, nem csupán erőm gyöngesége miatt, hanem azért is, mivel én e forditásommal, a mű terjedelméhez képest elenyészőleg csekély töredékeket ide nem számitva, irodalmunkban a kezdet kezdetén állok. Bár ekkép e másolat, majd egy boldogabb korszakban, Thucydides-forditás irodalmunknak ifjukori gyarlósága gyanánt fog feltünni: de viszonyaink között ennyi talán elég, s ha fentebb emlitett szándékomban sikerült tűrhetőleg eljárnom, egyszersmind itt-ott a minta remek voltát olvasómmal megsejdittetnem, s ez által valakit még az eredetihez való zarándoklásra is rábirnom, munkám nem volt céltalan, s nem fog művelődésünkre nézve egészen nyomtalanúl, gyümölcstelenűl elpendűlni.