Kedvenc városomban a múlt héten megnyílt a legmodernebb Nespresso kávézó. Szép, nyárvégi délután volt, amikor én is eljutottam, hogy kipróbáljam. Amint beléptem, azt láttam, hogy a falakat végig polcok borítják, a polcokon katonás rendben rengeteg színű kávékapszula várt a sorsára.
Leültem egy ablak melletti asztalhoz, ahonnan éppen ráláttam a Dunára. A folyó fenséges látványt nyújtott, meglepően zölden hömpölygött.
Egy jóképű pincér felvette a rendelésem, a kínálatból - hosszas töprengés után - a lila színű kapszulát választottam.
A kávé illatos és kiváló aromájú volt, ahogy lenyeltem, éreztem, hogy furcsán forog velem a világ. Néhány másodperc múlva körülnéztem. Legnagyobb meglepetésemre ugyanott ültem, ugyanúgy ráláttam a békés arcát mutató Dunára, de sűrű cigarettafüst vett körül. Hangos kiabálásokat hallottam:
- Pincér! Egy feketét, egy doboz Figarót és egy kutyanyelvet kérek!
- Az élőkről vagy rosszat vagy semmit!
Ahogy a ködszerű füstöt lassan megszokta a szemem, láttam, hogy a kutyanyelven, azaz a cégjelzéses papíron a Bristol kávéház felirat olvasható.
A mellettem lévő asztalnál két szép nő beszélgetett. Egyikük szecessziós mintájú hajpánttal szorította le barna haját, kezében vékony szipka égett. Révedező pillantással nézett ki az ablakon, miközben ezt sóhajtotta:
- Dide megint egész éjszaka dolgozott – s kezével a nyakában lévő fehér gyöngysorral babrált.
Hiszen ő Harmos Ilona! - nyilallt belém a felismerés. Mellette Böhm Aranka igazgatta frissen fodrászolt bubifrizurás haját!
Micsoda szerencse, hogy a lila kapszulát választottam. Most már értem, miért reklámozták olyan hevesen ezt az új kávéházat! Nemcsak jó kávét ihatsz, hanem időutazásban is részesülhetsz.
Nocsak, ott a sarokban Babits ül papírja fölé görnyedve, szorgalmasan rója a sorokat, miközben néha áthúzásokat csinál. A hamutálat már régóta nem vitte el előle a pincér.
Egyre kíváncsibban nézek körül, tovább hallgatom szomszédaim párbeszédét.
- Holnap elmegyünk a Dunakanyarba fürdőzni. Dide szereti a vizet.
- Én inkább az Orfeumba mennék, de van egy vacsorameghívásunk is.
- Nagyságos asszonyom, telefonhoz hívják. Legyen olyan szíves odafáradni a készülékhez!- mondta udvariasan a pincér.
Gondoltam egy merészet, s odaintettem őt az asztalomhoz.
- Egy feketét és egy kutyanyelvet kérek!
A fiatal férfi elkerekedett szemekkel nyugtázta szokatlan öltözékemet. Térült-fordult, s hozta a feketét, ahogyan illik: ovális tálcán egy pohár vízzel és egy étvágygerjesztő aprósüteménnyel.
A kávé szokatlanul erős volt, annyira, hogy ereje visszapenderített a XXI. századi Nespresso kávézóba. Asztalomon egy Bristol kávéház feliratú levélpapír feküdt. A füst eltűnt, a zajok megváltoztak, csak a Dunára néző pazar kilátás maradt változatlan.
Mikor magamhoz tértem, első gondolatom az volt, milyen jól is választott Kosztolányi feleséget. Szívesen élnék köztük az 1920-as években. Folyton jazzt hallgatnék és charlestont táncolnék.
Legközelebb azonban a kék kapszulát választom, az a hatvanas évekbe repít vissza. Kipróbálom azt a híres szimpla kávét üvegpohárban alpakka kiskanállal, miközben a Jamaikai trombitást fogom hallgatni.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez