Zárás előtt másfél órával hangos gyereksereg tódult be a Vidám Park kapuján.
Boldogan nézték az útbaigazító táblákat, hova is menjenek először.
Dodzsem? Szellemvasút? Óriáskerék? Versenyautó?
Mind sorra került, így pénzük hamar elfogyott. Elhatározták, elbújnak éjszakára, de előtte kilesik, hogy működik a szellemvasút. Próbára teszik egymást, hogy éjszaka fel mernek-e ülni rá.
A múlt éjjeli bátorságpróbán temetőben kellett lenniük pontban éjfélkor.
Találtak egy megfelelő búvóhelyet. Egyesével kiszálltak a lassan haladó barlangvasút kocsijaiból, és elbújtak a Kukorica János életét bemutató figurák mögé.
Lassan telt az idő, amíg elcsendesedett a Vidám Park.
A gyerekek előmásztak rejtekhelyükről. Nehezen várták ki, míg teljesen besötétedett.
Tiszta idő volt, a hold már világított. A feltámadó szél furcsa hangokat csalt elő.
Álkulccsal végre kinyithatták a szellemvasút bejáratát. A főkapcsolót hamar megtalálták.
A legbátrabb már bent is volt az első kocsiban.

- Indíts!

Egyikük beindította a már korábban kifigyelt gombot. A sárga kocsik azonban M. nélkül jöttek vissza. Meglepődve látták hűlt helyét társai.

- Vajon magától szállt ki vagy kiemelte a kaszás? – kérdezte valamelyikük gonoszkodó mosollyal.
A Róbert Károly körút zaja kezdett alábbhagyni. A csillagok is jól látszódtak már az égbolton.
A szél egyre erősödött, kíméletlenül rázta a csenevész fák ágait.
A sárga kocsik újra mozgásba lendültek. Mindnyájan M. után indultak.
M. a zöld fényekkel megvilágított ijesztgetős-integetős figurák között állt, s felnőttkori
képmásával beszélgetett.

- Vegyész lettél vagy biológus? – kérdezte éppen M.
- Tanár.
- Tanár? Hogy boldogulsz a kamaszokkal?
- Kijövünk egymással.
- Mire tanítod őket?
- A jóra és a szépre.
- És elhiszik?
- Ha kikapcsolják számítógépeiket, rá kell döbbenniük, hogy nem csak virtuális valóság létezik.
- És az milyen?
- Kegyetlen, de mégis szép.
- Mit keresel itt egyébként?
- Téged.
- Ha nem itt bátorságpróbázunk, akkor nem is találkoztunk volna?
- Valószínűleg nem.
- És mit keresel egész életedben?
- Mindannyian a boldogságot keressük.
- Az mi?
- Egy labda van ott fönt, ha eléred, akkor megtudod.
- M. hosszan nyújtózkodott, míg elérte a szivárványszínű labdát. Mikor megfogta, bronzszínű lett.

Kiesett a kezéből, és pattogva gurult egy távoli sarokba. M. utána vetette magát. Mikor megkaparintotta, már élénkzöld színű volt. Nem volt elég ügyes, és újból elejtette.

- Így incselkedik velünk a boldogság. Néha elérhetjük, de nem tudjuk birtokolni hosszú ideig, mivel a sokat ígérő labdát mindenki szeretné megszerezni.
Mire M. felnézett, a színváltó labda és a hosszú hajú alak is eltűnt a sötétben.
A gyerekcsapat pisszenés nélkül állt.

- Kivel beszélgettél? – törte meg a csendet valaki.
- Nem tudom pontosan, csak azt, hogy az a labda ragyogott, amikor hozzáértem.
- Nincs is itt semmilyen labda!
- De. Mindnyájunké itt van. Csak még nem találtuk meg.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez