Ikafalvi Diénes Jenő
Nagyenyedi diákélet a XIX. század végén
TARTALOM, BEVEZETŐ
Tartalom
Nagyenyedi diákélet
1. Bevezető
2. A bennlakás
3. Diáktársadalom
4. A jurátusok
5. Az urak
6. A szolgák
7. Mit evett a diák?
8. Az iskola
9. A kollégiumi udvar és kert
10. Diákcsinyek
11. Öröm és gyász
12. A virtus
13. A szabadban
14. Vakáció
15. Huszonhat év mulva
Elbeszélések a diákéletből
1. A medalion
2. Kisdiákkori zsebpénzem
3. Egy Petőfi legenda
4. Diákhistoria
Bevezető
Egy emberöltő telt el már azóta, hogy édesapám először a nagyenyedi Bethlen főiskolába vitt. 1886 szeptemberében kerültem az enyedi kollégiumba.
Akkortájt volt az enyedi kollégium legszebb, legvirágzóbb korszakában. Az 1848- 49-iki háborús zavarokból, pusztulásból már majdnem teljesen felépült, bár hires könyvtára, értékes gyűjteményei pusztulása miatt a kultura soha nem pótolható veszteséget szenvedett. De a romok el lettek már ezidőtájt takarítva, sőt a kollégium egy hatalmas, két emeletes új épületszárnnyal kiegészítve szebb, impozánsabb volt, mint bármikor és az új építkezés folytán elegendő hely állt rendelkezésre nemcsak a tantermek és bennlakás, hanem a gyűjtemények elhelyezésére is.
Sokat hallottam az enyedi kollégium multjáról. Olvastam is, de őszintén szólva, nem olyan sokat, mint e nevezetes magyar kultúrintézet megérdemelné, honnan Erdély és Magyarország sok-sok ezer tanult és igen sok neves embere kikerült. És nemcsak református tanulói voltak. Felekezetre és nemzetiségre különbség nélkűl tanulhatott ott bárki, aki szellemileg és erkölcsileg megfelelő volt.
De én most nem a kollégium történetét, nem is a hivatalos iskolát, a rendszert akarom leírni, hanem azzal óhajtok foglalkozni, a mivel eddig vajmi keveset törődtek. A diákéletet, a diáktársadalmat akarom leírni, a diákszokásokat, a bennlakást, s mindazt, a mi összességében az én gyermekkorombeli és ifjúkorombeli Bethlen kollégiumot jellemezte.
Nem irok a tanárokról, kikről majd egy más alkalommal emlékszem meg, - csak a diákokról és ha mégis egy-egy esetben e kis könyvben megemlékezem valamelyik régen elhalt tanáromról, csak annyiban teszem, amennyiben a diákszokásokkal, a benlakással kapcsolatban elkerülhetetlenül kell pár szót szólani róluk.
Nevek ritkán lesznek e kis könyvben, - nem egyének jellemrajza akar ez lenni, hanem a diákság és a kollégium általános leirása úgy, a mint az egy emberöltővel ezelőtt volt. Nagyot változott azóta a világ. Megváltozott a kollégium is. Megváltoztak régi intézményei, szokásai, hogy úgy mondjam, a régi diákélet közigazgatása elveszett. Más emberek, más idők, más, újabb intézkedéseket és intézményeket hoztak magukkal.
De érdemesnek vélem följegyezgetni emlékeimből a veszendőket, mik ma még hazánk oly sok művelt emberének élnek emlékeiben, de melyek ezek elmúlásával elmúlnak. A magyar kultura történetében igen jelentős szerepe van a Bethlen-kollégiumnak, s annak a szellemnek, mely onnan kiáradt, szerteszét érezzük jótékony hatását, hol magyar ember és magyar művelődés van. Ezért tartom kis könyvemet, melynek megírásával volt alma materem iránti szeretetemnek is kifejezést adok, hézagpótlónak és szükségesnek s melyben visszaadni igyekszem azt a diákszellemet, a mi az én diákkoromban megkülönböztette más hasonló középiskola és kollégium diákjaitól az enyedi diákot.
Kézdivásárhely, 1923.
Dr. Ikafalvi Diénes Jenő
ügyvéd.