Kovács Imre Attila
Imago parvi mundi
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
ELSŐ FEJEZET (SUBTILITAS APPLICANDI 1)
Múlt századi kultúrlovagok. Gonda József, Galyasi Miklós, Moldvay Győző
Három miniatűr Tornyai Jánosról
Regényesség, mítosz és üdvösségügy az Égető Eszterben
"Írlak, világ!" Vöröss István költészetéről
"Mély sebet kell vágni, hogy templomot építhessünk". Kós Károly: Az országépítő
Olvasói jegyzetek egy Popper könyvhöz
MÁSODIK FEJEZET (SUBTILITAS APPLICANDI 2)
Naiv vagy szentimentális legyen a helytörténész?
"Innen figyelmeztetem Turman elnököt!" Várostörténeti adalékok a Rákosi-korhoz
A forradalmi ész trónfosztása
Félárnyékban. A Napkelet vitája a neonacionalizmusról
A forradalmak reformálhatatlanságáról
Egy jó magyar katona. Vitéz Balogh Sándor feljegyzései a "nagy háborúból"
Látlelet. Hódmezővásárhely középiskolásainak Vásárhely-képe
Előszó
Viselt dolgaink (a történelem) elbeszélése nem nélkülözheti a folyamatos történetmondás epikus sodrását, a felidézés hitető aprólékosságát, a hősök megnevezését és drámai mozgatását, a krónikás korhű átlényegülésének prózapoétikai eszközeit, tehát mindazt, amit a történetírás az irodalomtól kölcsönöz. Felhasználja a mítoszépítés hagyományos kellékeit, ám a mitikus világképen és naiv logikán túllépő közértelmesség egy idő után már nem éri be a múlt elbeszélésének szuggesztivitásával: tudományos megbízhatóságot, garantált minőséget vár. A történetírás öntisztító fáradozása akkor teljesedik ki, amikor a múlt iránti bizalom megrendül: a hatalmi beszéd tematikus tárházává vagy színes narratívák revüjévé egyszerűsödik. Az ideológiák alkonyával egy újfajta barokk realizmus szemléletmódja kezd általánossá válni. Szükségünk van arra, hogy ismerjük az óramű összes csavarjának a helyét, hogy tisztában legyünk az alkatrészek mérnöki jellemzőivel, de hogy mennyi is az idő, ki tudja... Mindent elborít a jelen: az emlékezet instanciái muzealizálódnak, a jövő pedig az egyre eredményesebb válságkezelés folyamatábrájának távoli pontjává zsugorodik.
Ezek, az életvilág praktikus horizontján túlmutató kijelentések egyrészt nem bizonyíthatók, másrészt - ha közérzetileg vagy intuitíve befogadhatók is - nem kínálnak új/jobb életstratégiát. A túlságosan elrugaszkodott, "filozofikus" megközelítések fárasztóak a jelenvaló-létbe feledkezett ember számára. Az ő bölcsessége a természetesség, amely csak utólag tűnik praktikus indíttatásúnak. Miért ne vegyük hát számításba a nagy kultúrformák helyi változatait, zárványosodott teljesítményeit, a felfelé beszélő vidéki önérvényesítés pózait? A történelem alatti kisvilágok egzotikuma, nagyzolása, színpompás operettje és magára hagyott, vergődő idealizmusa a felettes értelem összezavarodásával láthatóvá válik. Miként a bámulatos, ám esélytelen kezdeményezések is. A provinciákban - sokszor karikatúraként - tükröződik vissza Róma nagysága. Hovatovább e nagyság emléke.