---

Tartalom

VÁLSÁG ÉS RADIKALIZMUS: A JOBBIK TÉRNYERÉSÉNEK VIZSGÁLATÁHOZ
Elöljáróban
Bevezetés: szektáriánus egyenlősítés, etnikai szupremácia, radikális önvédelem és messianizmus
Felhasznált irodalom

GRAJCZJÁR ISTVÁN - KENÉZ ANIKÓ: A SZEKTÁRIÁNUS EGYENLŐSÍTÉS ÉS AZ AMBIVALENS ELŐÍTÉLET BEÁGYAZOTTSÁGA A MAGYAR TÁRSADALOMBAN
Bevezetés
Az autoriter személyiség és a szociális dominancia orientáltság
Az "Új tekintélyelvűség a mai Magyarországon"
A politikai homofília, a zárt gondolkodás, a demokrácia-ellenesség és az ambivalens előítéletesség kapcsolata
Az Új tekintélyelvűség adatbázisának másodelemzése
Az Új Tekintélyelvűség kvalitatív vizsgálata során feltárt lehetséges pszichológiai magyarázatok
Összefoglalás
Irodalomjegyzék
Melléklet

GRAJCZJÁR ISTVÁN - ÁDÁM ZSUZSANNA: A JOBBIK RENDSZER-ELLENESSÉGÉNEK SIKERE? AZ ALACSONY STÁTUSZÚ RENDSZERIGAZOLÓK RADIKALIZÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON
Elöljáróban
Válság és változások: út az egyenlőtlenségek és az egyenlőtlenség-legitimáló csoportok attitűdjeinek bebetonozódása felé
Az egyenlőtlenségek és a rendszer igazolása
Elmélet és empíria
Stratifikáció
Tipológia az egyenlőtlenségek legitimációjáról
A rendszerigazolók radikalizációja: rendszerigazoló jobbikosok, avagy jobbikos rendszerigazolók
Összefoglalás és konklúzió
Irodalomjegyzék
Melléklet
Klaszterek

GRAJCZJÁR ISTVÁN - TÓTH FLÓRA EMESE: RADIKALIZÁLÓDÓ MUNKAVÁLLALÓI CSOPORTOK A 2010-ES VÁLASZTÁSOK UTÁN
Bevezetés
Társadalmi-gazdasági változások a kilencvenes években
A munkaszervezeti modellek változása
A változások hatása a munkavállalókra
A neofordi munkakörülmények és a radikalizáció kapcsolata
A neofordi percepciók és a jobboldali radikális attitűdök empirikus elemzése
Összefoglalás és konklúzió
Irodalomjegyzék
Mellékletek

---

Bevezetés

A kötetben a Jobbik iránti keresleti folyamatokat vesszük górcső alá, ezúttal sajátos megközelítésben, a megszokottaktól némiképp eltérő elméleti kereteket is alkalmazva. Az új évezred első évtizedének végén egy olyan válságos időszakban vizsgálódunk, ahol az emberek relatív többsége a saját bőrén és közvetlen környezetében is tapasztalja az óriási egyenlőtlenségeket, a biztonság hiányát, a szétszakadt, dezintegrált, értékvesztett, anómikus közösséget és társadalmat, amely állandó, szinte feldolgozhatatlan igazságtalanság-érzésben él. Egy olyan társadalmat, amelyben az emberek egy része deprimált és dühös, elveszítette a demokráciába, a piacgazdaságba és az európai normákba vetett hitét és amelyben újra a régi bűnbakok kerültek a középpontba: politikusok és bankok, cigányok és zsidók, érdemtelenek és labancok és még sorolhatnánk. Itt történhetett meg az, hogy a rendszerváltás után 20 évvel olyan régi beidegződések, radikális attitűdök, egyszerű "igazságok" erősödtek fel és váltak elfogadottá, mint a tekintélyelvűség rendpártisága és a "normaszegőkkel" szembeni agresszivitása, a vezérelv, a sovinizmus és az egyetlen igazság létezésének hite, amelynek megkérdőjelezőivel szemben kíméletlenül, irgalmatlanul és radikálisan kell fellépni.

Mindezek a folyamatok messzemenően támogatják a társadalom hierarchikus felépítésének igényét, elsősorban a nemzethez tartozás "érdemére" hivatkozva. Vagyis az egyenlősítés igénye ebben az esetben kizárólag a saját (legtöbbször nemzeti) ingroupot érinti, mindenki mással szemben erőteljesen felsőbbrendű attitűdöt képvisel. Ebben a környezetben a szélsőséges jobboldal által hangoztatott "kizsákmányolóknak és élősködőknek" tekintett csoportokkal szembeni "önvédő" mechanizmusok természetessé válnak, csakúgy, mint az önfelemelés vágya, az elitcsere igénye, a szociális dominanciára való törekvés. A kötet első részében ezért a 2010-es Konfliktusmonitor (Csepeli et al. 2011) adatbázisának segítségével, az eredeti, Csepeli-Murányi-Prazsák szerzőtrió által jegyzett kötethez képest eltérő módszertan alkalmazása mentén, egyfelől azt vizsgáljuk, hogy melyek azok a csoportok Magyarországon, amelyek a liberális demokrácia egyik alapkövének tekintett esélyegyenlőség fontosságát elutasítják, a társadalomban valamilyen hierarchia-erősítő folyamat mentén az alá-fölé rendeltséget szélsőséges politikai attitűdökkel karöltve támogatják, és ezzel megteremtik a táptalajt a Jobbik megerősödéséhez. S habár a Jobbik a kisembervédő populizmusa során egyfajta etatista egyenlősítésre koncentrál, a párt "szektáriánus egyenlősítése" mögött hierarchia legitimáló mítoszok bújnak meg. Ezért e fejezet legfontosabb kérdése az, hogy milyen mértékben elterjedt az "önvédelmi" ambivalens előítéletesség jelensége Magyarországon, amely a szektáriánus egyenlősítés alapja, az ambivalens előítéletesek csoportjára mennyire jellemzőek a nemzeti radikálisokhoz köthető attitűdök, hívószavak, s ennek következtében mennyire élénkülhet fel a jövőben irántuk a kereslet. A szélsőséges, leginkább a Jobbik hívószavaihoz és elképzeléseihez köthető attitűdök elterjedtségének vizsgálata azért szükséges, hogy feltárjuk azt a lehetséges rekrutációs bázist, amely megteremtheti a Jobbik további növekedésének lehetőségét. Az ambivalens előítéletesség szektáriánus egyenlősítésének kívánalma kirekesztő és demokráciaellenes, hiszen elveti a mindenki számára egyenlő esélyek biztosítását, vagyis meggyőződésünk szerint a mélységes rendszerellenességet, a radikális rendszerváltoztatás óhaját is magában hordozza.

A kötet második részében az ISSP 2009-es adatbázisának segítségével egy olyan speciális, kedvezőtlen helyzetű, ha tetszik vesztes csoport viselkedését vizsgáljuk, amely alacsony státusza ellenére "alulról" támogatja a társadalom hierarchikus berendezkedését, az aktuális társadalmi-politikai status quo és rendszer fenntartását, saját, illetve csoportérdekei ellenére is. E csoport tagjai messzemenően hisznek mások felsőbbrendűségében, a meritokráciában, és abban, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, és válságos helyzetekben sem érzik az átlagosnál nagyobbnak az egyébként is érdem alapúnak tekintett egyenlőtlenségeket. A hamis tudat mellett egyfajta társadalmi vakság jellemzi őket, a világ igazságosságába vetett hitük szinte megingathatatlan. John T. Jost (2003) nyomán ezt a csoportot nevezzük alacsony státuszú rendszerigazolóknak. A rendszerigazolók viselkedésének 2009-es vizsgálata több szempontból is érdekes. Egyrészről az egyenlőtlenségek megítéléséről és az igazságosságról szóló 2009-es ISSP vizsgálatot a legmélyebb társadalmi, gazdasági és politikai krízis kellős közepén folytatták le, így megfelelő keretet adott a rendszerigazolás válságos időkben való vizsgálatához. Másrészről lehetőséget nyújtott arra, hogy megvizsgáljuk, vajon a rendszerigazolók egy része olyan mértékben érezte-e a fennálló rend bizonytalanságát, hogy a szélsőségesen mélynek érzékelt depriváció következtében radikalizálódtak és eltávolodtak a status quo támogatásától? Vagyis a Jobbik sikere keresleti oldalról mennyiben köszönhető annak, hogy a rendszer szélsőségesen megingott, és a rendszerrel szemben leginkább lojális rendszerigazolók egy része is elfordult tőle, hovatovább egy rendszerellenes pártot, a Jobbikot támogatta?

A kötet harmadik fejezetében egy újabb dimenziót vonunk be az elemzésbe, mégpedig a munkaerőpiaci aktivitást és a munkaszervezés anomáliáit a radikalizáció okainak vizsgálata kapcsán. A 2010-es ESS kutatás adatbázisának segítségével azt vizsgáljuk, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a 2010-es választásokon a fizetett munkát végzők 20%-a, míg az inaktívak "csupán" 7%-a szavazott a Jobbikra. Az eddigi radikalizáció-elméletek ismeretében azt várhatnánk, hogy egy globális válsághelyzetben, amikor a vesztesek aránya óriásira duzzad, az inaktívak, a munkanélküliek, vagyis az inkább vesztesnek tekinthető csoportok fognak jelentősebb mértékben a szélsőségek felé tolódni.

A 2010-es ESS vizsgálat munkaerő-piaci blokkja lehetőséget nyújtott a tanulmány fő hipotézisének tesztelésére, miszerint a már a rendszerváltás óta meglévő, de a válság során felerősödő neofordi munkakörülmények jelentős mértékben hozzájárulhattak a munkavállalók jobboldali radikalizációjához. A neofordi berendezkedés olyan munkával kapcsolatos percepciók mentén jellemezhető, mint a munkahelyi autonómia-, participáció-, és állásbiztonság hiánya, a nagy munkateher és a munkahelyi elégedetlenség, amelyek mind olyan munkával kapcsolatos itemek, amelyek már más, a radikalizáció folyamatát kutató vizsgálatokban, például a 2001 és 2004 között végzett nemzetközi SIREN (2004) kutatásban is felmerültek a neofordi munkaszervezet címkéje nélkül. Hipotézisünk szerint e munkakörülményekkel kapcsolatos percepciók hozzájárulhatnak az aktív munkavállalók elégedetlenségéhez, kiábrándultságához és végső soron radikalizációjához. Vizsgálatunkat egy három klaszteres munkavállalói nyertes-vesztes stratifikáció mentén végeztük, amely csoportokat a munkahelyi autonómia és participáció, a munkateher és az állásbiztonság változása, a munkahelyi elégedettség, valamint a munkavállaláshoz szorosan kapcsolódó anyagi feltételek főkomponensei, és a munkavállalást elősegítő iskolai végzettség segítségével hoztuk létre. Végül a társadalmi integráció, a foglalkozási presztízs és jövedelmi státusz, az anómia és az outgroupelutasítás diszkrimináló függvényeinek segítségével különítettük el a munkavállalói csoportokat egymástól. Kutatásunk során egyértelműen ki tudtuk mutatni azt, hogy a magyar munkavállalók között létezik egy olyan, "halmozottan" neofordi körülmények között dolgozó, jelentős számossággal bíró csoport, amelynek percepciói, reakciói, politikai attitűdjei és pártszimpátiája egyértelműen mutatja annak valószínűségét, hogy e csoport tagjai a jövőben radikalizálódhatnak és a Jobbik vonzáskörébe kerülhetnek.

Grajczjár István

---