---

Tartalom

I. KÖTET
Előszó
Az új népek
A frankok Galliában
Nagy Károly és birodalma
Jegyzetek

II. KÖTET
A németek római császársága
A franciák királysága
Anglia
A kereszteshadjáratok
Jegyzetek

---

Előszó

A krónikás dolga az volt, hogy tollával és az írás erejével legyőzze az időt. Az idővel állottak harcban azok az emberek, akik sok évszázaddal előttünk éltek, mert életük rövidebbre volt szabva, és rájuk is sok tennivaló várt. Amit ebből el tudtak végezni, a továbbélés volt számukra. Továbbélés, ha dolgaik, mindaz, amit az időben cselekedtek - gesta - az idővel el nem múltak.

A középkori krónikás minden részletében jól kidolgozott mesterségnek volt az ismerője. A hagyományok messze nyúlnak vissza, még Róma évszázadainak historikusaira, kik az évek rendjében beszélték el az előttük élőknek és a maguk korának eseményeit. Ez a történeti előadási mód kötelező erejű volt a későbbi korok historikusai, a krónikaírók számára is. Valami primitív, a dolgokat fejlődésükben magyarázó és fejlődésükből értelmező, genetikus historizálás volt a krónikaírás egyik legfőbb sajátossága. Amit a krónikás elmond, elsősorban a saját koráról, azt úgy vezeti be, hogy az emberiség általa ismert vagy feltételezett nagy történelmi eseményeinek, a történeti emlékezés nagy serkentőinek hosszú füzéréhez köti a saját életét vagy mondanivalóját. A sevillai Izidor nevével jelzett középkori enciklopédia elmondja azt is, hogy mi a krónika foglalata - mi a krónika maga, függetlenül a névtől, amelyet a szerzője visel, függetlenül a kortól, amikor írták és függetlenül az eseményektől is, amelyek miatt írták. Kötelességszerűen meg kellett mondani a krónikásnak, hogy a bibliai teremtéstörténet évszámítása szerinti hányadik esztendőben, Róma alapításától hányadik évben, Krisztus megtestesülésének hányadik esztendejében, a pápa és a császár uralkodásának melyik évében (mert a régi konzulok már kihaltak, akik szerint az antik ősök keltezték történeteiket) vették kezükbe a tollat, hogy megörökítsék uruknak, a kisebb-nagyobb uralkodóknak a tetteit és életét, s azoknak nagyobbrészt keserves viszontagságait, kiken amazok uralkodtak. A krónikaíró stílusának szépsége és gazdagsága arányban áll a megírt hősöknek és nagyoknak pompájával és gazdagságával, az arannyal, ezüsttel, bársonnyal és selyemmel, amelybe öltözködtek. A mondanivaló mégsem merült ki a jelzők halmozásában. A krónika hősei akármilyen híres lovagok, diadalmas királyok és legyőzhetetlen császárok voltak is, egyaránt uralma alatt állottak az időnek. A Kronos, az antik görögök idő-istensége mindenképpen úr volt rajtuk, és uralma csak az eseményeket jegyzők és pergamenen megörökítők "fürge és szellemes tollának" engedett. A kor, az idő múlásában, csak a krónikást engedte magához közel. A krónikás tudta a módját, miként állítsa meg az idő rohanását, miként ragadjon el belőle darabokat, életeket és eseményeket, melyek a pergamenre rögzítve külön életbe kezdtek. Az életet a krónikaírók szelleme és tehetsége lehelte a szavakba, amelyek tulajdonképpen őt is szolgálták. Életük a krónikás élete is volt. Mert maga a krónika majdnem mindig a krónikás élete.

...

A mondanivalót úgy válogattuk meg, hogy az olvasó előtt kirajzolódjék a középkori művelődési viszonyok társadalomtörténeti háttere. Ezért nem terjeszkedtünk ki a középkor egészére. E részletek nem a középkor teljes ezer évének az eseményeiről tájékoztatnak, de a kialakulás és a végleges megformálódás, a fejlődés és a tetőpontra jutás idejének képét, úgy véljük, eléggé szemléletesen az olvasó elé tárják. Az egyes részek előtt a témákkal kapcsolatos tudnivalók és eligazítások a szöveg jobb megértését szolgálják, az egyes szemelvények előtt pedig - ahol szükségesnek mutatkozik - az ott következő szövegekhez szükséges tájékoztatást kapja meg az olvasó. Ugyanezen okból megfelelő, de nem túlméretezett jegyzetekkel kísértük a középkori szövegeket. Szerzőiket pedig azon a helyen mutatjuk be az olvasónak, ahol a kötetben első ízben szerepelnek.

---