A legelső
Téli Mátra 42
Mátrafüred
2002. január 26.

Hát nem sikerült! Fel kellett adnom! Indultam a Téli Mátra teljesítménytúrán, a 42 km-es szakaszon. Sejtettem, hogy nehéz lesz. Nagyon nehéz volt. Sejtettem, hogy elfáradok. Nagyon elfáradtam. Sejtettem, hogy a bakancs törni fogja a lábamat. Olyan hólyagok vannak mindkét talpamon, hogy csak na! Majdnem meg tudtam csinálni. Úgyhogy meg vagyok magammal elégedve. Hogy miért kellett feladnom? Bedurrant a jobb térdem hátsó része, de úgy, hogy alig tudtam lépni. Pedig az akaraterőm célba vitt volna, még ha nehéz is volt, meg törte is a lábamat a lábbelim. Apám bakancsát vittem el, először volt a lábamon. Tudom, hogy pontosan így kell nekivágni 42 km-nek... Meg hát nem készültem rá. Először voltam ilyen túrán. Lett volna 26 km-es meg 36 km-es táv is. Végül is Kékesen, 9 km-re a céltól adtam fel.

7:30-kor indultam és már Mátrafüreden eltévedtem. Két fickót követtem, akik rossz felé mentek.
- Sejtettem, hogy el fogok tévedni, de hogy már Mátrafüreden, azt nem - mondtam nekik. Lajosházán, Mátraszentimrén még semmi baj nem volt, csak a nehéz terep. Galyatető felé már egy kicsit fájt a lábam, de még nem volt vészes. A következő ellenőrző pont a Vörösmarty fogadónál volt, 27,7 km-nél. Oda már nagyon fájó lábbal érkeztem meg. Odacsapódtam egy budapesti csapathoz, de a fogadó felé már le-leszakadoztam tőlük. A fogadónál félórás pihenőt tartottunk. Gondoltam, azalatt helyrejön a lábam. Hát nem jött. És ennek ellenére nekivágtam. Hamar lemaradtam a fővárosiaktól (5-6 lyány meg egy fiú). Nem is erőltettem hogy várjanak meg, akkor már éreztem, hogy feladom. Gondoltam, nem fordulok vissza, hanem inkább a következő állomáson abbahagyom. Ebben tévedtem, mert a Pisztrángos-tónál lévő ellenőrző hely egy mezőn volt, műút meg sehol. Aztán nem kértem meg a pontőröket, hogy segítsenek rajtam. Amúgy is az egyik olyan bunkón viselkedett velem. Alig tudtam már lépni, erre azt mondja, hogy a Cora, meg a Tesco áruház az nem itt van... Inkább tovább mentem, hogy majd a következő állomáson, ami valami ember által lakott helyen van, ott kiszállok. 3 km-re volt innen Kékes. Csak azt hagytam ki, hogy az szinte végig emberes emelkedők sora. Alig tudtam felvonszolni magam, kb. egy órába tellett. Este megnéztem olyan 700 méteres magasságról bicegtem fel 1014 m-re. Kékes alatt azért féltem egy kicsit, hogy nem bírok felkapaszkodni, s ott maradok. Volt egy jó sztori itt. Előttem ment két fiatal srác. Túrabottal mentek, de az egyik sántított. Kicsit még nálam is lassabban mentek, ezért meg tudtam előzni őket. Kérdeztek valamit, én is visszakérdeztem, hogy messze van-e még a következő ellenőrző állomás. Mert hogy fel fogom adni, mivel a térdem nem bírja. Erre a szintén sántikáló fiú:
- A rehab' csapat most rohamozza Kékest?
Tetszett a beszólás. Ez a szakasz nagyon nehéz volt, így "bénán és betegen". Pedig Kékestől már szinte Mátrafüredig lefelé kellett volna menni. Összességében megérte. Áprilisban lesz a következő túra. Jó lenne azon is indulni.