Hej, Bakony, Bakony...
Bakonyi Mikulás 40
Zirc
2003. december 6.

Szerda este véletlenül elkaptam a Bakony kapitányáról, Sobri betyárról szóló filmsorozat 3. és 4. epizódját. (Sajnos az első két részről lecsúsztam... Így jár, aki nem olvassa az egyik legnépszerűbb újságfajtát, a tévéműsort...) Ez a film rákapcsolt nagyon a Bakonyra, még akkor is, ha a film végén a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, és Gyöngyössolymos település volt feltüntetve. Hehe, a Mátra játssza a Bakonyt a filmben?

[Tornaterem. Hálózsák. Éjszaka. Fázom. Behúzom a hálózsákomba a jégeralsót, meg egy pulóvert. Nem könnyű a küzdelem, de azért valahogy magamravarázsolom a meleget. Sötét még. Elnyúlok a telefonomért, megtudom az óra állását. Messze még a felcuccolás. De lassan eljön az idő. Valakinek tök jó az ébresztőórája: 3 nagy finggal jelzi: Itt az idő! Biztos jó drága lehet egy ilyen vekker...]

7 órakor, amikor kiléptünk az iskola ajtaján, a hajnal éppen hasadt. A kisváros csendje lassan elmaradt, és mi engedtünk a Bakony hívásának. Tavaly is voltam ezen a túrán, tudtam, hogy mily szép vidéke ez az országnak. Ezért is volt e zirci kiruccanás régóta betervezve.

Hamarosan egy nagy kapun át az erdőbe értünk, ahol elhaladunk az Erdei viselkedés tábla mellett.

Az első ellenőrző ponton nem kaptunk ellenőrzést, üres maradt a Pintér-árok nevű négyzet az igazolófüzet hátlapján. Gyorsak voltunk? A második igazolópontnál már pontőröket is találtunk.

A Cuha-völgyben haladtunk tovább, átvágva a Cseszneki-erdőn. Hej, Bakony, Bakony...

Vadászház mellett találtuk meg a 3. pontot, ahol nem időztünk sokat, bár a pontőrök nagyon kedvesek voltak.

Továbbhaladva előtűntek a Cseszneki vár körvonalai. Sokszor került a vár látképe lencsevégre. Mindenhonnan csudás volt a rálátás. Rövid darabon a 82-es út került a lépéseink alá, majd egy gyalogalagúton áthaladva beértünk Csesznek településre.

A vár hirtelen megnőtt, ahogy közelebb értünk.

Kicsit veszélyes, ám annál kalandosabb hely a Kőmosó-völgy. Itt is igazoltattunk, majd megkezdtük a Várkert Söröző felderítését. Ez a feladat nem okozott különösebb problémát, könnyen megtaláltuk az ellenőrző- és frissítőpontot.

Igazoláskor egy-egy elemózsiajegyet is kaptunk. Ezzel sorba álltunk, teát és párizsis kenyeret adtak érte. Mivel még mindig nem eszem semmilyen formában állatot, megkérdeztem a mögöttem álló ismeretlen sporttársat, hogy kéri-e a kenyerem nemhogy javát, de egészét. Kérte, ezért én kikértem, és neki adtam. A tea, mivel állandó tanulmányozásom tárgyát képezi, most sem kerülte el ízlelőbimbóimra tett hatásának vizsgálatát. A tea ízvilágának felfedezése után a teát a Finom teák polcára tettem az Ízélmények szobában.

Rövid pihenő után folytattuk az utat, hamarosan kiértünk Csesznekről. Hej, Bakony, Bakony... A Kő-árok is olyan. Olyan áll-leejtő, olyan mesés, olyan varázsteli, olyan, amit nehéz szavakba ölni, s tán felesleges is. Látni kell.

Olykor kidőlt fák alatt-felett haladtunk. Hej, Bakony, Bakony...

Gézaházán a Mikulás és a Krampusz pontőrködött. Énekeltetni akart minket a piros ruhás. Én nem erőltettem ezt, hiszen az iskolai énekórákon sose kaptam hármasnál és az osztálytársak nevetésénél jobbat... Azért éneklés nélkül is megkaptuk az igazolást, és még az ajándékot is a Mikulástól.

Egy elágazásnál fiú és lány. Túrázók, gondolkodnak valamin - gondoltam. Ész nélkül mentem, csak úgy lendületből. Persze rossz felé.
- Nem kell pecsét? - érdeklődtek.
A Töbör-hegyi pontnál voltam épp...

Ismét kidőlt fák keresztezték utunkat, és ismét sziklák szabdalták a tájat. Az Ördög-árokban jártunk. Ez a túra csúcsa. Hej, Bakony, Bakony... Beszéljenek a képek:

A túra legnehezebb szakasza ez. Átjutni a sziklákon. Fokatört vaslétrán át először az egyik sziklát hódítottuk meg, majd egy kötél segítségével túljutottunk a többi utunkat álló kősziklán.

Egyszerűen nem győztem betelni a látvánnyal. Sokat fotóztam, emiatt állandóan lemaradtam a többiektől, úgyhogy futni kellett volna, de a sziklás részen ez nem lett volna ésszerű. A következő nagyobb sziklacsoportnál rossz irányból próbáltam meg a túljutást, nem sikerült, a másik oldalról azonban már sikerült megmászni. Az árok oldalában veszélyes helyeken próbáltam követni a jelzést, pedig a leírás is az árok alját javasolja. Ez a rész nekem olyan kalandos volt, mint másnak három kalandfilm, bár az átélt és látott élmény nem összehasonlítható. Emlékszem, tavaly víz is volt az árokban, de idén teljesen száraz volt.

Ismét Gézaháza következett, most már Mikulás nélkül. Ahogy innen továbbmentünk, egy csoport tűnt fel előttünk, köztük volt a Bakonyi Mikulás is. Közelebb érve láttuk, hogy egy szerencsétlenül járt túrázót visznek hordszéken a mentősök. Állítólag lábát törte. Nem messze a műúton mentőautó állt. Semmi mást nem tudok az esetről. Fényképet nem készítettem, a helyzetet nem találtam erre megfelelőnek. (Más szenvedésével nem illik viccelni.)

A Gesztenyésnél utolértem a tőlünk már a túra elején különvált ismerősöket, vizet kértem tőlük. Nagyon szomjas voltam, elfelejtettem feltöltekezni Cseszneken. Húztam is a hibaszámlálóhoz egy strigulát...

Közben esni kezdett, nem nagy intenzitással. Emiatt nem is fotóztam többet.

Az utolsó ellenőrző pontnál sátorban tanyáztak az őrök. Igazolás után a Cuha-völgyben sínek mentén folytattuk az utat. Keveset beszéltünk. A szél felerősödött, az eső is nagyobb fokozatra váltott, mi a cél felé baktattunk.

Zircen jó volt beérni az iskolába, kellemesen elfáradtam, főleg amiatt, hogy rengeteget futottam a többiek után a fotózások miatt.

Célfotót is akartam készíteni. Bekapcsoltam a gépet, ami annyira bepárásodott, hogy nem lehetett vele rabul ejteni a fényt. Az emléklap és a kitűző átvétele után, egy pohár forró teával a szálláshelyet gondoltam felkeresni, hiszen igyekezni kellett a vasútállomásra. Kívülről megkerültem az iskolát. Zárva volt az ajtó. Vissza. Csak belülről lehetett átjutni a tornateremhez, a tantermek melletti folyosólabirintuson át.

Szép volt ez a túra, egyedül azt említhetném meg negatívumként, hogy nem volt a pontokon vízvételezési lehetőség Csesznek kivételével.

Több órás utazás, jó pár átszállás után értem haza, ahol eltűnődtem: Hej, Bakony, Bakony, mennyi kincsed fogod még nekem megmutatni?