Volt egyszer egy katonaváros
TARTALOM, BEVEZETŐ
Tartalom
Lovrencsics Lajos: Egy volt katonaváros múltjára emlékezünk
Temesvári Andor. Katonaváros született
A dualizmus kora. 1867-1914
A katonaváros kialakulásának előzményei
A honvédség felállítása
Az első világháború. 1914-1918
A mozgósítás
Város a háború alatt
A két világháború közötti Nagykanizsa. 1918- 1940
Polgári forradalom
A Tanácsköztársaság
Trianon után
Mi történt még az előzőeken kívül?
A város védelmi felkészítése
Újrafelfegyverkezés
Az új hadrend
Részvétel a II. világháborúban. 1941-1945
A győzelem hitében
Don. 1942
Elindulás
Hazaérkezés
Katonai összeomlás
A nyilasok uralma
Az utolsó hetek
Mi maradt Kanizsán?
Forrásmunkák
Büki Pálné - Harasztosi Vince - Szabó Lajos: 1945-1990-ig
A Magyar Demokratikus Hadsereg szárazföldi harcoló csapatainak békehadrendje. 1945-1948-ig
Összesített áttekintés
Az ezen idő alatt Nagykanizsán állomásozó egységek
Országos kitekintés
A Magyar Néphadsereg szárazföldi harcoló csapatainak békehadrendje. 1949-1956-ig
Összesített áttekintés
Az ezen idő alatt Nagykanizsán állomásozó egységek
Országos kitekintés
A Magyar Néphadsereg szárazföldi harcoló csapatainak békehadrendje. 1957-1988-ig
Összesített áttekintés
Az ezen idő alatt Nagykanizsán állomásozó egységek
Országos kitekintés
A Magyar Honvédség szárazföldi harcoló csapatainak békehadrendje. 1989-1990-ig
Összesített áttekintés
Az ezen idő alatt Nagykanizsán állomásozó egységek
Országos kitekintés
Felhasznált irodalom
Poprádi Zoltán: A kilencvenes évek
A nagykanizsai helyőrség parancsnokai
Halmos Ildikó: A kanizsai kaszinó székházának története
Előzmények
Kezdetek
1945 után
Felhasznált irodalom
Büki Pálné - Lovrencsics Lajos (szerk.): Visszaemlékezések
Özv. Bátorfi Józsefné: Emlékek az utolsó békeidők katonáiról, illetve az 1945-ös év néhány epizódja
Berentés Tamás: Részletes tájékoztató a magyar hadsereg - közöttük a nagykanizsai katonák - sorsáról (1916-1943)
Debreczeni Attila: Egy klubparancsnok vallomásai
Fleskó Györgyné: Emlékek édesapjáról és a bevonulási központról
Gábor Ernő: Az utolsó hadparancs a zalai honvédekhez
Gömöri Zoltánná: Akik a hivatásos és sorozott állomány életét segítették
Gőcze Istvánné: Emlékképek az együtt leélt 40 évükből
Harcz Lajos: A nagykanizsai hadikórház története
A kórház működése
Az első világháború utáni évtized
A kórház civil résszé vált területének élete
A kórház az 1930-as évektől
Kertész József: Aki bátorságot a felnőtt élethez a seregben kapott
Móricz István: Történet a képzőművésszé vált katonáról
Polai Dezső: Emlékezés a tiszti iskolai időkre, és az ott végzettek sorsára
Vitéz Szabadi Béla, az Angol-magyar Bank Rt. dolgozója, c. karpaszományos őrmester élete és hősi halála a II. világháborúban
Szabó Lajos: A legenda marad
Így kezdődött
A kihívás
Kiképzés és készültség
A legenda szájról szájra járt
Együtt a várossal
Emlékké vált
Tarr Ernő: Egy harckocsizó életútja Nagykanizsától Nagykanizsáig
Vörös Béla: Egy fiatal tisztjelölt megpróbáltatásai a kiképzés ideje alatt
Az utókornak emlékül (volt egyszer egy háború...)
Fekete Ferencné és Mártz Lászlóné féltett kincsei
Poprádi Zoltán - Szabó Lajos szerk.: Katonaváros a sajtó tükrében
A szövegben előforduló rövidítések
Bevezető
A több mint 750 éves város mindig is elviselte a magyar történelem tragédiáit napjainkig. E város sokszor az értelmetlen politikai, az ország vezetői által át nem gondolt rossz döntések függvényében építkezett.
Városunk évszázadok óta élő település, Magyarország kapuja, Dél-Zalának több évszázad óta kereskedelmi, közlekedési és kulturális központja. Ősi magja Corrhudunum néven már a kelták alatt is lakott település volt.
Történetének legkorábbi részét homály fedi. Tárgyi emlékek bizonyítják, hogy a város mai területén kelták és rómaiak éltek. A jelenleg folyó régészeti kutatások minden bizonnyal feltárják a feltételezetten gazdag őskori múltját.
A nagy népvándorlás korában e településen át vezetett az út a Mura és Dráva folyók átkelőhelyeihez. A város mai nevével egy 1245-ben keletkezett oklevélben találkozhatunk először.
A település jelentősége a XIII. századtól nőtt, amikor a Kanizsai család IV. Bélát, Zsigmondot és V. Lászlót szolgálta kitartó hűséggel. Így került birtokukba az erősen mocsaras, de gazdaságilag mégis oly fontos terület.
Szigetvár eleste után Kanizsa királyi végvár lett, melynek híres kapitánya Thury György - aki jobbágy sorból származott - örökre bevéste nevét a történelmünkbe. Mint legendás hírű várkapitány 1566 júliusában új fegyver, a petárda bevezetésével hódította vissza a várat a töröktől. A török 1600-tól 1690-ig tartja birtokában a várat, melyet Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér többször megkísérelt visszafoglalni, de a Habsburgok ebben a törekvésében nem segítették.
A védővár sorsa 1702-ben megpecsételődött, amikor királyi parancsra lerombolták. Ma már hiába kutatjuk, keressük és szeretnénk látni a régi várat, csak hajdani helye és néhány korabeli metszet alapján képzelhetjük el nagyságát. A szétrombolt vár köveit városépítésre használták fel, ebből építették Kanizsa város legszebb barokk épületeit, amelyek értékes műemlékeink. A város földrajzi helyzete kedvező, közlekedése jó, ami segítette a gyorsabb polgári fejlődést is.
A XVIII. században a céhes ipara, kereskedelme, mezőgazdasága - amelynek túlnyomó többsége nagybirtokosok kezében volt - alapozza meg erőteljesebben a városiasodást.
Az 1848-49-es szabadságharcban sokat szenvedett a város, Jellasics csapatai zsarolták, sarcolták Kanizsát. A Thury György Múzeum gazdag anyagot őriz a kanizsai polgárok és diákok 1848-49-es forradalmi tevékenységéről.
A XIX. század második felében a szabadságharc leverését követően a hetvenes évek elején viszonylag békésebb évtizedek virradnak a városra, és ez alapjául szolgált a gazdasági élet fejlődésének is. Az 1861-ben megépült Buda-Kanizsa vasútvonal már egyértelműen közlekedési és kereskedelmi gócponttá teszi Kanizsát. Az ország keleti, de nyugati részéből is kereskedők százai jelennek meg portékáikkal, és ennek alapján pezsgő élet indul meg. Állat- és termékvásárai messze földön híresek. Itália, Horvátország és Ausztria közelsége révén kialakult a tranzitforgalom, ami megalapozza az árucserét.
A lakosság létszáma 1828-ról 1900-ra megháromszorozódott, és elérte az 23 978 főt, ami egyértelműen már a város igazi szerepét, a város meglétét és egyben az országrész gazdasági és kulturális központját is jelzi.
A második világháború mérhetetlen anyagi és véráldozatot kívánt a várostól: közel négyezer lakosát deportálták és megölték.
A város gazdaságának gyorsütemű fellendülése az 1960-as évek elején indult meg újra. Az 1948-49-es államosított kisüzemeket felújították, bővítették, új iparágak honosodtak meg. Ekkor alakult a Kanizsa Bútorgyár, a Finommechanikai Vállalat, a Vasipari Vállalat, a Kanizsa Sörgyár, az olajipari üzemek és az üveggyár korszerű, modern termelése.
Úgy fejlődött ez a város, hogy közben megőrizte történelmi arculatát és szerkezetét, megerősítette, kiteljesítette hagyományait.
Nagykanizsa történelmi és műemlékekben a sorozatos pusztítások miatt szegény, de környezete - erdői, termálfürdői, sajátos városképe és parkjai - vonzóvá, érdekessé teszik.
A lakosság példásan ragaszkodik városához, nemcsak őrzi, hanem sok társadalmi munkával gazdagítja, szépíti is. Közvetlen környékét sokoldalúan alkalmassá tették a kikapcsolódásra, pihenésre, kirándulásra és sportolásra.
A több mint 757 éves város nemcsak a település lehetőségének megteremtésében jeleskedett, hanem ezzel együtt elviselte a magyar történelem tragédiáit telepítésétől napjainkig.
Aki figyelmesen lapoz ennek a városnak a múltjában, igazat ad nekem, amikor azt mondom, hogy Nagykanizsa kicsiben maga a történelem. Magyarország históriai szerepet töltött be kelet és nyugat ütközőpontjain, úgy volt Kanizsa vára is országok kapuja évszázadokon keresztül. Magyarország vérzett a művelt nyugati országokért, kereszténységért és kultúráért, Nagykanizsa úgy vérzett Magyarország töröktől független részeiért és a Habsburg Birodalom ausztriai tartományaiért.
Magyarországnak akkor jöttek segítésére az európai hatalmak, ha a maguk érdekei forogtak veszélyben, máskor sorsára hagyták. Nagykanizsát is akkor erősítette, segítette, akkor védte meg az ország ereje, ha eleste vagy vesztesége az országra nézve jelentett veszedelmet. Nagykanizsa, önmagáért sohasem volt fontos az országló hatalmaknak.
A magyar életerő példája ez a város, mint ahogyan a népek között bízvást állíthatjuk a nemzeti életerők példájául a magyar történelmet. Az első világháborút követően a magyar haza testét megcsonkították, s ezzel majdnem halálos csapást mértek reá.
Nagykanizsa ezekben a szomorú időkben sem maradt le a fejlődésben. A hajdan virágzó kereskedelmi, ipari, gazdasági vonzásterületének elvesztésével, kicsinyben ugyanazt a kálváriát járta, mint a nemzet. S ahogyan az egész nemzet végsőkig feszíti minden erejét új életlehetőségekért, úgy Nagykanizsa is minden energiáját azért vetette latba, hogy elveszített nagysága romjain újra felépüljön.
Történelmi és helyzeti adottságokból eredő küzdelem és megpróbáltatások kísérik ennek a városnak a fejlődését. Csoda-e tehát, hogy mindeddig nem jutott ideje és ambíciója arra, hogy részleteiben is felkutassa a távoli múltat.
Nagykanizsa a török idők után csak a 48-as időkben volt háborús hadszíntér, de a háborúval járó terhek viseléséből mindig kivette részét.
Nagykanizsa város tiszteli múltját, hiszen sorsa összefonódott a magyar történelemmel. Az utóbbi 15 évben a városvédő egyesület emléket állított Kossuth Lajosnak, gróf Széchenyi Istvánnak, gróf Batthyány Lajosnak és az aradi vértanuknak. Megépítette Kanizsa várának feltételezett kapuját, ami ma már egy komoly emlékhellyé vált. Tekintettel arra, hogy a város és az itt állomásozó katonaság ezer szállal kötődik egymáshoz, bizonyára széles érdeklődésre tarthat számot ez a legújabb helytörténeti kiadvány. Az elmúlt 15 évben az egyesület 5 kiadványában feldolgozta a 757 éves város különböző történeti részeit, amelyek közigazgatási, bírói, életviteli és különböző szokások megörökítését jelentette. Most örömmel vállalkoztunk arra, hogy e város katonai múltjával ismertessük meg az érdeklődőket, azzal a múlttal, amely - mint katonaság - lényeges befolyást gyakorolt a város gazdasági és kulturális életére egyaránt.
E történelmi várost ma már nagyon sokan ismerik. Az isten áldotta vidéknek mindene van, ami kívánatos, értékes lehet az ember előtt. Vannak kiterjedt szőlőhegyei, természeti szépségekben gazdag hamvas erdőkkel fedett tájai, madárdalos völgyei, vadvirágtól híres rétjei. Mi kanizsaiak büszkék vagyunk szeretett városunkra.
Éppen ezért szívünk minden melegével bocsájtjuk útjára Nagykanizsának hol felragyogó, hol szomorú, de mindig becsületes szándékkal e bonyolult, de sokszor talán még nem is tisztázott a katonasággal összefüggő életét. Tesszük ezt azért is örömmel, hogy az ország lakossága is - akit érdekel - megismerhesse, hogy mit jelent számunkra e szó: Nagykanizsa.
Remélem, hogy olvasóink, akik ezt az anyagot forgatják ezzel is közelebb kerülnek városunk megismeréséhez és az idegeneknek, ha erre vezet útjuk és megállnak egy pillanatra megismerhetik történelmi múltunkat, fejlődésünket, csodálatos létesítményeinek és biztos vagyok benne, hogy nem távoznak üres kézzel.