kozmosz végtelenjén száguld az idő
fénypercek mutatnak múló éveket
vajon mit hoz a kérdéses jövendő
mit előre látni bizony nem lehet
topogunk lassan a bénító sárban
de fény dereng a látóhatár felett
rongyolt érzékeink ilyenkor lázban
mert apró csodákat rejt a képzelet
csodás dallamok úsznak a csendben
érzéki álmod sóhajjal feszeng
mint Ábel ott akkor a rengetegben
egy jobb és szabadabb életről mereng
gúnyos kegyetlen az elmúló idő
megélni a jót is vajon lesz erő