Tudom, egyszer elfogadod majd,
nem ellened szólnak verseim,
de látom a gondot és a bajt,
néha, hullámzó néma sejtjeim
ha tudnák, ordítanák: elég!
Gyere most... Jöjj közelébb.
Beszéljük meg, mért rossz a világ?
Kezünkben néhány szál kék virág,
vagy fenyőág, rajta csillogó díszek,
hinni kell, hogy szebb lesz az élet,
s emberségesebb. Nem erre tanítottál?
Minden ki nem mondott szónál,
sokkal fontosabb egy szép gondolat?
Ott, már a vastag hólepel alatt,
egy kis virág lassan kidugja fejét,
látod te is... látod a végét...
én is tudom... emberségről már csak álmodom.
Hisz egyre több az "eljátszott" alkalom.
Átkozottak lennénk?
Nem hiszem... nem tudom.