Vártam rád...
megéltem közben számtalan csatát
mit a sors állított fel nekem.
Mint ólomkatona, rendíthetetlenül
álltam még tépett vad vihar, s belül
mindig sütött a nap.
Vártam rád...
átvirrasztott sötét éjjelek
szélvész tépte az üstökömet
s vert az eső olykor, fagyottá vált a lélek
de a májusi szél mondott csodás meséket
s álmokat szőtt a gondolat.
Vártam rád...
most fenyőfa illat száll a légben
e karácsony táji szürkeségben
a szeretet várás, most a lelkedre ül.
De nem mindig érzed ott legbelül
hogy még melegen süt a nap.
Vártam rád...
talán még ma is várok
bár nem nyílnak már tavaszi virágok
mesét sem mond a fázós decemberi szél.
Még lelkem azért új tavaszt remél
felmelegítenek-e a karácsonyi fények?
Megöregedtem, de még remélek
s álmokat szőnek a ködös éjjelek.