remegő kéz füstös öreg fáklya
lángját a kósza szél lágyan cibálja
fény csak átdereng a sötétségen
csillagpászmák kinn a távoli égen
oly tágas a tér de kicsiny az ember
egója szárnyal de nem tud nem mer
szembenézni jövője kérdőjeles
térdig dagonyázva csak időleges
távoli égen hunyorgó csillagok
isten hátat fordít már nem mosolyog
tudja a teremtés félre sikerült
újra kellene gondolni mindent
hibajegyzék nélkül alkotni rendet
ha a józan ész majd újra megkerült.