Nevetve, kacagva, boldogan
indultunk újra, hogy épüljön a "légvár".
Lelkesen, mint ki az életért rohan,
éreztük ott most a Kánaán vár.
Égetett a nap, tépett a vihar,
széthullott álmokat hordott a szél.
Sebektől vérző identitásunk,
mindig egy szebb jövőről mesél.
Szétdúlt, agymosott érzelmeink,
anyagi javak és mindennapi kenyér,
a mézes madzag, mi ide-oda leng,
néhány morzsa, mit elénk sodor a szél.
Látom: az út hosszú, a cél messze van.
A szabadság ára: nagy lesz ezért?
Talán unokáink meglátják majdan,
a Kánaánt, ha végre ideér!