Íme fellép maga Petőfi, az optimista, a boldog Petőfi véghetetlen kedvességével, beszédének elragadó talpraesett varázsával. Fellép Bolond Istók, bizalmat, fényt, meleget terjesztve maga körül. A sötét viharok után milyen elbűvölő a napfényes tenger!

Úgy, mint Arany az ő Bolond Istókjában életének egy részét, úgy tárja fel Petőfi ebben a műben egyéniségét. Aki maga boldog, az még nem érte el a valódi boldogságot, amely abban tetőzik, hogy maga körül boldogokat teremt. Így tesz Bolond Istók, aki a szomorú elhanyagolt tanyából, boldogtalan lakóiból nyájas otthont és boldog családot teremt. Az elbeszélés személyei különben ismerőseink, Petőfi életének regényéből valók: Bolond Istók okos energiája, kifogyhatatlan jókedve, a szeget fején-találó életfilozófiája, minden disszonanciát szeretetreméltóságának erejével feloldó, érzékeny és gyöngéd természete: ez Petőfi, azaz Petőfi egyéniségének egyik fele (a szerencsés, a napos fele); a fiatal leány némileg Júliára emlékeztet bennünket, apja pedig a zsarnoki Szendrey Ignáczra; ellenben a nagyapa, a tanya ura, ez már irodalmi alak, egy romantikus öreg, akik akkor divatban voltak, mélabús jelennel és viharos múlttal.

Petőfi Bolond Istókja, aki mindent rendbe szed, alapjában elmés, mesemondó, aranyos szívű bohém. A Bolond Istók Petőfinek legremekebb elbeszélése, mert minden epikus műve közt ebben van legtöbb a lírából.