a lassú pisla fény még átdereng
fátyolos hajnal szürke korpuszán
fázós lelked idő távlatán mereng
filmkocka villan gyorsan egymásután
feltűnik majd egy árnyalak csendben
a sötétből ki lelkedért jött elő
aprókat int csak úgy közönyösen
mert menni kell most hisz itt az idő
a könyörgésnek már értelme nincs
porhüvelyre még rámered szemed
lám a homlokán ott az a kis tincs
a lélekszív kicsit még megremeg
kapu nyitva a fény magához ölel
újjászületésig már nem enged el