csend honol a kis kalitban
hová magamat bezártam
kulcsot messzire hajítva
„boldogság” az élet titka
sziklaszirten áll egy torony
dac-korszakom tőle lopom
dacol hővel dacol széllel
én meg a múló idővel
párás szemmel pára nélkül
tiszta vizet öntök végül
a fejekbe kútfejekbe
akkor is ha nincsen kedve
parolázom napsugárral
nem úszom együtt az árral
csendet írok zajok között
hallgatok ha elköltözök