„sehová se vezető utakon,
lyukas hálóval kint a tavon,
ostoba hírvivő és ügyetlen halász,
hogy hová igyekszem, már magam sem tudom"
(Parancs János: Túl a férfikor delén)
véget ért gondoltam... de talán mégsem
bár szorít és nyomaszt itt legbelül
túl a felezőn alig remélem
hogy tart még de ki írja itt felül
gondolat mezején rendet vágni
fejekbe önteni tiszta vizet
talán ott fenn a magasban érti
ki hangtalan törli el az életet
lennék én kemény szabdalt parti szikla
vagy fenyvesek zöldje ott fenn a dombon
eső után a felhő árnyéka
nap fénye ahogy átsüt a lombon
de ember vagyok csupán rímfaragó
vágyni és álmodni mondd mire jó