"Kitárt karokkal hullani
az elenyésző égen által,
és földet érni, véget érni
egy iszonyatos puffanással"
(Petri György: A fakír)
nem tudom még mit hoz a jövő
csak azt tudom titkokat kínál
lesz-e benne magasan röptető
mi átdereng a lét korpuszán
nem tudom hogy mit hoz a jövő
de látni vélem létem ráncait
mint ima lehet égre törő
de járhatom a pokol bugyrait
mesefákon alvó rügyet látok
kinyílik-e majd a szóvirág
csoda hajnal köszönt-e rátok
feledve hazug álmok dalát
röghöz kötött forma az élet
jobbágy burok úri hazugság
csontot rágsz de szférák zenélnek
a járt utad térdig csupa sár
sercintés száll feléd jókora
a sors száguldó kocsijáról
nem talált vihogsz csak magadba
látóhatár még oly nagyon távol