csendben rakod téglánként sorba
falat köréd s már nem ereszt
megáll az ész közben csodálkozva
szívós magányod sziklákat repeszt
malterként működik a kies gondolat
bizalmad sincs már az ősi erényben
megtaposott gerinc sajogva lázad
emberi méltóság a pocsolya tükrében
csak egy a gondolat eltaposni
ki nem könyököl bizony lemarad
ez a világ most olyan „keresztényi”
megbocsájtás csupán csak szómaszlag
te csendben rakod téglánként sorba
az egyre magasodó falat köréd
emberség nincs a kollektív lázálma
a falanx szükségét vetíti eléd