a távoli űr sötét mélyén
talán vár ránk az „új haza”
egy bolygó csupán, melyet még
nem tiport az ember lábnyoma
ha felélte itt már mindenét
nekiindul hogy meghódítsa
az új föld bizony nem tudja még
hogy vad kolóniák egész sora
teszi fel életét ismét arra
zászlóra tűzve az óhaját
hogy kincseiből bátran kifossza
talán a természet ott álljt kiált
de visszatérni már nem lehet
mert egyirányú ez az utca
a kék bolygó örökre elveszett
emlékét őrzi a legendák szava
itt a föld végre fellélegzik
sebeit gyógyítva él tovább
míg a nap éltető kincsként
s nem gyilkos sugárral öleli át