lét határán még visszanéz a lélek
hajad fehér már a jövőd fekete
ismételgeted nem félek nem félek
de reszket a bensőd minden idege
az ajtóban szürkén vár az az alak
őt nem látja más csak te láthatod
lassan átlátszóvá válnak a falak
itt az idő már te is jól tudod
lebegni könnyű nem csodálkozol
a porhüvely még most is ott hever
az írisz fénye megtört megkopott
már csak utánad a semmibe mered
sajnálod őt hiszen szolgált híven
más testben vár majd az újjászületés
most lassan átlebegsz túl a fényen
hol válaszokkal vár majd a megértés
egyszer visszatérsz ezt érzed és tudod
addig a csillagok útját járod fenn
mikor lesz újra a születésnapod
kérdésben a válasz nem rejlik benn