ki tudja mi csörgedezik bennünk
tiszta vér vagy csak ádáz gyűlölet
magyar vagyok magyar itt a népünk
ki egymást mocskolva mond igent nemet
mi egyiknek öröm és boldogság
a másiknak csupán veszejtő gödör
párbeszéd nincs de rút az álnokság
s a kéz helyett csupán a szél söpör
szóvirágok nyílnak szórnak illatot
mákonya igazán kábít opálos
vakhitben fogant imára váltott
hozsannát üvölt a falu és város
átkokat kiált most is a „másokra”
megbélyegez bár nem utadat járja
ajánlás
herceg az ember mért ily silány lélek
félelmet látsz szemében ha kéred
igazáért szálljon végre síkra
a megosztott nép együtt megy a sírba
Trianon „szelleme” így fog győzni rajtunk
összefogás helyett magyarra sújt karunk