Biró Endre
Egy 100 éves templom emlékei
TARTALOM, FÜLSZÖVEG
Tartalom
Lectori salutem
1
Bucsa történelmi múltja
A vallás szerepe Bucsán
2
Báránd filiája
Önálló plébánia
3
A Jézus Szíve templom
A templom tervezése
Támogatók
A templom építése
Torony, kupola, kereszt
A templom felszentelése
Jézus Szíve hív bennünket
Újsághírek
4
Belsőépítészet
A szentély
Az oltár
Az oltárkép
A mellékoltár
Stációk
Zászlók
Szentek szobrai
Gyóntatószék
Imazsámoly
Keresztelőkút
Sekrestye
Szószék
Harangok
Testvértemplomok
5
Historia Domus
Egyházi események
A "csonka" templom
Építészeti elvárások
A templom időrendi eseményei
Néhány szó magamról
Fülszöveg
100 év.
Jelentős évforduló egy közösség számára. Több szempontból is. Először az egyház az, amelyik büszke lehet arra, hogy ennyi évvel ezelőtt egy gyönyörű épülettel lenyomatot hagyott az utókornak. Nemcsak nekünk, de az utánunk következő nemzedéknek is. Most már örökké itt fog állni ez a templom, hogy hirdesse az egyház, a vallás örökkévalóságát. Egyben emléket állít a tervezőnek, az építőknek, s nem utolsó sorban az építtetőnek.
Ebben a könyvben én magam is emléket szerettem volna állítani dr. gróf Széchenyi Miklós nagyváradi püspöknek, mint a templom építésének főtámogatójának s vele párhuzamosan a tervező Siegel Albin műépítésznek, akinek álma és elképzelése ebben a különleges szépségű épületben vált valóra.
Építészeti szempontból már csak azért is monumentálisnak tűnik ez az épület, mert egy kis falu egyszerű házai közül magasodik az ég felé. Látványos, de nem hivalkodó külsejével immár több, mint száz éve hirdeti a vallás mellett az összefogás szükségességét, a szépség mellett az egyszerűség fontosságát.
A templom építészeti bemutatása mellett fontosnak tartottam, hogy a belső működését is megismertessem az olvasókkal. Bármilyen gyönyörű egy épület, ha nem ismerjük a működését, ha nem tudjuk elképzelni, hogy milyen lehet benne az élet, akkor nem más, mint egy haszontalan tárgy. A belsőépítészet éppolyan fontos, mint a külső látvány, így ezzel párhuzamosan ismernünk kell ezek funkcióit is, hogy megérthessük a kivitelező művészi mondanivalóját is.
A könyv megjelenését a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.