---

Tartalom

ELŐSZÓ
MI A NŐ?
AZ EROTIKUS HATALOMRÓL
A TEREMTÉS ERKÖLCSI KORCSAI
NŐ ÉS FÉRFI MINT ELLENLÁBAS ELEMEI A VILÁGTÁRSADALOMNAK
AZ AGGLEGÉNYEK ÉS A NŐMENTESSÉGI ADÓ
ERÉNYKARTELL
HÁZASSÁG FELMONDÁSRA

---

Előszó

Boldog zsenge koromban, mikor még a gummipuska volt összes támadó és a sirás az egyedüli védőfegyverem sokszor elnéztem az enyves lépet, vagy a csapdának a kert végére állított kalitkát, melyre oly könnyű szerrel lehet néhány maggal a szabadságának szemlátomást örvendő madárkákat reácsalogatni.

Eltűnődtem azon, hogy a veleszületett szabadságához mért nem adott az Ég e kedves teremtéseinek kis észt is, és mért kell a picziny jószágnak azért a kis kívánatos táplálékért szabadságával fizetni.

Vagy mikor a fölingerelt bivaly a robogó vonatnak ront, hogy rengeteg erőfölöslegét s öntudatlan dühét azon kitöltse, - milyen szánandó e szörnyalak, hogy azt a rém energiát, mivel a természet fölruházta, nem tudja felhasználni, hanem eltapostatja magát az érzéketlen masina által, mint egy nyurga kis bárány.

Nem-e így megy lépre évente annyi sok tudatlanságban, fogyatékosan nevelt serdülő úri és polgárleány holmi apró csecsebecséért vagy fényes igéretért, hogy jövőjét, társadalmi értékét, egyéniségét örökre eltemesse?

Vagy a nem szeretett férfihez kényszerített leány, ki kishitűségében más menekvést nem lát, nem-e ugyanoly vak indulattal rohan el szüleitől, jegyese elől, a világ forgatagába talán szerelemről álmodozva és beleszáguld az első szélcsap férfi karjába, ki szűzies mézét kiszíva lelkifurdalás nélkül átengedi őt sorsának, mely azután már nem is tövises, hanem csak csatakos, posványos lehet?

Régi és nem helytelen elv, hogy hadd veszszen a férgese, de töméntelen ám a bizonyság arra, hogy nem mind férges, ami így kihullik a tisztességes társadalom családi köreiből.

Egy alkalom, egy véletlen, egy önfeledt pillanat s meg van a sorsa bélyegezve sokszor az egyébként legkifogástalanabb erényű és nevelésű leánykának is.

Mind ennek okát a bárgyú tudatlanságnak, az öntudat hiányának és a leányok tájékozatlanságának tulajdonítom!

Mire való a sok rejtelmesség, titkolódzás és burkolózás a helyes fölvilágosítás helyett?

Hiszen, ha nem volnának a Zola, Dumas, Prévost-féle és hasonló irányú irodalmi művek oly sablonos félszeg módon eltiltva a felsőbb és még felsőbb leányok szemei elől, úgy szent és bizonyos, hogy fele annyi leány sem olvasná azokat, mint így; éppen azért, meri a tilalom ellenállhatlanul fölcsigázza a kiváncsiságukat s ha sötét pinczébe bújva is, de elolvassák biz azt és bizonyára nem tenne oly kártékony hatást a regény tárgya maga a képzeletükre, mint így a lopva olvasás izgalmas tiltott körülményei.

Tudjon a leány sokat, mi erényeit és fejlődésben levő érzelemvilágát érinti s a tudás nem fogja őt soha a rosszra csábítani, míg a tapasztalatlan, öntudatlan lényeket az első hevesebb érzemény magával sodorja menthetlenűl, mert ijesztő sok példa van reá, hogy sok ily leány egyáltalán nincs is tudatában bűnös vagy erkölcstelen cselekményének s csak akkor ébred megtévedésének tudatára, mikor már a bűnbe belemerült és mikor már az itéletében szigorú, - nevelési rendszerében azonban lelkiismeretlenűl lagymatag társadalom kitörülte a nevét egyenrangú tagjai sorából.

Ne ítéljék el tehát érdemes olvasóim azt a fényszóró mécset, mit a nők s kiváltkép leányok szemei elé tartok; nem kápráztatni akarom őket, de jó szándékom eléjük világítani!

Amennyire a tárgy megengedte, kerültem a pikantériákat s csupán arra törekedtem, hogy értekezésem élettani és bölcselkedő része szárazzá, egyhangúvá ne váljék.

Ne tapossunk mindig a gyengéken, de neveljünk észszel és szeretettel és emlékezzünk legnagyobb gondolkozónk báró Eötvös József bölcs szavaira.

"Ne panaszkodjatok a nő gyengesége ellen, ne vádoljátok őt miatta, de ne felejtkezzetek meg e tulajdonáról és óvjátok meg az élet viharjaitól".

A szerző.

---