szűkölhetnék mint...
szűkölhetnék mint egy kivert kutya
verset karcolok sárguló papíron
már nem jutok fel sohasem a csúcsra
a hegy lábánál a sarat taposom
kik már ott fenn járnak vissza se néznek
mert az élet csak a létharcok sora
a csúcson állók rajtuk is röhögnek
sziklát gördítenek az útjukba
koncot várni szinte minden reggel
a nagy asztalról hátha morzsa repül
jókat nevetni görbülő gerinccel
nem engedni hogy törjön legvégül
szűkölhetnék mint egy kivert kutya
vérrel írok verset falra papírra
ajánlás
herceg az ember farkasa az ember
ilyennek született vagy csak ezzé vált
indulat benne mint tajtékzó tenger
cunamiként söpör az életén át
jóból megértőből olyan kevés van
zilált életétől oly boldogtalan