---

Tartalom

ARANYSZEMEIDBEN
Ha csillagokká változom
Csillagtitok
És vége
Csillagpöttyök
Fák almái között
Csak ne hagyj magamra
Emlékek töredéke
Én miért égek
Mert olykor azt álmodom
Sárga rózsa
Hozzád
Valahol elaludt kabátod
A nagy csönd előtt
Csak
Egyszercsak betelnek
Egyszer ha...
A ház belülről

A HOLD ESŐTÓCSÁBÓL ISZIK
Kilenc gerlice ül a fán
A félelem születése
Csöndes beszélgetések önmagammal
Te is tükör leszel
Felolvasó
Ki mondja meg?
A kicsi szobában
Beszélünk
Szél-szirom lehelet
Homo Sapiens
Ki vagyok én
Apa, milyen élet ez?
Annyiszor féltem...
Ima
Elveszett mozdulatok
Fejemben
Eredet
A kerek kerék
Lehetne a költő
Vívódások jelenkorra írva
Ha akarom
Válaszlevél ismeretlen ismerősnek
Hát mégis

BESZÉDES KŐ NÉMA FALBAN
Sötétedéskor, a szavak
Szeptember
A csönd szívében
Néma falban
Mire emlékezne?
Gyermekidő
Kérdezősdi
Ablak mögött egyedül
Ha azok vagyunk
Ami elkövetkezett
XXI. századi apokrif
Emlékek a jövőből

SZEMEKRE SŰRŰ HOMÁLY HULL
Mindörökké!
Ez a farkasok útja
Kiáramlás előtt és után
Üres polcok között
Te vagy a kondás
Szociális gondok
Üresedő lelkünk romos oltárán
Lekopogó
A gyökerektől
A hegyek és a fák
Korona alatt
A szent hegy felett
Morzsák a terítetlen asztalon
Élni lehet-e?
Küklopsz
Jégtündérek
Földre hulló levél más levelekhez
Felemelkedettek
Egy szuszra
Hazafele
Van olyan, hogy
Lenni
Délibáb kerít
XXI. század
A rög és a kő
Hajladozók, királycsinálók között
A fölöttünk álló tolvajokhoz

ELKOPIK A NEHÉZ VISELET
Csodák
Egymásban
A régi kertben
Az én nagyapám kétszer is
Nagyapó mesefája egyik levelén
Búcsú fejfa helyett
Üzenet
A mester és én
Szembe jöttek
Csak öleljetek át már!
Az igaz szónak
Arcod
Arcközelben
Keresztutak margójára
Ezerkilencszáznyolcvankilenc
Emlékek a szomszédból
Majd elválik
Levél az eperfa alatt
Álmomban a harangszót vitte a víz
1985
A jó nép nevében!
Tapad ránk a sok kereszt
Halkan, mint a szép szavak
A szabadokról, akik boldogtalanok
Emlékek a falakon innen és túlról
Falevél-vitorlák
Fűszál-ének
Halkul a jaj
Hetedik menyország
Kettészépült átjáró
Öregszem
Őrült műveltség
Vágy
Aranypánt, Isten homlokán

---

Fülszöveg

Írtál-e már falfirkát a jégre?

Méghozzá amolyan alig bőrödző, vékony jégre, amelyre épeszű ember sosem lépne?

A könnyed határsértések virtuóz költője, Szente B. Levente talán ezt is megengedheti magának. S ha ő megteszi, biztos, hogy ezzel bennünket is magával ránt, bele a kalandba, látványosan fallá tenni a vékony jeget, amelyre talán felfér mindaz, amit a világegyetembe, a csillagok halmaza közé szeretne írni, bár tudva-tudja, hogy ez a mutatvány kockázatos:

ne emeld magasra fejed,
nehogy az égbe homlokod
beleverd!

- áll "A kicsi szobában" című helyzetdalában. De ezek a versek, költőjük tanácsával ellentétben, mégis csak a felszegett fejű költői lét gyümölcsei, egyfajta falfirkák a kornak szánva, finom csuklómozgással, vékony jégre írva, csillagokig vetítve. Mi pedig, e firkák alázatos csóváiként, nyomukban járva fejtegetjük - ahogy tökmagot roppant szét fogával az ember, egyiket a másik után - a csillagtitkokat...

Cseke Gábor

---