Ez az összeállítás elsősorban azoknak szól, akik Nagy Töhötöm életét és tevékenységét már ismerik: azoknak, aki olvasták már az önéletrajzi ihletésű, személyes tapasztalok alapján megírt Jezsuiták és szabadkőművesek című könyvét vagy egyéb írásait, amelyek az utóbbi években jelentek meg nyomtatásban vagy váltak elérhetővé a MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár) állományában. Ezért itt most nem is térünk ki élettörténetének és munkásságának részletesebb ismertetésére, röviden csak a következőket említjük meg a jelen napló jobb megértése érdekében:

Nagy 1926-ban, tizennyolc évesen, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen megkezdett tanulmányait megszakítva lépett be a Jezsuita Rendbe.

A noviciátus két évét Érden töltötte; 1928-tól három évig filozófiát tanult Szegeden. A Jézus Társaság képzési szokása szerint ezután három év gyakorlati munka következett: magiszter, azaz nevelőtanár volt a kalocsai jezsuita gimnázium diákotthonában. Teológia tanulmányait Innsbruckban kezdte 1934-ben, majd Szegeden folytatta 1935-től. 1937-ben szentelték pappá. A néhány évvel idősebb rendtársa, P. Kerkai Jenő ugyanebben az évben kezdte őt bevonni a két évvel korábban megkezdett nagy társadalomszervezési munkájába: kezdetben főként az ipari dolgozók érdekvédelmét ellátó, a katolikus egyház szociális tanításának talaján álló szegedi Hivatásszervezetben tevékenykedett, később a rohamos gyorsasággal kibontakozó agrárifjúsági mozgalom, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) szervezésében vett rész. Az utóbbiban hamarosan a mozgalom második számú papi vezetőjévé vált. Ennek a Nagy Töhötöm számára jelentős, 1937-es évnek az elején kezdődnek a most közzétételre kerülő naplóbejegyzései.

Nagy Töhötöm felnőtt élete nagy részében naplót vezetett, s ezeknek a naplófüzeteknek jó részét - együtt az életéhez vagy tevékenységéhez kapcsolódó számos más dokumentummal - 1976-ban, azaz három évvel halála előtt, ő maga adta át megőrzésre az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának, ahol azokat kezdetben a zárolt anyagok között helyezték el. De Nagy bizonyára remélte, eljön majd az idő, amikor a kutatók kézbe vehetik ezeket az iratokat is. (1946 után, a "szocialista" Magyarországon nem jelenhettek meg önálló írásai, még azután sem, hogy 1968-ban Dél-Amerikából visszatelepült hazájába. Fő műve, a Jezsuiták és szabadkőművesek is Argentínában jelent meg, először 1963-ban spanyol, 1965-ben magyar, majd 1969 elején Ausztriában német nyelven. Első magyarországi [hivatalos] kiadására csak a rendszerváltást követően, 1990-ben kerülhetett sor.)

Az elmúlt néhány évben először elektronikus, majd nyomtatott formában is hozzáférhető váltak az orosz fronton történő átszökéséről írt naplófeljegyzései, majd az 1945-46-os évek naplója. Ezekből ismerhetjük Nagy Töhötöm életének talán legizgalmasabb időszakát. Ugyancsak sok mindent megismerhetünk abból a kötetből, amelyik Nagy Töhötöm és Kerkai Jenő levelezését tartalmazza az 1939-től 1969-ig tartó évekből. De keveset tudhattunk eddig Nagy Töhötöm ifjúkoráról. Ezt a hiányt igyekszik pótolni ez az összeállítás, amely az 1937 és 1940 közötti évek naplófeljegyzéséiből közöl válogatást.

Nagy Töhötöm már 1926-ban, a jezsuita noviciátusban megkezdte a naplóírást, de naplója éveken keresztül lelki napló volt. Elsősorban, sőt majdnem kizárólag azt jegyezte fel, milyen haladást vagy éppen visszaesést ért el a szerzetesi tökéletességre törekvésben. Kis túlzással úgy is lehetne fogalmazni, hogy az éveken keresztül feljegyzett önreflexiói a lelki küzdelmeiről szólnak. Csak 1937-től kezdve jelennek meg naplójában a külső eseményekre vonatkozó reflektálások. Ezért ezt a mostani forrásközlést is az 1937-es évvel kezdjük. A válogatásba elsősorban azoknak a napoknak feljegyzéseit vettük fel - de ezeket kivétel nélkül -, amelyekben ilyen "külső" eseményekről esik szó, azonban - mintegy ízelítőül - beválogattunk olyan feljegyzéseket is, amelyekben a belső lelki történéseiről ad számot. Lehetséges, hogy ezeknek a lelki "önboncolásoknak" a közlését egyesek bizonyos fokig indiszkréciónak fogják érezni, de e könyv szerkesztője úgy véli, hogy egyrészt közlésükre felhatalmazást nyújt az tény, hogy Nagy Töhötöm maga döntött úgy, hogy az utókorra hagyja ezeket a naplóbejegyzéseit, másrészt pedig ezek a valóban eléggé személyes és szubjektív jellegű feljegyzések lélektanilag tanulságosak, és segítik Nagy Töhötöm személyiségének és lelki fejlődésének jobb megértését.