---

Tartalom

Hargittay Emil: Előszó

NŐK ÉS SZÖRNYEK
VIRÁG CSILLA: Az átváltozás és a Gawain-csoport
GÖRÖG DÁNIEL: A másik szerepe 1500 előtti magyar krónikákban
MOLNÁR ANNAMÁRIA: Narrációs technikák Boccaccio De mulieribus clarisában

SZENTEK ÉS BOLONDOK
MEZEI EMESE: A szerelem bolondjai. Egy toposz megjelenései a középkori Magyarországon
KOVÁCS PÉTER: Cedrus ex Lybano. A Szent Imre-legenda egy hasonlatának forrásvidéke(i)
VRABÉLY MÁRK: A Régi Magyar Exemplumadatbázis szereplőinek jellemzése és kategorizálása
SEBESTYÉN ÁDÁM: "Másféle jelek földiek és ember szívében valók". Ember, társadalom és apokalipszis Bornemisza Péter Foliopostillájában

A (BAROKK) EMBER
KUSLER ÁGNES: Az Arcimboldo-effektus megkésett manifesztációi a magyarországi barokk művészetben
TÖRTEI RENÁTA: A spanyol Thököly-drámák problematikája. Egy ismeretlen forrásanyag bemutatása
PÁLFY ESZTER: Gyöngyösi István Murányi Vénusa Kisfaludy Károly Szécsi Mária, vagy Murányvár ostromlása című drámájában
KAPOSI KRISZTINA: Anima és Conscientia. A Lelkiismeret felléptetése az európai drámaszínpadon (áttekintés)
BODNÁR-KIRÁLY TIBOR: Ember és Természet viszonya Aranka György természetfilozófiai írásaiban

ÖNMEGJELENÍTÉS
BALOG EDIT OTILIA: A két nagyságos elme (ön)reprezentációja
FEKETE NORBERT: Orczy Lőrinc szerzői névhasználata és az irodalom státuszának problémája
SCHELHAMMER ZSÓFIA: Nők az albumok lapjain

---

Előszó

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem adott otthont az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fiatal kutatóinak szervezésében megvalósult negyedik, FiKon becenevű, "Fiatalok Konferenciája" rendezvénynek 2016. szeptember 30-án és október 1-jén. A korábbi szegedi (2013), budapesti (2014) és debreceni (2015) konferenciák résztvevőihez hasonlóan ez alkalommal is PhD fokozatukat még meg nem szerezett doktori vagy mesterképzésben részt vevő hallgatók alkották az előadók sorát. Megtisztelve éreztem magam, hogy felkértek konferenciájuk megnyitójára úgy, hogy az egyes szekciók többségének vezetését is fiatal, de már tapasztaltabb kollégákra bízták. A szervezők munkáját dicsérő jó hangulatú és érdeklődés-övezte konferencia programjában tizenhét előadás szerepelt, s jelen kötet tizenöt tanulmánnyá szerkesztett előadást tartalmaz. A konferencia címe: Az ember - kultúrtörténeti és poétikai megközelítésben meglehetősen tág teret nyújtott a résztvevők számára vizsgált témájuk feldolgozásához, illetve már kutatott témájuknak a konferencia címéhez alkalmazkodó aspektusának felmutatásához. Jórészt nem is az egyébként kimeríthetetlen tematikát jelentő konferenciacím felől közelítettek dolgozataikban, hanem azokat a témákat, amelyekkel már egy idő óta foglalkoztak, igyekeztek alkalmaztatni a konferencia szélesebb, címében megjelölt hívószavaihoz. A szervezőknek ilyen módon sikerült olyan előadásokat, tanulmányokat összeszervezni, amelyek érdemben tudtak hozzászólni a kötetszerkezetet is meghatározó tematikai felosztáshoz: nők és szörnyek, szentek és bolondok, a (barokk) ember, önmegjelenítés.

A téma tágasságából következően lehetőség nyílt az időben, térben és módszerben különböző munkák befogadására, ami azt eredményezte, hogy a feldolgozott témák a 12. századig visszavezethető irodalmi anyagtól kezdve a 19. század közepéig ölelik föl a vizsgált területeket úgy, hogy a kötetben világirodalmi és magyar irodalmi témák egyaránt találhatók. Figyelemre méltó, hogy a konferencián részt vevők kutatási területe is sokszínű: az elsősorban magyar irodalmi témák mellett helyt kaptak a modern filológiák, a történettudomány, a művészettörténet képviselői. Arról tehát nem lehet(ett) szó, hogy akár a konferencia, akár jelen kötet valamilyen szorosabb tematikai koherenciát képvisel, ám - lapozgatva a korábbi FiKon-köteteket - látszik, hogy jó néhány írást majd újra elő kell vennünk, ha egyes részkérdéseket tovább akarunk gondolni. A megközelítés és a módszertan szempontjából is tanulságos a gyűjtemény, mely ebben a vonatkozásban szintén sokszínűséget mutat. Egyes írásokban szerepet kap az irodalomszociológiai és intézménytörténeti megközelítés, a poétikai és retorikai szempont, a toposzés exemplumkutatás, a filozófiai, eszmetörténeti, kultúrtörténeti és antropológiai megközelítés (beleértve a női műveltség egyes kérdéseit), az összehasonlító irodalom- és művészettörténet, a hatástörténet, a fikcionalitás kérdésköre és az új eredményekhez vezető filológiai szempontú szövegfeltáró munka.

Minthogy végzős egyetemistaként és pályakezdő tanárként magam is kezdeményezője, illetve résztvevője voltam (Ács Pállal, Bartók Istvánnal, Hubert Gabriellával, Lázs Sándorral, Pintér Mártával, Szabó Andrással, Székely Júliával, Szigeti Csabával, Szőnyi György Endrével és másokkal) hasonló fiatal kutatói konferenciák és kötetek szervezésének, elkészítésének, óhatatlanul is adódik az összevetés az akkori és a mostani lehetőségek között. Az 1970-es évek végén és '80-as évek elején csak három magyar szak működött az országban egyetemi szinten. Bel- és külföldi pályázati lehetőségek, ösztöndíjak szinte egyáltalán nem voltak, a szakmai érdeklődés és a továbblépés igénye mégis megvolt mindannyiunkban, és nem voltunk kevesen. Fontos volt az egyetemi szintű összefogás, valamint az akadémiai intézettel való összedolgozás, s Klaniczay Tibor maga is támogatta ezeket a kezdeményezéseket. Következett ebből is, hogy viszonylag sokan voltunk, együtt jártunk a "nagy" konferenciákra, s később, többen a pályán maradók közül számos kiváló tanítványt tudtak kinevelni, akik ma már elismert kutatók. A mai fiatal kutatók láthatják azokat az utakat és lehetőségeket, amelyeket kihasználva majd tovább tudnak lépni, s életpályájuk későbbi szakaszaiban további eredményes munkát tudnak folytatni. Fontos, hogy már pályakezdőként ismerjék meg egymást és egymás munkáját, s okuljanak kortársaik kutatási eredményeiből, módszereiből. Nagyon fontos szempont itt az önszerveződés, az, hogy a diákköri és penzumos egyetemi kötelezettségeken túl is folyik a munka.

A hallgatókkal való több évtizedes foglalkozás után is gyakran felmerül bennem, hogy egyeseket folytonosan ösztökélni kell a folyamatos és beható munkára, mások szinte maguktól haladnak tovább, ismernek fel újabb összefüggéseket, találnak rá új módszerekre. A kötet szerzői e második csoportba tartoznak, így ígéretes kutatói jövő elé nézhetnek.

Sic itur ad astra!

Hargittay Emil
egyetemi tanár

---