---

Tartalom

A szerkesztők előszava

IMRE LÁSZLÓ: Előszó
FERENCZI ATTILA: Berzsenyi és az új Horatius
HÁSZ-FEHÉR KATALIN: Berzsenyi 1808-as kötetkompozíciója és a magyar költészeti hagyomány
ONDER CSABA: Sárkány a sziklaüregben. Berzsenyi Dániel és a magyar nyelvújítás
TÓTH ORSOLYA: Felejtés és emlékezet. Berzsenyi Dániel és Bárány Boldizsár
FÓRIZS GERGELY: Költészet a tükör(ben): Vörösmarty Berzsenyi-emlékverse
S. VARGA PÁL: Berzsenyi - Arany - Horác. A klasszikus örökség nosztrifikálásának útjai a romantika előtt és után
VADERNA GÁBOR: Falusi rendtartás és a csinosodás magyar változata. Berzsenyi Dániel egy kései prózatöredéke
LABÁDI GERGELY: Az olvasó gép. Berzsenyi Dániel versei távolról

Névmutató
A kötet szerzői

---

Előszó

Kerényi Károly 1940-ben kiadott tanulmányában Erdélyi János csaknem száz évvel korábbi szavait idézi: "Minden tétova nélkül meg kell vallanunk, hogy Berzsenyit nem ismerjük." Kerényi jórészt még mindig érvényesnek vélte ezt a kijelentést, hiszen így fogalmazott: "Berzsenyi ma is költői fejlődésében ismeretlenül, életének vezéreszméjét tekintve idegenül áll [az irodalomtörténetben]". Hogyan kell értenünk mindezt, és vajon van-e bármilyen jelen idejű relevanciája ezeknek a megállapításoknak? Ha végigtekintünk a magyar irodalomtörténet-írás elmúlt nyolcvan évén, akkor láthatjuk, hogy a Berzsenyi-irodalom kifejezetten bőségesre duzzadt. Találhatunk itt írói esszéket, kismonográfia-értékű tanulmányokat, tanulmányköteteket és összesen nyolc monografikus összegzést. (Összehasonlításul: ugyanebben az időszakban Petőfiről hat monográfia született.) Ugyanakkor lendületet kapott az életmű feltárása is. Merényi Oszkár editio minor-jellegű első kritikaikiadás-sorozatát (1936-1942) a második világháború után évtizedenkénti rendszerességgel megjelenő, szövegükben folyton javított egykötetes népszerű életműkiadások egészítették ki, miközben 1979-ben a versek megjelenésével elkezdődött a modern szövegközlési elvű editio maior kritikai sorozat is, melynek teljessé tételét csak a szerkesztő halála akadályozta meg. Jelenleg pedig már az újrakezdett kritikai kiadás sorozata áll befejezés előtt.

Értelmezési kísérletekben tehát biztosan nincs hiány, miért mondhatjuk mégis, ráadásul paradoxnak tűnő módon egy Berzsenyi-tanulmánykötet címében, hogy Berzsenyi az "ismeretlen klasszikus"? Végigtekintve a sokféle szempontból, eltérő elméleti háttérrel megszületett elemzéseken, alapvetően azért érvényes az oximoron, mert mindegyik értelmezői kísérletről elmondható, hogy fő vállalkozásának egy, az életmű feldolgozása kapcsán érzékelt és meghatározónak bizonyult elidegenítő mozzanat kiiktatását tartotta. Ez az idegenség- vagy ismeretlenség-érzet triviális módon származhatott az életrajz vagy az életpálya adatainak hiányosságaiból; jelenthette ezen túl az össze nem illés élményét az életmű különböző részei között; illetve lehetett a kanonikus szempontok alapján szétszabdalt Berzsenyi-kép idegenségének megállapítása, melyet a szerző saját aspektusának érvényesítése haladhatna meg. Miközben Berzsenyi a kezdet kezdetétől nemzeti klasszikusnak számított, ezt a megjelölést rendre csak valamilyen megkötéssel nyerte el: így mindig két Berzsenyi volt, s ezek közül az egyik kétségtelen, a másik kétséges teljesítményt nyújtott. Volt az ódaíró és az episztolaíró; a versíró és a tanulmányíró; a klasszikus és a romantikus poéta; a kisszerű (ember) és a nagyszerű (költő); a provinciális "niklai remete" és a világirodalmi "magyar Horatius". Az ábrázolás összképe pedig - ennek megfelelően - felemásra sikerült, a megismerhető és elismerhető vonások mellett ott maradt a nyugtalanító, a sémának megfelelővé, ismertté nem olvasható elem.

Jelen kötet címével egyrészt felvállalja a kanonikus-szelektív irodalomtörténet- írás eme hagyományát, másrészt éppen e rámutatással meg is kívánja haladni azt. A tanulmányírókat immár (egy kontextuális fordulat szellemében) kevésbé a kiválogatás, mint a beillesztés művelete érdekli. A tanulmányok tehát a Berzsenyi- életmű illeszkedési pontjainak kijelölését végzik el, ily módon küzdve meg újra az ismeretlenség jelenségével. A beillesztési kontextusokat a magyar költészet-, kritika-, és eszmetörténet nyújtja, s ezen belül olyan problémák kerülnek előtérbe, mint Horatius mai olvasatainak tanulságai Berzsenyi költészetére nézvést, Berzsenyi és a korabeli költészet, Berzsenyi és a nyelvújítás kapcsolata, Berzsenyi hatása kortársaira és közvetlen utókorára, Berzsenyi képzetei a csinosodásról, valamint Berzsenyi olvashatósága digitális eszközök segítségével.

...

A kötet legújszerűbb metodológiát alkalmazó értelmezési javaslatát Labádi Gergely kollégánk és barátunk fogalmazta meg. Arra tett kísérletet, hogy számítógép segítségével generált elektronikus szövegkorpuszon végzett mérésekből vonjon le irodalomtörténeti tanulságokat. A "géppel mért szöveg" problémája nemcsak technikai értelemben hordozza magában új kérdések és válaszok sokaságát, hanem egy új típusú, kollaboratív tudományszervezés felé mutat, végső soron tehát a saját módszertanra is kiterjeszti a kontextuális szemléletet. A tanulmányszöveg utolsó jegyzete - melyet ide helyeztünk át -, e szemléletet fejezi ki, a szerzőtől megszokott szerény természetességgel: "Mivel e tanulmány helyzetfelmérés és kísérlet - így kezdtem -, örömmel veszek minden módszertani, tartalmi észrevételt, kiegészítést, kritikát mind publikus, mind privát csatornákon keresztül." A fiatalon elhunyt irodalomtörténész szavai immár minket köteleznek. Gergő emlékének tartozunk azzal, hogy kutatásait folytatjuk, javaslatait újra és újra átgondoljuk, hogy nyitott, mindig segítőkész lényét sohasem feledjük.

Fórizs Gergely, Vaderna Gábor

---