Horatius arcai
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó (Hajdu Péter)
Tamás Ábel: Horatiusi olvasásjelenetek
Hajdu Péter: A szatíra csele: (Horatius: Sat. I.7)
Mayer Péter: Önirónia és invektíva viszonya Horatius iamboszi programjában
Bolonyai Gábor: Évszakok, életkorok, pillanatok - A Carm. I.9. értelmezéséhez
Kárpáti András: Római Lalage-dalnokok - Az Integer vitae mint szerepjáték és kritika
Hajdu Péter: Veszélyes-e a boldogság? (Carm. II.3)
Kozák Dániel: Arany középszer és Augustus a II.10. ódában
Imre Flóra: Építkezési technika a III.4. ódában
Hajdu Péter: Horatius visszafogott szerelmi költészete(Carm. III.9)
Ferenczi Attila: Kettős beszéd(Carm. IV.1)
Tom Geue: Az ellenzék lektorálása: Horatius Ars Politicája
Bibliográfia
Előszó
A kötet, amelyet az olvasó a kezében tart, többszerzős monográfia Horatiusról. Nem abban az értelemben szerzői monográfia, ahogyan azt évtizedekkel ezelőtt elképzelték - tudniillik az életrajzra és az életmű egységére koncentráló folyamatos elbeszélés -, hanem olyan könyv, amely egy egységes szemléleti keretben az életmű pillanatnyilag fontosnak látszó összes aspektusával foglalkozik. A kötet fejezeteinek többsége egy-egy vers kapcsán foglalkozik valamilyen általánosabb Horatius-problémával is, de igyekeznek a korszak, a római (és európai) kultúrtörténet és az életmű kontextusának bemutatása mellett szoros szövegelemzéseket nyújtani, abban a meggyőződésben, hogy a 21. század elején a vers és annak szövegisége az, ami az olvasókat leginkább érdekli Horatiusban. Horatius minden műfajáról szól fejezet (igaz, a Leveleket csak az Ars poetica képviseli), de a legnagyobb hangsúly ezúttal az ódákra esik. A legkanonikusabb, az oktatásban legfontosabb szerepet játszó ódák mindegyikével külön fejezet foglalkozik.
Magyarul nagyon régen jelent meg tudományos könyv Európa egyik legnagyobb lírai költőjéről. Ezért a jelen kötetnek az is feladata, hogy bemutassa a hazai olvasóközönségnek, hogyan lehet (vagy szokás) manapság beszélni róla, ugyanakkor megjelenítse a magyar Horatius-filológia teljesítményeit is. Részben ezért döntöttünk úgy, hogy a verseket Borzsák István 1984-es Teubner-kiadása alapján idézzük. De talán az is feltűnő, hogy mennyi utalás történik az őáltala írt, az Auctores Latini sorozatában megjelent kommentárokra. Egy tudományos kiadványban egy tulajdonképpen iskolai segédeszköz ilyen gyakori használatát az indokolja, hogy a Horatiust latinul olvasó magyarok szemléletét éppen azok a kommentárok döntően befolyásolták.
A fejezetek közül az utolsó, az Ars poeticával foglalkozó, külföldi szerző munkájának fordítása, ami nyilván magyarázatot igényel. Az a kutatási program, amelynek keretében a jelen kötet készült, 2012-ben nemzetközi konferenciát rendezett Horatius Ars poeticájáról, és arra alapozva jelenhetett meg a Materiali e discussioni per l'analisi dei testi classici című folyóirat tematikus száma "New Approaches to Horace's Ars Poetica" címmel, Ferenczi Attila és Philip Hardie szerkesztésében. Az ott szereplő tanulmányok közül Tom Geue szövegét választottuk ki, hogy érzékeltesse Horatius leghosszabb költeményének végtelenül problematikus természetét, valamint hogy a nemzetközi tudományosság miképpen próbál ezzel szembenézni.
Miben is áll ez a problematikus természet? A szöveg, amely költészettani tanításnak mondja magát (és amelyet sokáig sokan annak is olvastak, bár gyakran inkább csak szövegkörnyezetből kiragadott részleteivel foglalkozva igazán) nagyon kevéssé látszik didaktikusnak, ha közelebbről szemügyre vesszük. Már a reneszánsz óta zavarja az értelmezőket, hogy nincs világosan átlátható szerkezete, márpedig egy tankönyvtől, egy tudásterület szisztematikus bemutatásától (amit az ars/tekhné jelent) mégiscsak joggal várnánk ilyesmit. Ha leendő római költőket akar tanítani, miért beszél olyan műfajokról, amelyek évszázadokkal korábban, a görög kultúrában virágoztak (szatírdráma!), és miért nem foglalkozik az Augustus-kor és saját írásművészete fontos műfajaival? Régi probléma, hogy pontosan mely Pisók a költemény címzettjei, ami szorosan összefügg a datálás kérdésével. De akármilyen Pisókról is van szó, a címzettek személye Horatius költészettanát Philodémoszhoz, a Pisók családi filozófusához, az epikureus esztétika nagy alakjához kapcsolja, ugyanakkor az Ars poetica állításai csak nehézségek árán, gyakran egyáltalán nem hozhatók összhangba azzal, amit Philodémosz tanairól tudunk. Mik tehát ennek az esztétikai gondolkodásnak a forrásai? És komolyan kell-e venni egyáltalán a tanítását? Ezekkel a problémákkal a Horatius-filológia nagyon régóta küszködik, de korábban ez a talányosság inkább a vers egyedi sajátosságának látszott. Manapság a legtöbb Horatius-vers az értelmezők számára problematikus, ellentmondások izgalmas feszültségeiben megérthető, és az Ars poetica többé nem kivételes ebből a szempontból. Kötetünk egy különösen szubverzív olvasattal próbálja az olvasókat elbizonytalanítani.
Hajdu Péter